Blogolj!

Blogstar kávéház

Átigazolás

Az MSZP felmorzsolódása.

A DK-ért hagyja ott az MSZP-t egy újpesti önkormányzati képviselő. Trippon Norbert 1998 óta volt tagja az MSZP-nek, októberben összellenzéki támogatással nyert önkormányzati képviselői mandátumot – mutatja be a Népszava Online.

„A Budapesten és főként Újpesten aktív politikus szerdán délután jelentette be hivatalosan döntését a kilépésről. Politikai tevékenységét a Demokratikus Koalícióban (DK) folytatja, a most megalakuló IV. kerületi képviselő-testületben már a DK frakciójába ül be. Trippon arról beszélt a lapnak: úgy érzi, hogy a DK az a párt, amelynek programjával, víziójával teljes mértékben azonosulni tud, kiemelte itt az általuk és Dobrev Klára által is hangosan képviselt Európai Egyesült Államok koncepcióját. Nem érzi úgy, hogy a szocialisták egyik riválisához igazol át, megfogalmazása szerint ugyanis a DK az ellenzéki oldalon egy szövetséges párt.”

A DK-ért hagyja ott az MSZP-t egy újpesti önkormányzati képviselő

Magyarország ma energetikai szempontból is szuverén erről korábban csak álmodhattunk - mondta Orbán Viktor, miután találkozott Vlagyimir Putyinnal. - Hosszú évekre nyúlik vissza a gyakorlat, hogy minden évben tartanak legalább egy magas szintű találkozót - kezdte Orbán Viktor, aki szerint a fő cél az volt ezekkel, hogy minden évben előrelépjenek egyet a gazdasági és politikai együttműködés területén, ebben voltak kevésbé sikeres és nagyon sikeres évek, a tavalyi az utóbbiba tartozik.

Adat

A bankszámlák zárolása.

Csütörtökön jár le a kötelező banki adategyeztetés határideje, de még mindig rengetegen vannak, akik nem tettek eleget a törvényi kötelezettségnek – írja a Hirado.hu.

„A Takarékbank igen nagy számokról beszélt: még mindig százezres nagyságrendben nem tettek eleget ügyfelek törvényi kötelezettségüknek, bár a bank aktívan dolgozott, hogy ez ne így legyen. A Sberbank szűk válaszadási határidőre hivatkozva nem közölt adatokat, az UniCredit Bank és a Gránit Bank pedig nem válaszolt a szakportál érdeklődésére.”

Órák múlva tízezreknek zárolhatják a bankszámláját

Csütörtökön jár le a kötelező banki adategyeztetés határideje, de még mindig rengetegen vannak, akik nem tettek eleget a törvényi kötelezettségnek. A Bank360 utánajárt a bankoknál, az ügyfelek hány százaléka számíthat a számlája zárolására. Csütörtökön lejár a kötelező banki adategyeztetés újra és újra kitolt határideje.

Gyanú

A francia rendőrök radikalizálódása.

Hét francia rendőrt fosztottak meg a szolgálati fegyverétől radikalizálódás gyanúja miatt a hónap elején a párizsi prefektúrán négy halálos áldozatot követelő késes ámokfutás óta – olvasható a Magyar Hírlap Online cikkében.

„A rendőri vezető elmondta: három rendőr felfüggesztését is kezdeményezte. A rendőrségen belül jelenleg 48 radikalizálódás gyanújára okot adó esetet vizsgálnak ki, amelyek közül 33-ról az október 3-i iszlamista támadás óta érkezett jelzés. A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága arra a kérdésre keresi a válasz, hogy milyen működési zavarok vezettek a négy rendőr halálához, akiket egy radikalizálódott kollegájuk mészárolt le a párizsi rendőrkapitányság hírszerzési igazgatóságán. A párizsi prefektus meghallgatása után a bizottság zárt ajtók mögött folytatja a munkáját. Mintegy ötven embert, köztük Christophe Castaner belügyminisztert is meghallgatják.”

Hét francia rendőrtől vették el a fegyverét radikalizálódás gyanúja miatt

A rendőri vezető elmondta: három rendőr felfüggesztését is kezdeményezte. A rendőrségen belül jelenleg 48 radikalizálódás gyanújára okot adó esetet vizsgálnak ki, amelyek közül 33-ról az október 3-i iszlamista támadás óta érkezett jelzés. A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága arra a kérdésre keresi a válasz, hogy milyen működési zavarok vezettek a négy rendőr halálához, akiket egy radikalizálódott kollegájuk mészárolt le a párizsi rendőrkapitányság hírszerzési igazgatóságán.

Siránkozás

Hosszú Katinka ragaszkodása.

Néha szívesen lepihenne kicsit háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszisunk – olvasható az Origo.hu-n.

„Néha szívesen lepihennék egy kicsit, és nem csinálnék semmit, ugyanakkor nagyon izgalmas is ez az időszak, és úgy vagyok vele, ezek a lehetőségek nem várnak meg. Amikor ott van az ember előtt, akkor kell megragadni, mert elillan – mondta Hosszú Katinka, aki sportoló mellett csapatvezető, ötletgazda és szervező is az újonnan életre hívott úszósorozat, az International Swimming League-ben (ISL). „Senki nem erőltette rám, én akartam ezt csinálni. Persze, hogy fárasztó, már hogyne lenne az, ráadásul egészen más ilyesmivel foglalkozni, mint úszni. Azért ragaszkodom hozzá, hogy ezt is én csináljam, mert ha csak úsznék, nem érezném úgy, hogy mindent visszaadok a sportomnak, amivel tartozom neki. Egyébként is, ha nem csinálnám, most valószínűleg azért siránkoznék, hogy miért kell már megint ennyit edzeni. Azt szeretném, hogy ha egyszer a hátam mögött hagyom az úszósportot, úgy emlékezzenek rám, mint egy olyan figurára, aki pozitív változásokat hozott.”

Hosszú Katinka: Néha szívesen lepihennék kicsit

A MOL Csapatnak adott interjút Hosszú Katinka, aki mesélt az új úszósorozatról, és arról is, hogy mik a céljai a következő egy évben. „Néha szívesen lepihennék egy kicsit, és nem csinálnék semmit, ugyanakkor nagyon izgalmas is ez az időszak, és úgy vagyok vele, ezek a lehetőségek nem várnak meg.

Próba

Gyarmati Panka lélegzetelállító egyensúlya.

Az Exatlon Hungary sztárja lélegzetelállító pózban készítette el legújabb Instagram-posztját – így a Blikk Online.

„A snowboardozás után egy másik sportágban is kipróbálta magát a fiatal tehetség, mégpedig a jógában! A snowboardos a jelek szerint hamar megkedvelte az új sportot, mert egy meglehetősen nehéz elemmel kápráztatta el követőtáborát: a levegőben egyensúlyozva néz előre a gyönyörű tengerparttal a háta mögött. Panka a bejegyzésében azt írta: Az egyensúlyt keresem egy kis szörfözés után.”

Lélegzetelállító fotót osztott meg Gyarmati Panka: így találta meg az egyensúlyt - fotó

A snowboardozás után egy másik sportágban is kipróbálta magát a fiatal tehetség, mégpedig a jógában! A snowboardos a jelek szerint hamar megkedvelte az új sportot, mert egy meglehetősen nehéz elemmel kápráztatta el követőtáborát: a levegőben egyensúlyozva néz előre a gyönyörű tengerparttal a háta mögött. Panka a bejegyzésében azt írta: Az egyensúlyt keresem egy kis szörfözés után.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/85300/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Koronavírus: A Budapest Airport felkészült a rendkívüli hatósági intézkedésekre

2020.01.28. 20:00
A Budapest Airport felkészült arra, ha a magyar hatóságok rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a Liszt Ferenc-repülőtéren - …

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Belügyminisztérium

2020.01.28. 12:40
A röszkei események után a Belügyminisztériumban összeült a Migrációs Munkacsoport koordinációs ülése, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.

Szakértő: A migránsok tudják, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a határon

2020.01.28. 10:40
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a migránsok tisztában vannak azzal, hogy egyedül nincs esélyük átjutni a déli …

Megpróbálták áttörni a kerítést Röszkénél a migránsok - Figyelmeztető lövések adtak le

2020.01.28. 07:55
Csoportosan próbáltak meg áttörni a kerítésen illegális bevándorlók a déli határnál, Röszkénél. A …

Koronavírus - Száz fölé emelkedett a halottak száma Kínában

2020.01.28. 07:35
Az orvosok versenyt futnak az idővel: újabb 25 beteg vesztette életét Kínában hétfő estig koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, ezzel a ragály halottainak száma egy …

Blogstar kávéház

2020.01.28. 04:55
Varju László koncepciós rabosítása, a Jobbik szánalmas hallgatása, a balliberálisok hazaárulása, Botkáék korrupciója és Szabó Zsófi rejtélyes eltűnése keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.27. 03:30
A Fidesz győri hasítása, Jakab Péter képmutatása, a balliberálisok börtönbiznisze, a cölibátus kettős mércéje és Iszak Eszti buja meztelenkedése hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.26. 05:20
A bürokráciai útvesztők gyermekáldozatai, Karácsony Gergely főkegyúri jogkörei, a Soros-hálózat globális mesterkedése, a Jobbik döbbenetes mélyrepülése és Szögeczki Ági oltári cukisága vasárnapi online lapszemlénkben.

Ónos eső teszi kellemetlenné a hétvégét

2020.01.25. 13:55
Több megyére is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Megint rossz a levegőminőség több nagyvárosban

2020.01.25. 12:25
A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint sok hazai városban kifogásolt a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt.

Ezeket a cikkeket olvastad már?