Blogolj!

Varga Mihály bejelentette: biztos, hogy lesz nyugdíjkötvény

Kérdés az, hogy mikor, ugyanis a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) sikere miatt elhalasztják a bevezetését.

Varga Mihály az országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén elmondta:

Nem akart a Pénzügyminisztérium/Államadósság Kezelő Központ páros egy sikeres kötvényprogrammal szemben egy másik állami programot indítani. Az ÁKK továbbra is tervezi, hogy elindít egy nyugdíjkötvény-programot, ám ez még mindig az előkészítés fázisában van

- idézi a Népszava.

A MÁP+ igazi sikersztori: eddig 2600 milliárd forint fogyott belőle, de a kormány célja, hogy egy éven belül ez 11 ezer milliárd forintra emelkedjen. Ennek van is alapja, ugyanis jelenleg csak a készpénzállomány 6500 milliárd forint.

Varga Mihály szerint a MÁP+ a készpénzben tartott megtakarítással szemben azért is előnyösebb, mert magas kamatozású, adómentes, továbbá a legbiztonságosabb befektetési lehetőség, hiszen a tőke teljes összegére, valamint a kamatokra teljes körű az állami garancia.

Igazi sikersztori a Magyar Állampapír Plusz

A várakozások felett teljesít a Magyar Állampapír Plusz, június óta mintegy 2000 milliárd forintért vásárolt a lakosság az új megtakarítási formából - nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter. A Magyar Állampapír Plusszal (MÁP+) az egész ország jól jár, a magyar emberek számára kiemelkedő hozamot kínál, egyúttal Magyarország stabilitását is erősíti - mondta el Varga Mihály kiemelve, hogy a legfrissebb adatok szerint a júniusi bevezetése óta több mint 1981 milliárd forintot jegyeztek az új állampapírból.

A Portfolio összeszedte, hogy eddig mit tudunk a nyugdíjkötvényről:

  • Új, hosszú lejáratú állampapírtípus lenne.
  • A rendszeres, nyugdíjcélú előtakarékosságot segítené elő vele a kormány.
  • Csak magánszemélyek vásárolhatnák.
  • Nyugdíjba vonuláskor egy összegben vagy járadék formában lenne felhasználható.
  • A babakötvényhez hasonlóan valamekkora kamatprémiumot fizetne az infláció felett.
  • Elképzelhető, hogy ez a prémium az életkor függvényében változna.
  • A meglévő állampapírokhoz hasonlítóan (és több nyugdíjcélú megtakarítástól eltérően) "költségkímélő" megtakarítási forma lenne.

(borító: Mónus Márton/MTI)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/85945/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,gazdaságpolitika,MÁP+,nyugdíjkötvény,pénzügyminisztérium,varga mihály
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2019.12.07. 01:55
Ángyán József veszprémi borítása, az MSZP beismert hazugsága, a győri késelés pszichológiája, Kisó durva csattanásai és Hódi Pamela habos-babos esküvője szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.12.06. 05:20
Horváth Csaba trükkös garázsadója, a brit választás kiszámíthatatlansága, Franciaország lebénulása, az Európai Unió válsága és Palvin Barbi őrjítő idomai pénteki online lapszemlénkben.

Megkéseltek egy tanárt egy győri középiskolában

2019.12.05. 13:45
Csütörtökön, dél környékén megszúrtak egy tanárt a győri Jedlik Ányos középiskolában - számolt be róla az Index olvasói értesítések alapján.

Blogstar kávéház

2019.12.05. 02:55
A Nemzeti Kulturális Alap kivégzése, Gothár Péter bújtatása, Niedermüller Péter könyörgése, Gyurcsány Ferenc keresztapasága és Hosszú Katinka kálváriája csütörtöki online lapszemlénkben.

Egy majdnem száz méter hosszú szerelvény vonul át a fél országon

2019.12.04. 15:25
A 95 méter hosszú és 309 tonnás szerelvény szerda éjjeltől péntek hajnalig vonul végig Győr mellől Tiszaújvárosba. Lezárásokra kell számítani.

Blogstar kávéház

2019.12.04. 04:20
A NATO belháborúja, a Soros-blog hisztériája, a bunda büntetése, a transzgenderizmus gondolatrendőrsége és Voksán Virág anyai ajándéka szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.12.03. 05:10
Karácsony behavazódása, a Médiatanács fideszes megszállása, a Momentum elbaltázott taktikázása, a nemi identitás listázása és Szabó Zsófi anyai lelkiismeret-furdalása keddi online lapszemlénkben.

Tovább folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában

2019.12.02. 20:20
Olyan elkeserítő hírekről számolt be Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója, miszerint folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában, a legszerényebb …

Blogstar kávéház

2019.12.01. 22:00
Brüsszel durva példastatuálása, a bevándorlók beözönlése, Európa kincses felelőssége, Izrael drónrobbanása és Bocskor Bíborka adventi áldása online lapszemlénkben.

Szakadékba zuhant egy busz Tunéziában, legalább 22-en meghaltak

2019.12.01. 18:55
A tunéziai hatóságok vasárnapi közlése szerint szakadékba zuhant egy turistabusz, a balesetben legkevesebb 22 ember életét vesztette és 21-en pedig megsérültek.

Ezeket a cikkeket olvastad már?