Blogolj!

Blogstar kávéház

Sütkérezés

A Brexit drámai fordulatai.

A „szuper szombaton” is súlyos vereséget szenvedett a brit kormányfő a parlamentben. Továbbra is bizonytalan a kilépés időpontja és módja – tudósít a Népszava Online.

„Szombaton újabb drámai fordulatok színhelye volt a londoni törvényhozás, ahol 1982, a Falkland-szigeteki háború óta először tartottak hétvégi ülést, abban a reményben, hogy a képviselők áldásukat adják a brüsszeli szerződés javított kiadására. A westminsteri palota ódon falai között és a Whitehall kormányzati negyedben egyaránt látványos események zajlottak. Becslések szerint közel egymillióan vonultak az utcákra, hogy egy újabb népszavazás kiírását követeljék. Boris Johnson magabiztosan adta elő nyitó állásfoglalását, láthatólag sütkérezve a két nappal korábban, Brüsszelben elért dicsőségének fényében. Munkába állásának nyolcvannyolcadik napján emlékeztette a képviselőket, mennyire elegük van az embereknek a parlamenti patthelyzetből.”

Johnson három levele - Újabb drámai fordulatok színhelye volt a londoni törvényhozás

A „szuper szombaton" is súlyos vereséget szenvedett a brit kormányfő a parlamentben. Továbbra is bizonytalan a kilépés időpontja és módja. Szombaton újabb drámai fordulatok színhelye volt a londoni törvényhozás, ahol 1982, a Falkland-szigeteki háború óta először tartottak hétvégi ülést, abban a reményben, hogy a képviselők áldásukat adják a brüsszeli szerződés javított kiadására.

Elzárkózás

A Fidesz kellemetlen meglepetései.

A választók most szerezhetnek tudomást arról, hogy változás helyett legfeljebb a 2010 előtti világba való visszarendeződés történik – elemzi Deák Dániel politológus a Magyar Hírlap Online hétértékelőjében.

„Az önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP több szavazatot kapott, mint a májusi EP-választáson. Ez jól jelzi, hogy a kormánypártok a ciklus közepe felé közeledve is magas társadalmi támogatottsággal rendelkeznek, miközben általában ekkor már jelentősen csökkenni szokott a mindenkori kormányzó erő népszerűsége – mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az önkormányzati választás ugyanakkor több kellemetlen meglepetést is okozott a Fidesz–KDNP-nek, különösen Budapesten. Az ellenzéki győzelmek főként annak köszönhetők, hogy a mozgósító kampány utolsó napjaiban robbant ki a Borkai-botrány, aktivizálódtak az ellenzéki szavazók, illetve a bizonytalanok is elzárkóztak a kormánypárti jelöltektől.”

Csak báb lehet majd Karácsony Budapesten

Az önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP több szavazatot kapott, mint a májusi EP-választáson. Ez jól jelzi, hogy a kormánypártok a ciklus közepe felé közeledve is magas társadalmi támogatottsággal rendelkeznek, miközben általában ekkor már jelentősen csökkenni szokott a mindenkori kormányzó erő népszerűsége - mondta lapunknak Deák Dániel politológus. A XXI.

Névcsere

Karácsonyék provokatív visszarendeződése.

Az elmúlt egy hét eseményeiből az látszik, hogy Karácsony Gergely győzelmét követően gőzerővel folyik a bukott balliberális világ restaurációs próbálkozása. Vasárnapi posztjában erre erősített rá Bauer Tamás, aki egyenesen a budapesti közterületek visszanevezéséről írt – így az Origo.hu.

„A DK politikusa mai posztjában úgy fogalmazott, hogy vissza kell adni a budapesti közterületeknek a 2010 előtti nevüket. Konkrétan meg is nevezte, szerinte miket kellene visszanevezni: a Széll Kálmán térből Moszkva teret a II. János Pál pápa térből Köztársaság teret, valamint a Széchenyi István térből Roosevelt teret kell csinálni újra. 'E három tér elnevezésének kiemelkedő politikai jelentősége van, teljesen függetlenül attól, hogy mit gondolunk Széchenyiről, Széll Kálmánról és II. János Pálról. Változatlanul bízom benne, hogy előbb-utóbb visszakapják 2010 előtti nevüket' ‒ érvelt a Gyurcsány-párti politikus, aki úgy látja, csupa rokonszenves döntéssel kezdte főpolgármesteri munkáját a győztes Karácsony Gergely.”

Karácsonyék provokatívan vissza akarják hozni a Demszky-Gyurcsány világot

Az elmúlt egy hét eseményeiből az látszik, hogy Karácsony Gergely győzelmét követően gőzerővel folyik a bukott balliberális világ restaurációs próbálkozása. Vasárnapi posztjában erre erősített rá Bauer Tamás, aki egyenesen a budapesti közterületek visszanevezéséről írt. Nyilvánvaló: nem véletlenül szólalt meg a Demokratikus Koalíció politikusa.

Tényező

A hekkerek nemzetbiztonsági kockázata.

Október a kiberbiztonság hónapja. Az európai kezdeményezés célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, és a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése – mutatja be a Hirado.hu.

„Mint mondta, a különbségek mindenképp a motivációkban keresendők, illetve abban, hogy a feltárt sebezhetőségeket vagy információkat, amikre rájöttek, közszemlére tétetik, vagy megtartják saját maguk, esetleg megbízójuk számára. Ha a megszerzett adatok úgy kerülnek nyilvánosságra, hogy ehhez nem volt az engedély megadva, akkor nem beszélhetünk etikus hekkerről – emelte ki Bor Olivér. Megjegyezte, a hekkerek komoly nemzetbiztonsági kockázatot is okozhatnak, és vannak olyan államok, ahol már volt erre példa. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a gazdasági tényezőket is súlyosan érinti, hiszen komoly összegeket kell befektetni egy-egy kibertámadás kártérítésére. De ideológiai hatása is van, ami nem más, mint a bizonyos eszmék mentén haladó ártó szándék – jegyezte meg.”

Magyarország az élmezőnyben jár a kiberbiztonság területén Európában

Október a kiberbiztonság hónapja. Az európai kezdeményezés célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, és a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése. Ennek érdekében a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet minden év októberében a legváltozatosabb ötletekkel, módszerekkel és programokkal hívja fel a figyelmet. Ezen a hétvégén rendezték például az IT biztonsági verseny második fordulóját is.

Szerelem

Csobot Adél véletlen igenje.

Kendőzetlenül vallott párkapcsolati kríziseiről Istenes Bence és kedvese, Csobot Adél: mint kiderült, a műsorvezető és az énekesnő már jó néhány alkalommal fontolgatta a szakítást, és korábban több alkalommal is különmentek – számol be róla a Blikk Online.

„Hozzátartozik az igazsághoz, hogy amióta megvannak a gyerekek, azóta is nem egy és nem két olyan helyzet volt, amikor azt mondtuk, hogy nem tudjuk folytatni egymással. Nem azért, mert nem szeretjük egymást ‒ tette hozzá Csobot Adél, aki a műsorban azt is elárulta, hogy életében mindössze egyszer szeretne csak férjhez menni, Istenes Bencének pedig nem véletlenül mondott igent, amikor megkérte a kezét.”

„Volt, hogy naponta szakítottunk" - Párkapcsolati krízisükről vallott Istenes Bence és Csobot Adél

Kendőzetlenül vallott párkapcsolati kríziseiről Istenes Bence és kedvese, Csobot Adél: mint kiderült, a műsorvezető és az énekesnő már jónéhány alkalommal fontolgatta a szakítást, és korábban több alkalommal is különmentek. Nehéz időszakokat is megélt már Istenes Bence és menyasszonya, Csobot Adél kapcsolata.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/84809/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.24. 04:25
A Soros-hálózat tetten ért manipulációja, az Európai Néppárt liberális fordulata, a V4-ek jobboldalisága, a stressz felfoghatatlan rombolása és Rubint Réka drámai menekülése pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 22:50
Macronék rémisztő migránsinváziója, a balliberális propagandamédia hallgatása, a néppárti bölcsek összhangja, a Fidesz ingadozása, Curtis és Majka lazítása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Ezeket a cikkeket olvastad már?