Blogolj!

PISA-teszt: javultak a magyar diákok eredményei

Minden területen javultak Magyarország oktatási eredményei a PISA mérésben.

A magyar tanulók a 2015-ös eredményekhez képest jobban teljesítenek - derül ki a PISA felmérésből. A magyar diákok eredményei mindhárom mérési területen - a szövegértésben, matematikában, természettudományban - javultak. Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. Szintén pozitív, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével. A nemzetközi PISA mérésre - melyben ezúttal 79 ország vett részt - 3 évenként kerül sor, a 2018 tavaszán végzett felmérés eredményeit ma mutattat be az OECD.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint a javuló tendenciák mögött ott vannak a köznevelésben elindított fejlesztések, az állami felelősségvállalás az iskolák fenntartásáért, a pedagógusok, a gyermekes családokat és az iskoláztatást segítő kormányzati intézkedések. Az államtitkár azt is hangsúlyozza, hogy feladat van még bőven, holnaptól a 2021-es mérésre készülnek. A kormány jövőre 645 milliárd forinttal többet fordít oktatásra 2010-hez képest, 355 milliárddal többet pedagógus bérekre, dupláját az ingyenes tankönyvprogramra, háromszorosát az ingyenes gyermekétkeztetésre és folyamatosak az iskolafejlesztések.

Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát, mely a szövegértésben 487, a matematika és a természettudomány területén 489 pont, a magyar tanulók teljesítménye csak 1-2%-kal marad el ettől.

Az OECD elemzése kiemeli, hogy a magyar tanulók a szövegértés területén a szociokulturális hátterükhöz képest jobban teljesítenek. A magyar tanulók a szövegértés területén 470 helyett 476 pontot, a matematika területen 477 helyett 481 pontot, a természettudomány területén 477 helyett 481 pontot értek el. Ezzel Magyarország a résztvevő 79 országból a szövegértés területén a 29-38. helyet (2015: 35-47 hely), a matematika területén a 31-37. helyet (2015: 35-39 hely), a természettudomány területén a 29-34. helyet (2015: 34-39 hely) érte el.

Szövegértésben a magyar eredmény Olaszországéval egyező, 8 ponttal elmarad Ausztriától, de 6 ponttal jobb Luxemburgnál. Matematikából a magyar eredmény Spanyolországéval egyezik meg, 3 ponttal jobb az Amerikai Egyesült Államok, de 6 ponttal rosszabb Olaszország eredményénél. A természettudomány területén a magyar eredmény 2 ponttal gyengébb a spanyol eredménynél, ugyanakkor 3 ponttal jobb Oroszországnál és 13 ponttal jobb Olaszországnál.

A szomszédos országok közül - társadalmi, anyagi helyzetünknek megfelelően - Ausztria (bár ők mindhárom területen romlottak) és Szlovénia eredménye jobb a magyarnál, Horvátország szövegértésből, Szlovákia pedig matematikából ért el a magyarnál néhány ponttal jobb eredményt, Szerbia, Románia, Ukrajna minden mutatója érdemben gyengébb a magyarnál. A PISAmérés ismét rámutatott arra az évtizedes állapotra is, hogy a magyar oktatási rendszerben nagyok az eltérések, a kiváló és a gyengébb teljesítmények egyaránt jelen vannak. Csökkent ugyanakkor 2015-höz képest az alulteljesítők aránya: a szövegértés területén 27,5% helyett 25,3% (OECD átlag: 22,7%), a természettudomány területén 26% helyett 24,1% (OECD átlag: 22%), a matematika terén 28% helyett 25,6% (OECD átlag 24%) teljesített a második képességszint alatt. A mindhárom területen alulteljesítő tanulók aránya 15,5%, az OECD átlag 13,3%.

A mérés érdekessége, hogy nemcsak a diákok tudását, készségét méri, hanem a diákok egyéb az iskolai légkörrel kapcsolatos véleményét is. A családi háttérnek hazánkban valamennyi mérés szerint átlag feletti szerepe van a tanulók teljesítményére, a 2018-as mérés szerint a teljesítménykülönbségek 19,1%-át ez magyarázza. Ez egyértelmű javulás a 2015-ös mérés eredményéhez képest, amikor a mutató 21,6%-os, a 2012-es mérés során 23%-os, 2009-ben pedig 26%-os volt. Az OECD átlaga e téren 2015-ben 12,9%, 2018-ban pedig 11,9% volt.

A magyar adathoz hasonlót produkál egyébként Franciaország és Németország oktatási rendszere.

Abban minden oktatási szakember egyetért, hogy a magyar iskolarendszer hátránykompenzációs képességét erősíteni kell, ezért is került sor 2013-ban az iskolák állami fenntartásba vételére, hogy ne legyen az, hogy a gazdag településeken jobb, a szegény településeken pedig rosszabb iskolák működnek, emellett számos a gyermekes családokat és az iskoláztatást segítő intézkedés segítette a családok szociális biztonságának és ezzel a családi háttér javítását. A 2012-es és 2015-ös PISA méréskor ennek még alig lehetett hatása, a javuló eredmények ugyanakkor igazolják a Kormány ezen intézkedését.

A PISA mérés vizsgálta az iskolai légkört is. Magyarországon a tanulók 23%-a jelezte, hogy az elmúlt hónapban legalább egyszer piszkálták a társai, ami pontosan megegyezik az OECD átlaggal.

A magyar tanulók 90%-a nyilatkozott úgy, hogy általában megtalálja a kiutat a nehéz helyzetekből, míg az OECD országok átlaga ezen a téren csak 84%. Az OECD országokban a tanulók 21%-a hiányzott legalább egy napot az iskolából a PISA teszt előtti két hétben, Magyarországon ez az arány csak 12%. A magyar tanulók 73%-a nyilatkozott úgy, hogy véleménye szerint a tanára szeret tanítani, az OECD átlaga 74%. A magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével, az OECD átlag 67%.

A nemzetközi mérés adatai azt mutatják, hogy a magyar oktatás teljesítménye ezen a téren is megfelel a világ élvonalába tartozó országok átlagának.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/86926/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-12-03 18:02:34
Én úgy emlékszem, hogy a minapi pedagógus hőzöngésen a liberálbolsevikok azt üvöltötték, hogy sehová nem fejlődik, és éppen ezért is csapnivaló a magyar oktatásügy, amit mellesleg pont ők tettek korábban olyanná, amilyen pld. tíz évvel ezelőtt volt !!!
Hogy miért érzem úgy, hogy jó szokásukhoz híven megint hazudtak egy orbitálisan nagyot, nem is tudom !!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Véleménydiktatúra: letiltotta a kormány hivatalos fiókját a Twitter

2020.09.30. 12:35
Ennyit a libernyákok fene nagy demokráciájáról és toleranciájáról...

Müller Cecília: Magyarország célja, hogy elkerülje az újabb korlátozásokat

2020.09.30. 11:45
Az országos tisztifőorvos szerint ha a lakosság betartja a védelmi intézkedéseket és a higiéniai szabályokat, akkor elkerülhetőek a …

894 fővel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

2020.09.30. 09:20
Újabb nyolc beteg veszítette életét a koronavírus-járványban.

Már megint kövekkel támadtak a migránsok Röszkénél

2020.09.30. 08:10
Csaknem félszázan próbálták meg áttörni a magyar rendőrök által védett határkerítést.

Blogstar kávéház

2020.09.30. 04:25
A Ferencváros örömünnepe, az EU vörös víruslistája, az antiszemitizmus baloldali gyökerei, a magyar közbiztonság javulása és Marsi Anikó kiborulása szerdai online lapszemlénkben.

Varga Judit: elfogadhatatlan az új uniós költségvetésre vonatkozó német javaslat

2020.09.29. 19:20
Az EU új költségvetési feltételrendszerével kapcsolatos német elnökségi javaslat az uniós szerződések egyoldalú módosítását …

Müller Cecília: Csehországban és Szlovákiában szigorításokatat rendeltek, nálunk viszont ez nincs tervben

2020.09.29. 12:10
A korábbi hetekben megháromszorozódott a pozitív esetek száma. de lassult a növekedés, …

Orbán Viktor: Vera Jourová megsértette Magyarországot, távoznia kell pozíciójából

2020.09.29. 09:25
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, melyben tájékoztatta, hogy …

851 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 beteg

2020.09.29. 09:10
851 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 25 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított …

Felhős, esős, zivataros keddi nap vár ránk

2020.09.29. 06:50
Ma joggal mondhatjuk: kicsit szomorkás a hangulatom máma!

Ezeket a cikkeket olvastad már?