Blogolj!

Montenegró katonákat küld a határra

Montenegró is megtette a helyes lépést, ugyanis katonákat küld a Szerbiával, a Koszovóval, valamint az Albániával közös határára annak érdekében, hogy megállítsa az egyre növekvő migrációs nyomást.

A hivatalos adatok szerint idén legalább nyolcezer migráns haladt át a kis, Adria-parti országon a Közel-Keletről és Afrikából az Európai Unió országaiba tartva, ez kétszerese az egy évvel korábbi adatoknak.

Az illegális bevándorlás megfékezése érdekében a jövő héttől a montenegrói katonaság is segíti a határőrség és a rendőrség munkáját - jelentette be a védelmi és biztonsági tanács pénteken.

A migránsválság 2015-ben tetőzött, amikor a becslések szerint több mint egymillió illegális bevándorló haladt át a nyugat-balkáni útvonalon - emlékeztet az MTI. Ezt az útvonalat 2016 márciusában lezárták, a migránsok azonban továbbra is érkeznek a térségbe.

Montenegrót mindeddig nem sújtotta komolyan a válság, az illegális bevándorlók inkább Szerbián keresztül igyekeztek eljutni a gazdag nyugat-európai országokba, tavaly óta azonban Görögországon és Albánián át Montenegróba is egyre több migráns lép be.

A montenegrói rendőrség adatai szerint idén öt embercsempész bandát számoltak fel, és 51 feltételezett embercsempészt fogtak el.

(Borító: vajma.info)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/87768/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,bevándorlás,határ,katonaság,Montenegró
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.08.07. 22:40
A rejtélyesen eltűnt Tóth István ügye, az új magyar járványügyi bevetési egység, a Fehéroroszországban fogságba került tévéstáb esete, Benkő László állapotának javulása, valamint a Milan és a Real csatár cserélési tervei a szombati …

Óriási támogatást kap a zeneipar

2020.08.06. 12:30
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megtartotta szokásos tájékoztatóját a legfrissebb kormányzati intézkedésekről.

33 fővel nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt egy beteg

2020.08.06. 09:00
Ezzel 4597 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 600 főre emelkedett, 3463-an pedig már meggyógyultak.

Spanyolország besárgult

2020.08.06. 08:15
Az ország eddig zöld besorolásúnak számított, viszont az erről szóló országos tisztifőorvosi határozat szerdai száma szerint már sárga, azaz aki onnan hazatér, karanténba kerül. A döntés péntektől lép életbe.

Bejrúti robbanás: Magyarország egymillió euróval támogatja a kármentést

2020.08.05. 18:05
Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja a szerdai bejrúti robbanás után az …

Orbán Viktor levélben üzent a libanoni miniszterelnöknek

2020.08.05. 14:10
Orbán Viktor miniszterelnök levélben biztosította libanoni kollégáját, Hasszan Diabot, hogy Magyarország támogatja és segíti Libanont ebben a nehéz időszakban.

Tizenegy fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.08.05. 10:50
Ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős krónikus beteg. A járvánnyal összefüggésben eddig 599-en haltak meg, …

Bejrúti robbanás: Megsérült a magyar követség épülete is

2020.08.05. 10:10
Bár a keddi robbanásban megsérült a magyar nagykövetség épülete is, de magyar érintettről nem tudni, segítséget eddig senki nem kért – közölte a Külgazdasági és …

Magyar szemtanúja is volt a bejrúti robbanásnak

2020.08.05. 07:45
Egy Bejrútban élő magyar férfi szemtanúja volt a libanoni főváros kikötőjében kedd este történt robbanásnak, amelynek több ezer sebesültje és már több tucat halottja van.

Blogstar kávéház

2020.08.03. 22:25
Irán koronavírus-áldozatainak tagadása, Karácsony Gergely Lánchíd körüli töketlenkedése, II. Lipót szobrának megrongálása, Janicsák Veca veszélybe került házassága és Fucsovics Márton szülővárosában aratott győzelme a keddi online …

Ezeket a cikkeket olvastad már?