Blogolj!

Ingyen szemüveg a rászoruló gyerekeknek

Aki szemüveges nagyon jól tudja, hogy milyen az élet nélküle, aki pedig vett már életében szemüveget tudja, hogy mélyen a zsebbe kell nyúlni, főleg, ha valamilyen speciális kialakításra is szükség van. Sajnos a szegényebb országrészekben nem mindig engedhetik meg a szülők, hogy gyermekeiknek szemüveget vásároljanak.

A problémát kiküszöbölendő, gyermekszemészeti szűrőbusz indul a háromszáz legnehezebb helyzetű településre és a rászoruló családok gyermekei a vizsgálatok alapján szükségesnek ítélt szemüvegeket ingyenesen kapják meg. A program a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében valósul meg.

A programot tíz évvel ezelőtt indította el a Szeretetszolgálat és azóta nagyjából 5000 gyermek jutott szemüveghez. A mostani alkalommal Európa egyik legmodernebb szűrőbuszán, gyermekszemészeti szűrésekre specializálódott optometrista szakemberek érkeznek a települések iskoláiba és óvodáiba.

A szűrés ideje alatt videokonferencia keretében szemész szakorvos is rendelkezésre áll, aki online megtekintheti a műszeres vizsgálati eredményeket. Azokat a gyerekeket, akiknél ez indokolt, pedig személyesen viszik szakorvoshoz.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/87087/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Meghalt Philipp Tibor, az Inconnu művészeti csoport egykori tagja

2020.01.19. 15:05
Philipp Tibor a nyolcvanas évek elején csatlakozott az Inconnu Csoporthoz, részt vett a 301 kopjafa kifaragásában, amellyel az ötvenhatos hősöknek állítottak emléket a …

Nyolc halott egy nyugat-csehországi betegotthonban történt tűzesetben

2020.01.19. 14:55
Nyolc ember halt meg vasárnap hajnalban egy nyugat-csehországi betegotthonban keletkezett tűz miatt, heten megsérültek, közülük hárman súlyosan - közölte …

Betiltott, méhgyilkos vegyszert is használhatnak a romániai gazdák

2020.01.19. 12:45
Hiába tiltják az európai szabályzatok az ominózus vegyszer használatát, a romániai gazdák mentesülnek a korlátozás alól.

Teljesen lezárják ma az M1-es autópályát Nagyegyházánál

2020.01.19. 09:05
Teljesen lezárják ma reggel az M1-es autópályát a 43-as és az 55-ös kilométerszelvények között vadkihajtás miatt.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését

2020.01.18. 15:20
A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) …

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Kimentettek egy nőt a Dunából Budapestnél

2020.01.18. 11:05
A vízirendészeknek kellett kiemelni egy nőt a Dunából még szombat hajnalban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?