Blogolj!

Blogstar kávéház

Káosz

Karácsony behavazódása.

Demszky óta nem látott káoszt okoztak Karácsonyék, pedig csak néhány centi hó esett – így az Origo.hu.

„Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán reagált a történtekre, ahol azt írta, azért merültek fel problémák, mert nincs elég hótakarító munkás. Reményét fejezte ki, hogy dél körül eláll majd a havazás, így délutánra a főbb útvonalakat meg lehet tisztítani, és így helyre lehet állítani a tömegközlekedést. Posztja alá több, dühös hangvételű komment érkezett, de volt olyan is, aki latyakeltakarító főpolgármester-helyettes kinevezését tanácsolta a pozícióosztogatásban élenjáró politikusnak. Az ellenzéki portálok ingerküszöbét nem igazán érték el a történtek, egyik nagyobb lap sem foglalkozott kiemelten a fővárosi vezetés számára kellemetlen üggyel. A HVG és az Index is úgy fogalmazott a témával foglalkozó cikkében, hogy a BKK 'harcol/küzd' az időjárással.”

Demszky óta nem látott káoszt okoztak Karácsonyék

A budapestiek teljesen abszurd jeleneteknek lehettek szemtanúi hétfő reggel: pár centi hó kikezdte a főváros tömegközlekedését. Karácsony Gergely közösségi oldalán magyarázkodott a történtek miatt, volt miért: már az első valódi feladatot sem sikerült megoldani a városvezetésnek. Igaz, ezúttal nem tüntikézni kellett volna, amit Karácsony még főpolgármesterként is annyira szeret, hanem dolgozni.

Hekk

A Médiatanács fideszes megszállása.

Megint meghekkelte a Médiatanácsot a Fidesz. Újabb kilenc évig kizárólag fideszes tagokból fog állni a legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyelet – fogalmaz a Népszava Online.

„Újabb kilenc évig csupa fideszes tagja lesz a legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyeletnek, a Médiatanácsnak. A kormánypárt ugyanis kigolyózta az ellenzék jelöltjeit. Hankiss Ágnest, Budai Lászlót, Meszleny Lászlót és Szadai Károlyt jelölte a Médiatanácsba az Országgyűlés eseti bizottsága hétfőn – tudatta Halász János, a testület fideszes elnöke. A Fidesz 2010-ben megszült egypárti médiaszabályozásának sarkalatos pontja volt a Médiatanács nevű testület létrehozása. Olyan nagy hatalmú grémiumról van szó, amely hatósági faladatokat is ellátva dönt a frekvenciapályázatokról, döntő szerepe van a közmédia vezetőinek kiválasztásában, illetve felügyeli a médiát annak érdekében, hogy biztosítsa a demokratikus nyilvánosság működését.”

Megint meghekkelte a Médiatanácsot a Fidesz

Újabb kilenc évig kizárólag fideszes tagokból fog állni a legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyelet. Újabb kilenc évig csupa fideszes tagja lesz a legnagyobb hatalmú hazai sajtófelügyeletnek, a Médiatanácsnak. A kormánypárt ugyanis kigolyózta az ellenzék jelöltjeit. Hankiss Ágnest, Budai Lászlót, Meszleny Lászlót és Szadai Károlyt jelölte a Médiatanácsba az Országgyűlés eseti bizottsága hétfőn - tudatta Halász János, a testület fideszes elnöke.

Szövetség

A Momentum elbaltázott taktikázása.

A Momentum-vezetők politikai hibát követtek el akkor, amikor európai szövetségi politikájuknak alárendelték a nemzeti érdekvédelem ügyét – állítja egy felmérésre hivatkozva a Magyar Hírlap Online.

„A Nézőpont Intézet a határon túli magyarokkal szemben román és szlovák politikusok favorizálásáról készített felmérésének összefoglalójában azt írta, nagy port kavart a politikai nyilvánosságban, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András és a párt európai parlamenti képviselője, Donáth Anna nemzetközi szövetségesük, nem pedig az erdélyi és felvidéki magyar jelöltek támogatása mellett kampányolt. 'Taktikázásukkal szembekerültek a magyarok többségével' – szögezte le a felmérés eredményére hivatkozva a Nézőpont Intézet. Azt írták, arra a kérdésre, hogy elfogadható-e, ha magyarországi politikusok nem a határon túli magyar politikusok vagy pártok mellett állnak ki, az összes megkérdezett 53 százaléka válaszolt nemmel és csak 34 százaléka igennel.”

Nézőpont: Komoly politikai hibát követett el a Momentum a magyarok többsége szerint

A Nézőpont Intézet a határon túli magyarokkal szemben román és szlovák politikusok favorizálásáról készített felmérésének összefoglalójában azt írta, nagy port kavart a politikai nyilvánosságban, hogy a Momentum elnöke, Fekete-Győr András és a párt európai parlamenti képviselője, Donáth Anna nemzetközi szövetségesük, nem pedig az erdélyi és felvidéki magyar jelöltek támogatása mellett kampányolt.

Narratíva

A nemi identitás listázása.

Példátlan, hogy egyes portálok listázzák az előadók nemi identitását – olvasható a Hirado.hu-n.

„Példátlannak nevezte a XXI. Század Intézet vezető elemzője, hogy a hazai és külföldi balliberális portálok a műsorok és előadók nemi hovatartozásának listázásától sem riadnak vissza annak érdekében, hogy lejárassák Magyarországot. Deák Dániel szerint a hazug narratíva terjesztése bevett gyakorlat a baloldali sajtóban: ez történt most is, amikor az MTVA-t homofóbiával vádolták, amiért jövőre nem vesz részt az Eurovíziós Dalversenyen. A közmédia visszautasította a vádakat – közölte az M1 Híradója.”

Elemző: Példátlan, hogy egyes portálok listázzák az előadók nemi identitását

Példátlannak nevezte a XXI. Század Intézet vezető elemzője, hogy a hazai és külföldi balliberális portálok a műsorok és előadók nemi hovatartozásának listázásától sem riadnak vissza annak érdekében, hogy lejárassák Magyarországot. Deák Dániel szerint a hazug narratíva terjesztése bevett gyakorlat a baloldali sajtóban: ez történt most is, amikor az MTVA-t homofóbiával vádolták, amiért jövőre nem vesz részt az Eurovíziós Dalversenyen.

Büszkeség

Szabó Zsófi anyai lelkiismeret-furdalása.

Zsófi újabb posztjában elárulta: a kisfia a mindene, de mégis bocsánatot kell kérnie tőle – számol be róla a Blikk Online.

„A cuki képek mellé hosszú vallomás is társult: előző este Zsófi türelmetlen volt kisfiával, ami miatt egész éjjel aludni sem tudott. Lelkiismeret-furdalás gyötörte, mivel az ő családjukban sosem fordul elő ilyesmi, ezért ezzel a poszttal kért bocsánatot a kis Mendeltől. Gyermekük az örömöt és a boldogságot adja neki és férjének is. Azt is megfogalmazta, hogy azért dolgoznak nap mint nap, hogy a gyermekük boldog legyen és büszke legyen rájuk.”

Ezért kért bocsánatot Szabó Zsófi a kisfiától - fotó

A cuki képek mellé hosszú vallomás is társult: előző este Zsófi türelmetlen volt kisfiával, ami miatt egész éjjel aludni sem tudott. Lelkiismeret-furdalás gyötörte, mivel az ő családjukban sosem fordul elő ilyesmi, ezért ezzel a poszttal kért bocsánatot a kis Mendeltől. Gyermekük az örömöt és a boldogságot adja neki és férjének is.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/86909/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Kirúgta a vizes vb szervezője Balogh Sándort

2019.12.12. 11:10
Bártfai-Mager Andrea volt férje már nem dolgozik a vizes vb-t lebonyolító cég gazdasági igazgatójaként.

Megkezdődött a parlamenti választás az Egyesült Királyságban

2019.12.12. 08:20
A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra - közép-európai idő …

Blogstar kávéház

2019.12.12. 05:15
Greta Thunberg véleményformálása, Karácsonyék rombolása, a főváros politikai tisztogatása, a mohácsi szocialista törvénysértése és Köllő Babett perverz szexuális zaklatása csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.12.11. 04:25
Orbán Viktor jámbor türelme, a Soros-kórus felsorakozása, a világ legfiatalabb miniszterelnöke, a grönlandi jég halálos olvadása és Ördög Nóra gyermeki kikapcsolódása.

Blogstar kávéház

2019.12.10. 03:55
Az értelmiség legyilkolása, Gyurcsány pártbedarálása, a balliberális ellenzék klikkesedése, a muszlimok lelki hadviselése és hollywoodi hírességek hasonmásai keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2019.12.09. 05:20
Trump ténytorzító populizmusa, Orbán Viktor adventje, a balliberális ellenzék kifizetőhelyei, a terrorizmus európai áldozatai és Palya Bea erotikus örömei hétfői online lapszemlénkben.

Nem volt telitalálat a hatos lottón

2019.12.08. 17:15
Ezen a héten sem volt olyan, akinek szerencsét hozott volna hat bűvös szám. Mutatjuk is, melyek voltak ezek.

A tél bekeményített, de jövő héten megenyhül kicsit

2019.12.08. 16:10
A hét elején szépen megmutatta arcát a tél, viszont most egy kicsit visszavonul: jövő héten akár 10 fok is lehet.

Mérgező füstfelhő borítja be az ausztrál fővárost

2019.12.08. 14:25
Hónapok óta tombolnak a bozóttüzek Ausztráliában, aminek egyre súlyosabb következményei vannak.

Jövő héten már hazaengedhetik a kórházból a megkéselt tanárnőt

2019.12.08. 13:55
A csütörtökön megtámadott 51 éves győri tanárnőt műteni is kell.

Ezeket a cikkeket olvastad már?