Blogolj!

Megszületett a megállapodás a Brexitről

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint "nagyszerű új megállapodás" született a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.

Johnson csütörtöki Twitter-bejegyzése szerint a megállapodás lehetővé teszi "az ellenőrzés visszaszerzését".

A brit kormányfő szerint most a londoni parlamenten a sor, hogy szombaton "jusson a Brexit-folyamat végére", annak érdekében, hogy végre más elsődleges fontosságú feladatokra, köztük a megélhetési költségekre, az állami egészségügyi ellátó szolgálatra (NHS), az erőszakos bűncselekmények elleni fellépésre és a környezetvédelemre lehessen összpontosítani a figyelmet.

A brit kormány már előzőleg bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi szombatra a Brexit-folyamat szempontjából kritikus csütörtök-pénteki EU-csúcs megvitatására.

A legnagyobb észak-írországi britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) - amelynek alsóházi szavazataira a kisebbségben kormányzó Konzervatív Pártnak szüksége van - csütörtökön mindazonáltal közölte, hogy a megállapodási tervezetet jelenlegi formájában nem tudja támogatni.

(Borító: bbc.com)

Címkék: Aktuális, Brexit, EU, London
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/84675/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,Brexit,EU,London
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Kimentettek egy nőt a Dunából Budapestnél

2020.01.18. 11:05
A vízirendészeknek kellett kiemelni egy nőt a Dunából még szombat hajnalban.

Már több mint 160 ezren hagyták el a Taal-vulkán környékét, ami bármikor kitörhet

2020.01.18. 10:05
Óriási a készültség a Fülöp-szigeteken: már több mint 160 ezer lakos hagyta el a Taal-vulkán környékét, a tudósok szerint …

Ma sem szabadulunk a sűrű ködtől

2020.01.18. 06:45
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint szombaton is folytatódik a borult, párás, ködös idő, a zárt felhőzetből ónos szitálás, hószállingózás alakulhat ki.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 03:00
Orbán Viktor békétlen békéje, a momentumos kisasszonyok hőbörgése, az Európai Néppárt sorososodása, a 444 hamisítása és Csonka András viharos köszöntése szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.17. 04:45
Karácsony Gergely zsarolása, a hálapénz mérgezése, a balliberálisok boszorkányüldözése, Magyarország tejfölösödése és Friderikusz Sándor tanácstalansága pénteki online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: Ausztria természetes partnerünk

2020.01.16. 19:45
A miniszterelnök szerint sikerült azonosítani az együttműködés és az együtt nem működés területeit.

Itt az újabb Soros-nyomás: elmarasztalta az EP Magyarországot

2020.01.16. 14:15
A kormányzat véleménye szerint az Európai Parlament állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők „újabb nyomásgyakorlási akciója” Magyarországra, szoros …

Blogstar kávéház

2020.01.16. 05:00
Orbán Viktor manipulációja, Cseh Katalin tombolása, az Európai Néppárt megosztottsága, a börtönbiznisz dübörgése és Köllő Babett péniszképei csütörtöki online lapszemlénkben.

Bezárt a „bádogváros” a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

2020.01.15. 13:50
A karámnak is csúfolt várót bezárták a reptéren, egyúttal pedig átadták az új utasmólót, ahol már sokkal kényelmesebb körülmények között …

Ezeket a cikkeket olvastad már?