Blogolj!

Újabb fake news: senki sem tervezi a választási törvény módosítását!

A Blikk informátorai voltak „jól értesültek”, a Fidesz meg helyretette őket.

Nincs itt semmi látnivaló, mindenki nyugodjon le... Fotó: MTI

„A választási törvény bevált. A kormánypárti képviselőcsoport nem tervezi a választási törvény módosítását”

– tudta meg a Blogstar a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségtől frakciójától.

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja mellett a Kormányzati Tájékoztatási Központ is közölte: a kormány sem tervezi a választási eljárásról szóló törvény módosítását,

„mert az a kormány álláspontja szerint bevált, a pártok megegyezésén és az Országgyűlés döntésén alapul”.

A Blikk bulvárlap kedden este írta meg, hogy információi szerint az önkormányzati választási eredmények ismeretében több ponton is módosíthatja a választási törvényt a kormány a következő időszakban, például csak politikai pártok és független jelöltek indulhatnának az önkormányzati választásokon, bevezetnék a választási regisztrációt, és eltörölnék a győzteskompenzációt. A lap szerint konkrét döntés még nincs, de „a kormányzati agytrösztök dolgoznak ezeken az ötleteken”.

Szerdára kiderült: egy újabb álhírrel van dolgunk.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/86336/pics/lead_800x600.jpg
Fidesz,kormány,önkormányzati választás,választás,választási törvény
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Fidesznek kedvez, ha egy listán „gyurcsányozódik össze” az ellenzék

2020.07.09. 12:35
Végleg elveszthetik identitásukat, sőt, el is tűnhetnek egyes pártok, ha mindenki mindenkivel gátlások nélkül összefog.

Kocsis Máté: nyilvános listát a pedofilokról!

2020.07.08. 20:35
A Fidesz frakcióvezetője szerint undorító, amit Kaleta Gábor tett, a bíróság ítélete pedig felháborító és elfogadhatatlan.

Ha már nem segítette a védekezést, tovább mocskolja a kormányt a baloldal

2020.07.08. 18:40
Ha lezárják a határt, az a baj, ha megnyitják, akkor meg az. Úgy vannak vele, mint azzal a bizonyos sapkával. Akcióban a fakenews-gyáros ellenzék.

Feloszlatta magát Mohács képviselő-testülete

2020.07.06. 17:15
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

Elképesztő, hogy a baloldal beszél az idősotthonok védelméről!

2020.07.06. 16:45
A Fidesz közleményben reagált Korózs Lajos (MSZP) azon elképesztően pofátlan nyilatkozatára, melyben a kormányt szólítja fel arra, hogy tegye biztonságossá az …

Orbán Viktor: Új lendületet kaphatnak a horvát-magyar kapcsolatok

2020.07.06. 16:00
Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; …

A Fidesz megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét

2020.07.05. 19:15
A Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét – mondta …

Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik

2020.07.03. 21:35
Reagálás Karácsony Gergely, Csőzik László, Gémesi György és Tóth József sajtótájékoztatójára.

A kamuvideósok tovább támadják Magyarország védekezését

2020.07.02. 18:55
Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos alulmúlhatatlan „álompárosa” volt a soros a koronavírus-járvány elleni egészségügyi és gazdasági védekezés szocialista …

Orbán: a magyarok feketeöves válságkezelők

2020.06.27. 10:40
A miniszterelnök ígéretet tett rá, hogy Magyarországon nem fog beköszönteni a nyugati világot jellemző rendetlenség és felfordulás.

Ezeket a cikkeket olvastad már?