Blogolj!

Karácsony benyújtotta az atlétikai vb-rendezés számláját a kormánynak

A főpolgármester komoly feltételekhez köti a 2023-as világverseny megrendezését, holott a nemzetközi szövetség már tavaly odaítélte Budapestnek a rangos esemény rendezési jogát.

Fotó: Demokrata

Sajtótájékoztatót tartott hétfő délután Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. A médiaeseményen a politikusok arról számoltak be, hogy a főváros milyen feltételekkel hajlandó támogatni a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, amelyet tavaly ítélt oda a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Budapestnek.

Karácsony Gergely azt szeretné, ha a vb-rendezésért cserébe:

- a kormány a következő öt évben az Egészséges Budapest Program keretein belül 50 milliárd forintos forrást biztosítana a kerületi önkormányzatoknak az egészségügyi alap-és szakellátás fejlesztésére

- érvényben maradna a közösségi közlekedés fejlesztéséről kötött megállapodás, amit még Tarlós Istvánnal írtak alá

- a fent említett két pontot kormányhatározatba is foglalná a kormány, lehetőleg még 2019-ben

- növelnék a fővárosi zöldfelületeket

- megindulna a csepeli Nagyerdő-projekt, és a csepeli területen nem valósulnának meg élsportberuházások

- olyan beruházás valósulna meg a Duna-parton, amely nemcsak az élsportot, illetve egyszeri alkalmat szolgál, hanem tömegsport- és kulturális rendezvényekre is alkalmas.

Ezek csupán a főbb követelései a balliberális városvezetésnek, de Karácsony Gergely sokat sejtetően azt is belebegtette, hogy ezen megállapodás sikerétől függ, hogy milyen viszony alakul ki Budapest és a kormány között. A főpolgármester hozzátette, nem gondolja, hogy elfogadhatatlan lenne a mostani javaslatuk a kormány számára, részletkérdésekben még lehetnek finomítások, miután azt megtárgyalta a kormánnyal.

Ultimátumot adott az atlétikai szövetség elnöke

A budapesti városvezetésnek mihamarabb döntenie kell arról, mi legyen a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezésével és az ahhoz szükséges infrastrukturális fejlesztésekkel. Lassan elfogy a levegő KariGeriék körül. Sebastian Coe levelét megírta. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke aggódik és erre minden oka meg is van.

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai szövetség elnöke hétfőn levélben fordult a magyar szakszövetséghez a vb-rendezéssel kapcsolatban, amelyben egyértelműen fogalmazott: ha nem sikerül hamarosan dönteni az esemény sorsáról, a nemzetközi szövetségnek új házigazdát kell keresnie.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/86543/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,budapest,Karácsony Gergely,világbajnokság
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-11-25 19:19:26
Homályosítsa már fel valaki ezt a fényre sötétedő, hisztis karácsonyfadíszt: ahhoz, hogy ő bárkit, bármivel - különösképpen a miniszterelnököt az atlétikai világbajnoksággal - megzsaroljon sokkal korábban kell ám felkelni !!!!
Az örökös - a kurcsány furkó ferkó által sugallt - akadékoskodásával csak saját magából csinál hülyét.
Még a mostaninál is hülyébbet, pedig az nagy szó !!!!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

„Micsoda kilátás” – Orbán Viktornál járt Hosszú Katinka

2020.07.30. 15:25
A találkozóról úszóklasszisunk számolt be közösségi oldalán.

Közlekedés: dugókat hozhat a budapesti városvezetés döntése

2020.07.24. 08:10
Balogh Samu a főpolgármester kabinetfőnöke csütörtökön egy budapesti háttérbeszélgetésben bejelentette, hogy a városvezetés egyszerre több mint egy tucat helyszínen …

Lánchíd-gate: egyre érthetetlenebb a főváros szerencsétlenkedése

2020.07.18. 17:20
A budapesti Fidesz most azon lamentál, vajon Draskovics Tibor vagy Tüttő Kata nem mond igazat. Netán egyikük se. Hiszen a Lánchíd felújítása körüli fővárosi …

Karácsonyék szerencsétlenkedése miatt százmilliókat és fejlesztéseket bukik Budapest

2020.07.17. 14:05
Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteki …

Autómentes lesz a Városliget

2020.07.17. 10:35
Lezárják a Kós Károly sétányt, a liget a gyalogosoké és a bicikliseké lesz.

Hétfőtől lezárják a Nyugati pályaudvarnál a Westend felé vezető mozgólépcsőket

2020.07.16. 17:20
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a 3-as metróvonal felújítása részeként újabb állomáson, a …

Karácsonyék idősotthonaiban pusztított leginkább a járvány

2020.07.13. 17:35
Finoman szólva sem áll(t) a helyzet magaslatán a balliberális budapesti városvezetés. Az idősotthoni halálozások háromnegyede az ő intézményeikhez kötődik, a Pesti út …

Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik

2020.07.03. 21:35
Reagálás Karácsony Gergely, Csőzik László, Gémesi György és Tóth József sajtótájékoztatójára.

Idén nyáron is tüzes pokol lesz a 3-as metrón

2020.07.01. 19:55
Klíma ugyanis egyelőre biztosan nem kerül a szerelvényekbe. Ezt már február óta tudjuk és a koronavírus-járvány sem segített a helyzeten.

Július 1-jén újraindulnak a fővárosi kéményellenőrzések

2020.06.25. 11:15
A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet elmúltával július 1-jével ismét megkezdődnek az előzetesen meghirdetett kéményellenőrzések Budapesten.

Ezeket a cikkeket olvastad már?