Blogolj!

Blogstar kávéház

Szelídülés

Karácsony megszegett ígéretei.

A főpolgármester választási programja számos elemét nem tartja be, nem valósítja meg – sorolja a Magyar Hírlap Online.

„Például rendszeres témája volt a tavaly októberi választás előtt a Liget projekt leállításának lebegtetése, amely nem csak a rangos nemzetközi szakmai díjakat nyeri sorra, hanem egy kutatásból az is kiderült, amennyiben a budapestieket tájékoztatják arról, pontosan milyen fejlesztésekkel is jár majd a beruházás, több mint hetven százalékuk támogatja azok kivitelezését. Szintén Karácsony Gergely választási ígérete volt a nyugdíjasok rezsitámogatása a fűtési szezonban, illetve a tizennégy év alattiak ingyenes tömegközlekedésének biztosítása, amely mára a fővárosi álláskeresők térítésmentes utazásáig szelídült.”

Karácsony újabb ígéretét szegte meg

Megjelent a tavaly december 30-i Magyar Közlönyben az a határozat, amelyben a kormány jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés azon javaslatait, amelyet a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése kapcsán fogalmazott meg és fogadott el határozatában korábban a testület.

Racionalizáció

Putyin valóságellenes hadjárata.

A birodalmi politikát követő Kreml történelmi vitába keveredett Varsóval, közben újra mentegeti Sztálin és Hitler paktumát – elemez a Népszava Online.

„Putyin fő terve a birodalom újjáépítése. Ezért 'racionalizálja' a kiegyezést Hitlerrel, s ezért állítja, hogy a szovjet népek áldozata a fasizmus leverésében önmagában is indokolja a birodalom létét. Az emlékezetpolitikai fellépés egyszerre szól a hazai közönségnek, miközben figyelmeztetés a külföldnek is. Utóbbiról szól az új orosz fegyverrendszerek demonstrációja is. Lengyelország ebben a helyzetben kiemelt célpont: amerikai támaszpontoknak ad helyet, miközben a nemzetközi fórumokon állandóan emlékeztet a sztálinizmus bűneire. A két háború közötti lengyel állami antiszemitizmusra pedig nem véletlenül utalt az orosz vezető. A kormányzó lengyel nacionalista jobboldal eszmeileg azonosul azzal a korral, s egyáltalában nem dolgozta fel a lengyel-zsidó viszony történetét. A jövő hónapban emlékezik meg a világ Auschwitz-Birkenau felszabadításának 75 évfordulójáról. Putyin nem a helyszíni megemlékezésre, hanem a jeruzsálemire készül. Egyébként az orosz-zsidó, a szovjet-izraeli viszony, Sztálinnak a zsidók elleni tettei is rengeteg kérdést vethetnek fel.”

Putyin téli hadjárata a valóság ellen

A birodalmi politikát követő Kreml történelmi vitába keveredett Varsóval, közben újra mentegeti Sztálin és Hitler paktumát. Varsót meglepetésként érte, hogy az év utolsó előtti napjaiban az orosz elnök több fellépésén is éles hangon beszélt a háború előtti Lengyelországról. Vlagyimir Putyin szóba hozta a témát több órás évzáró sajtóértekezletén, a FÁK-országok vezetőinek tanácskozásán és a védelmi minisztérium kollégiumának (katonai tanácsának) ülésén is.

Eredmény

Kurz zöldellő szivárványkoalíciója.

Megállapodott a kormányalakításról a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek – az Origo.hu szerint ezt jelentette be Sebastian Kurz, az ÖVP listavezetője, volt kancellár.

„Nem volt egyszerű, mert a két párt programja tartalmilag nagyon eltérő – értékelte a tárgyalásokat, amelyeken, mint mondta, 'kitűnő eredményt' értek el, sikerült mindkét párt programjából a legjobb elemeket átemelni a kormányprogramba, és ezzel mindkét párt tartja választási ígéreteit is. Példaként említette, hogy míg a Zöldek számára központi kérdés a klímaváltozás elleni küzdelem és az átláthatóság, a Néppárt adócsökkentést ígért, valamint következetes intézkedéseket az illegális migráció és a politikai iszlám elleni fellépésben. Ezek egyaránt benne lesznek a kormányprogramban – húzta alá.”

Megállapodtak a kormányalakításról az osztrák konzervatívok a zöldekkel

Megállapodott a kormányalakításról a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek - jelentette be szerda este Sebastian Kurz, az ÖVP listavezetője, volt kancellár. "Sikerült eredményt elérnünk a koalíciós tárgyalásokon; sikerült áttörést elérnünk és megegyeznünk a tartalmi kérdésekben" - mondta Kurz.

Mulatság

Amerika halálos pisztolypárbaja.

Halálos kimenetelű lövöldözések voltak az Egyesült Államok két államában szilveszter éjjelén – számol be róla a Hirado.hu.

„A floridai Orlandóban egy klubban tartott szilveszteri mulatságon dördültek el fegyverek. Az egyelőre ismeretlen okból elkövetett gyilkosságnak két halálos áldozata van. Több mint kétszázan ünnepelték az új esztendőt, amikor helyi idő szerint hajnali négy órakor egy férfi lövöldözni kezdett. A klub biztonsági szolgálatának munkatársai ugyan a helyszínen voltak, de néhányan közülük éppen kint levegőztek. A támadót elfogták. A nyugat-virginiai Huntington városban szintén szórakozóhelyen történt lövöldözés. Az incidensnek nincsenek halálos áldozatai, Ray Cornwell rendőrfőnök közleménye szerint több sebesültet találtak a szórakozóhely előtti parkolóban is. Összesen hét embert vittek kórházba.”

Halálos lövöldözések voltak Amerikában szilveszter éjjel

Halálos kimenetelű lövöldözések voltak az Egyesült Államok két államában szilveszter éjjelén - jelentette az amerikai sajtó szerdán. A floridai Orlandóban egy klubban tartott szilveszteri mulatságon dördültek el fegyverek. Az egyelőre ismeretlen okból elkövetett gyilkosságnak két halálos áldozata van. Több mint kétszázan ünnepelték az új esztendőt, amikor helyi idő szerint hajnali négy órakor egy férfi lövöldözni kezdett.

Titok

Vasvári Vivien forró csókcsatája.

Az új év új szerelmet hozott Vasvári Viviennek – mutatja be a Blikk Online.

„Érdekes videóra bukkantunk, amelyen 2020 első másodperceiben Vivi egy férfit csókol. Nem nehéz összerakni a képet, hogy a Feleségek luxuskivitelben szereplője már nem szingli. Lapunk megkereste Vivit, aki elismerte, hogy ő látható a videón. – Igen, valóban én vagyok a videón, és igen, tényleg megcsókolom a páromat – kezdte lapunknak Vivi, aki néhány információt is elárult a titokzatos udvarlóról. – Ez egy friss kapcsolat, de ha majd úgy alakul, és mind a ketten úgy akarjuk, megmutatom a nyilvánosság előtt is a páromat. Ő nem celeb, nem is akar az lenni, és nem is szeretném, ha folyton szerepelne. Szeretnék megkérni mindenkit, hogy ne kezdjen utánunk kutakodni, ha eljön az ideje, láthatnak minket együtt – tette hozzá a modell.”

Rátalált a szerelem Vasvári Vivienre: forró csókváltások a szilveszteri bulin

Budapest - Az új év új szerelmet hozott Vasvári Viviennek (29). Érdekes videóra bukkantunk, amelyen 2020 első másodperceiben Vivi egy férfit csókol. Nem nehéz összerakni a képet, hogy a Feleségek luxuskivitelben szereplője már nem szingli. Lapunk megkereste Vivit, aki elismerte, hogy ő látható a videón.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/88326/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.01.23. 03:00
A BKV elkendőzött trükközése, a néppárti bölcsek salamoni döntése, Karácsony karácsonyi magyarázkodása, az influenza támadása és Tatár Csilla szexi kötődése csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.22. 04:15
Orbán Viktor kártyabarátsága, Karácsony Gergely méhhorrorja, Brüsszel magyarországi tényfeltárása, a liberálisok felmelegített házassága és Péter Szabó Szilvia lábadozása szerdai online lapszemlénkben.

Megjelent a kormányhatározat a börtönkártérítések felfüggesztéséről

2020.01.21. 12:55
Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a …

A tartós, sűrű köd miatt adtak ki riasztást

2020.01.21. 10:10
Vas megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre.

Leégett egy kínai cég munkásszállója Szibériában, többen meghaltak

2020.01.21. 08:50
Leégett egy munkásszállónak használt faépület a nyugat-szibériai Tomszk megyében, a tűznek tizenegy halálos áldozata van.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 22:50
Macronék rémisztő migránsinváziója, a balliberális propagandamédia hallgatása, a néppárti bölcsek összhangja, a Fidesz ingadozása, Curtis és Majka lazítása online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.20. 03:20
A Fidesz hatalmas győzelme, a kapcsolati erőszak elharapózása, a polgárőrök modern hazafisága, a királyi család krízise és Eva Longoria dekoratív dekoltázsa hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.01.18. 21:45
A néppárti bölcsek ingadozása, a Momentum kommunistásodása, Magyar György titokzatos börtönbiznisze, a családtámogatási rendszer bővülése és Horváth Tamás lebegős szelfije online lapszemlénkben.

Holtestet találtak egy kiégett kazánházban Makón

2020.01.18. 20:50
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Továbbra is marad a szmogriadó Budapesten

2020.01.18. 13:10
Bár megvan a maga romantikája a napok óta tartó ködös időnek, tudni kell, hogy ezt nem csupán a köd, hanem a szmog is okozza, így a szmogriadó továbbra is fennáll.

Ezeket a cikkeket olvastad már?