Blogolj!

Nem választ új elnököt a Jobbik idén – nem lesz ebből szebb jövő

Sokan mondják, hogy a Jobbik már lényegében megszűnt, de ez talán túlzás. Ellenben úgy tűbik, hogy valami nagyon nincs rendben, elhalasztják az idei tisztújítást, Jakab Péter nem lesz elnök.

Az ország leghangosbb politikusainak egyike, Jakab Péter nem önszántából lépett egyet (egyet?) hátra, hanem a párt választmányának döntését elfogadva. 

A párt keddi országos választmányi ülésén a küldöttek nem támogatták az újonnan megválasztandó elnökség mandátumának meghosszabbítását két és fél évre. Az intézkedés célja az lett volna, hogy az elnökség mandátuma a 2022-es országgyűlési választások után járjon le - emlékeztettek.

Jakab kikötése volt, hogy tovább tartson az elnöki ciklus, mivel ez nem ment keresztül a tesületen, már be is jelentette, hogy akkor ő meg visszalép és nem pályázik az elnöki posztra. 

Az országos választmány ezért – jelentős többséggel – felkérte az elnökséget, hogy vonja vissza a tisztújító kongresszus kiírását, és töltse ki eredetileg 2020 májusáig szóló mandátumát. Az elnökség a választmány kérését elfogadta, így a Jobbik jövő év tavaszán tartja meg rendes tisztújító kongresszusát – írták.

A helyzet az, hogy jelenleg már csak Varga Damm Andrea tett utalást arra, hogy szívesen vezetgetné még egy kicsit a süllyedő jobbikos hajót, de neki is várnia kell jövő májusig. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a szebb jövőből nem sok minden lesz. 

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/85277/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-10-30 17:21:56
Teljesen mindegy, hogy ez a szélhámos társaság választ-e új elnököt, és ha igen, akkor mikor !!!!
Ezek a köznép általi "kivégzésre" vannak már ítélve, mégpedig azóta, amióta összefeküdtek az aberrált liberráltakkal.
JAKAB (bunkó) PÉTER ÖCSÉM, TE KIS ÜGYEFOGYOTT !!!!!
Végetek van, mint a botnak, csak kell még egy pici idő, amíg megtaláljátok a méltó helyeteket a magyar politikai palettán, a posvány legalján !!!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Ne engedjük Karácsonynak, hogy megfúrja a Liget Projektet!

2020.01.17. 10:50
Karácsony Gergely októberi színre lépésével veszélybe került a Liget Budapest Projekt befejezése. A főpolgármester egyik választási ígérete volt megválasztása előtt, hogy …

Bevándorló késelhetett meg egy magyart Németországban

2020.01.17. 09:10
A külügyminisztérium a német ügyészséghez fordult a megkéselt férfi ügyében.

Blogstar kávéház

2020.01.17. 04:45
Karácsony Gergely zsarolása, a hálapénz mérgezése, a balliberálisok boszorkányüldözése, Magyarország tejfölösödése és Friderikusz Sándor tanácstalansága pénteki online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: Ausztria természetes partnerünk

2020.01.16. 19:45
A miniszterelnök szerint sikerült azonosítani az együttműködés és az együtt nem működés területeit.

Fürjes Karácsonynak: ne szemétkedjünk!

2020.01.16. 19:30
Miután megegyezett a kormánnyal, a főpolgármester furcsa feltételeket szabna, pontosabban fenyegetőzik. Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár keményen odapörkölt neki.

Itt az újabb Soros-nyomás: elmarasztalta az EP Magyarországot

2020.01.16. 14:15
A kormányzat véleménye szerint az Európai Parlament állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők „újabb nyomásgyakorlási akciója” Magyarországra, szoros …

Trükkös: Botka beszállítója tárgyalja Botka ügyvédjének büntetőperét

2020.01.16. 10:40
A PestiSrácok.hu újabb elképesztő összeférhetetlenséget bukkant a Szegedi Törvényszéken.

Idén is hozzásegít a kormány a jogosítvány megszerzéséhez

2020.01.16. 10:25
A 20 év alatti fiatalok idén is segítséget kapnak vezetői engedélyük megszerzéséhez. A kormány 25.000 forinttal támogatja a KRESZ-vizsga és a tanfolyam díját. A …

Négy gyermek halt meg egy lakástűzben Temesváron

2020.01.16. 08:40
Az édesanyjuk magukra hagyta a 6 éves, 3 éves, 2 éves és 3 hónapos testvéreket és 14 éves testvérükre bízta őket. A legidősebb testvérnek sikerült megmenekülnie.

Vigyázat: nem enged szorításából a köd!

2020.01.16. 05:40
Országszerte katasztrofálisak a látási viszonyok. Vezessenek nagyon óvatosan és figyelmesen!

Ezeket a cikkeket olvastad már?