Blogolj!

Újra fokozódik a migránshelyzet

Németh Szilárd összehívta a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjét, mert úgy véli, hogy ha a migránsokat „nekieresztik a magyar határnak, abból nagy baj lehet”.

Aggodalma azon alapszik, hogy csaknem százezer migráns gyűlt össze a Nyugat-Balkánon, és bár „egyelőre rendezett a helyzet”, „a 2015-ös válsághoz kezd hasonlítani” és ha a migránsokat „nekieresztik a magyar határnak, abból nagy baj lehet; nekünk erre fel kell készülnünk"

- mondta a vasárnapi sajtótájékoztatón.

Ebben a szemszögből különösen fontos az, hogy még szeptemberben meghosszabbították a bevándorlás okozta válsághelyzetet, valamint, hogy az emberi jogi bíróság kimondta, hogy a tranzitzónában tartózkodás nem számít fogva tartásnak.

A helyzet súlyosságát az is mutatja, hogy az elmúlt napokban már a migránsok alagutakat ásva, a föld alatt is megpróbálnak bejutni az országba. Ezzel Németh kapcsolatban köszönetét fejezte ki  a határt őrző katonáknak és rendőröknek, hogy

az ország függetlenségét, a magyar emberek biztonságát és szabadságát ilyen hatékonyan őrzik.

(forrás: mandiner)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/86856/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,bevándorlás,migráció
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.24. 04:25
A Soros-hálózat tetten ért manipulációja, az Európai Néppárt liberális fordulata, a V4-ek jobboldalisága, a stressz felfoghatatlan rombolása és Rubint Réka drámai menekülése pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Rendkívüli főkapitányi értekezletet tartott a belügyminiszter

2020.01.21. 18:55
Rendkívüli rendőrfőkapitányi értekezletet tartott Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Bácsalmáson, a Magyarország schengeni határszakaszán felerősödött …

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 22:50
Macronék rémisztő migránsinváziója, a balliberális propagandamédia hallgatása, a néppárti bölcsek összhangja, a Fidesz ingadozása, Curtis és Majka lazítása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?