Blogolj!

Borkai Zsolt átvette megbízólevelét és meg is szólalt

Többszöri átszámolás után jogerősen is Borkai Zsolt lett Győr megválasztott polgármestere, aki át is vette megbízólevelét és néhány mondatos nyilatkozatot is tett.

Fotó: Kisalföld

A választás előtt botrányba keveredett Borkai Zsoltot a szavazáson résztvevő győriek 44,3 százaléka tartotta a legalkamasabbnak a polgármesteri posztra. A polgárok döntése csak október 29-én vált jogerőssé, hiszen az ellenfelek fellebbeztek és újraszámolást kértek, ám az eredményben nem állt be lényegi változás. 

A megbízólevél átvételét követően Borkai Zsolt szólt is a megjelentekhez.

Szeretnék köszönetet mondani minden győrinek. Az elmúlt egy hónap sem a győriek, sem jómagam számára nem volt egy egyszerű időszak. Szeretném megköszönni – nagy tisztelettel – a győrieknek, mert kitartottak mellettem, s értékelték az elmúlt 13 év munkáját, ami együtt, közösen valósítottunk meg. Azt tudom ígérni a győrieknek, hogy az elkövetkezendő időszakban is az elmúlt időszakhoz hasonló intenzitással igyekszem közreműködni és fejleszteni a várost a képviselő-testülettel. Találkozunk az alakuló értekezleten, mely időpontjáról jövő héten adok számot.

A polgármester ezt követően távozott, kérdezni nem lehetett tőle. A városvezető a választások óta kilépett a Fidesz-ből, így függetlenként kezdi meg a ciklust. A közgyűlésben a Fidesz-KDNP pártszövetségnek magabiztos többsége van. 

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/85352/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-11-01 12:10:59
ABERRÁLT KOMCSIK !
Ez most, így ugye, nem jött be, mi ?!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Meghalt Philipp Tibor, az Inconnu művészeti csoport egykori tagja

2020.01.19. 15:05
Philipp Tibor a nyolcvanas évek elején csatlakozott az Inconnu Csoporthoz, részt vett a 301 kopjafa kifaragásában, amellyel az ötvenhatos hősöknek állítottak emléket a …

Nyolc halott egy nyugat-csehországi betegotthonban történt tűzesetben

2020.01.19. 14:55
Nyolc ember halt meg vasárnap hajnalban egy nyugat-csehországi betegotthonban keletkezett tűz miatt, heten megsérültek, közülük hárman súlyosan - közölte …

Betiltott, méhgyilkos vegyszert is használhatnak a romániai gazdák

2020.01.19. 12:45
Hiába tiltják az európai szabályzatok az ominózus vegyszer használatát, a romániai gazdák mentesülnek a korlátozás alól.

Teljesen lezárják ma az M1-es autópályát Nagyegyházánál

2020.01.19. 09:05
Teljesen lezárják ma reggel az M1-es autópályát a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

2020.01.18. 15:20
A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) …

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Kimentettek egy nőt a Dunából Budapestnél

2020.01.18. 11:05
A vízirendészeknek kellett kiemelni egy nőt a Dunából még szombat hajnalban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?