Blogolj!

Hétvégén is marad a kellemes őszi idő

Nemcsak a hétvége közeledik, hanem a jó idő is marad, így okunk nem lehet panaszra.

A lényeg, hogy ahogy az elmúlt napokban, úgy a hétvégén is sok napsütésre és a 20 fok feletti hőmérsékletre kell számítani.

Pénteken az ország nagy részén az éjszaka képződött köd délelőtti feloszlását napos, csapadékmentes idő követi. Ugyanakkor főként az Alpokalján és a Kisalföldön néhol tartósan ködös tájak is lehetnek, arrafelé ködszitálás előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6-12 fok között alakul, ám a derült, szélvédett, hidegre hajlamos vidékeken ennél hidegebb is lehet. Napközben többnyire 19-26 fok között várható, de főleg az Alpokalja, valamint a Kisalföld tartósan ködös tájain ennél jóval alacsonyabb értékek is valószínűek.

Szombatra virradóra is foltokban köd képződik, amely délelőtt feloszlik. Az ország nagyobb részén fátyolfelhős, napos idő várható. Csapadék nem várható. Északnyugaton erős lehet a szél. A minimumhőmérséklet 6-11, a maximumhőmérséklet 19-25 fok között alakul.

Vasárnap is derült vagy gyengén felhős, napos időre lehet számítani, csapadék nélkül. Északnyugaton erős lehet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-14, a legmagasabb hőmérséklet 20-25 fok között alakul - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/84683/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,időjárás
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Suarez jr. 2019-10-17 19:13:22
Szóval ami sok , az sok !!! Követeljük minél előbb a KLÍMA SZÉLHÁMOS STRATÉGIÁT !! Nem szabad megengedni, hogy október vége felé 20 fok. C. felett legyen a hőmérséklet !! Azonnal hűteni kell a Földet, ne hogy a melegtől felforrjon az agyunk !! Októberben már mínusz 10 fok C. alatt kellene lenni a hőmérsékletlnek , hiszen ezt kívánja a magyar ELLENZÉK -- ELLENSÉG !! Minél rosszabb annál jobb !! Hulljanak a férgeseik, főleg az idióta , degenerált kretén komcsik , bolsik, libcsik, genderek, fényevők, tunya élősködő paraziták..............
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.24. 04:25
A Soros-hálózat tetten ért manipulációja, az Európai Néppárt liberális fordulata, a V4-ek jobboldalisága, a stressz felfoghatatlan rombolása és Rubint Réka drámai menekülése pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 22:50
Macronék rémisztő migránsinváziója, a balliberális propagandamédia hallgatása, a néppárti bölcsek összhangja, a Fidesz ingadozása, Curtis és Majka lazítása online lapszemlénkben.

Vigyázat, durva köd nehezíti a közlekedést!

2020.01.20. 19:55
Nehéz éjszakára kell felkészülnünk az utakon is.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?