Blogolj!

Blogstar kávéház

Veszteség

A pedagógustársadalom leértékelése.

Egyre nagyobb, havonta már százezrekben mérhető veszteség éri a tanárokat csak azért, mert bérüket nem az aktuális, hanem még most is a 2014-es minimálbérhez kötik – értékel a Népszava Online-on a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

„A testület közölte: noha a kormány most nyolc százalékkal, bruttó 161 ezer forintra emelte a minimálbért, ez semmit nem jelent a tanárok nagy többsége számára, mert fizetésük számításakor nem ezt az összeget, hanem a hat évvel ezelőtt érvényes 101 ezer forintot veszik alapul. A PDSZ szerint emiatt fordulhat elő az, hogy egy mesterfokozatú oklevéllel rendelkező – azaz hat évet főiskolán, vagy egyetemen tanuló – pályakezdő pedagógus pont annyi pénzt, bruttó 210 600 forintot keres, mint egy szakmunkás végzettséget igénylő állásban dolgozó munkavállaló. Az érintett tanárok ráadásul csak azért nem kapnak kevesebbet mint egy szakmunkás végzettségű munkavállaló, mert a garantált bérminimumot is felemelték 8 százalékkal, 210 600 forintra – a mesterfokozatú diplomával rendelkező pedagógusok illetménye korábban 203 ezer forint volt.”

Újra leértékelték a tanárok bérét

Karácsony Gergelynek azonban még így sem léphettek a nyomába. Bár neki nemigen volt más lehetősége. Amikor a Facebookon ötödszörre botlunk bele egy politikus hirdetésébe, esetleg a külügyi államtitkár magabiztosan mosolygó portréjába, adja magát a kérdés, hogy mennyibe kerülhetett ez neki - vagy éppen nekünk.

Példa

Az Orbán-kormány bátor vállalásai.

A magyar kormányzati modell világszerte egyre inkább példaértékű – állítja az Origo.hu szakértője.

„A magyar modell működik, és egyes elemei mintaként szolgálnak Közép- és Nyugat-Európában, sőt még az Egyesült Államokban is, példakánt említhető a kölcsönös felelősségvállalás elvének kiterjesztése a pénzügyi szektorra, így a hitelintézeteknél és más ágazatokban is, de említhetnénk a munkaalapú foglalkoztatáspolitikát, a bevándorláspolitikai és határvédelmi intézkedéseket vagy a nemzetközi humanitárius szerepvállalás újszerű magyar példáját is – minderről ifjabb Lomnici Zoltán beszélt az Origónak.”

A kormány bátor vállalásai röpítették előre az országot

A magyar modell működik, és egyes elemei mintaként szolgálnak Közép- és Nyugat-Európában, sőt még az Egyesült Államokban is, példakánt említhető a kölcsönös felelősségvállalás elvének kiterjesztése a pénzügyi szektorra, így a hitelintézeteknél és más ágazatokban is, de említhetnénk a munkaalapú foglalkoztatáspolitikát, a bevándorláspolitikai és határvédelmi intézkedéseket vagy a nemzetközi humanitárius szerepvállalás újszerű magyar példáját is - minderről ifjabb Lomnici Zoltán beszélt az Origónak.

Választás

Vona és Gyurcsány pengeváltása.

Vona Gábor durván nekiment Gyurcsány Ferencnek. A Jobbik volt elnöke szerint ugyanis a Demokratikus Koalíció vezetője által a közösségi médiában most meghirdetett ellenzéki összefogási stratégia erkölcstelen, rossz és még veszélyes is – írja a Magyar Hírlap Online.

„A jelenleg vloggerként tevékenykedő egykori politikus szerint először is a kormányváltás az például még nem egy közös program: 'a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt valójában nem a kormányváltást segíti. Vannak olyanok, akik különféle okok miatt nem tudnának egy ilyen listára voksolni, miközben kormányváltást akarnak. Az ő szavazatuk elveszne.' Vona szerint egyébként a teljes listás összefogás igazából nem is a kormányváltás miatt fontos a DK-nak, hanem a saját hatalmi céljai miatt. 'Mint a jelenleg legerősebb ellenzéki párt, ő adná a miniszterelnököt (valószínűleg Dobrev Klárát), és ezzel Gyurcsány Ferenc surranópályán visszakerülne az ország élére' – magyarázta a Jobbik egykori elnöke, aki szerint ehelyett inkább listán lehetőséget kellene adni arra az embereknek, hogy ne csak szavazzanak, hanem válasszanak is. Hogy bele tudjanak szólni abba is, mit akarnak 2022 után.”

Vona Gábor durván nekiment Gyurcsány Ferencnek

Gyurcsány friss Facebook-posztjában a kormányváltás 2022-es receptjéről azt írta : „Két nagyon fontos év jön, amikor eldől, hogy mi lesz 2022-ben, az országgyűlési választáson. Egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen. Így lehet győzni. Az a feladatunk, hogy 2021 őszére minden tekintetben készen álljunk.

Brutalitás

A szélsőbal erőszakossága.

A szélsőbaloldalról is fenyegeti az erőszak veszélye Németországot – hangsúlyozta a Hirado.hu szerint Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter egy szilveszterkor történt bűncselekménnyel kapcsolatban, amelynek áldozata egy rendőr.

„A számos német lapban, hírportálon és televízióban ismertetett eset egy alternatív baloldali fészekként számon tartott lipcsei városrészben, Connewitz-ben történt, ahol szilveszteréjjel erőszakba torkollt a szabadtéri ünneplés, több százan kövekkel, palackokkal, petárdákkal dobáltak meg rohamrendőröket és rájuk rontottak. Bántalmaztak egy harmincnyolc éves rendőrt is. A támadás nyitányaként lerántották a fejéről a védősisakját. Az áldozat kórházba került és sürgősségi műtétre szorult. Horst Seehofer a belügyminisztérium közleménye szerint kiemelte, hogy a lehető legélesebben elítéli a brutális támadást. A bűncselekmény azt mutatja, hogy Németországban szélsőbaloldaliak is embertelen erőszakkal fenyegetnek – tette hozzá a miniszter, kiemelve, hogy a társadalomnak egységesen ki kell állnia a rendőrök mellett, akik minden nap a biztonságunkért küzdenek.”

Seehofer: A szélsőbal is erőszakkal fenyegeti Németországot

A szélsőbaloldalról is fenyegeti az erőszak veszélye Németországot - hangsúlyozta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter egy csütörtöki nyilatkozatában egy szilveszterkor történt bűncselekménnyel kapcsolatban, amelynek áldozata egy rendőr. A számos német lapban, hírportálon és televízióban ismertetett eset egy alternatív baloldali fészekként számon tartott lipcsei városrészben, Connewitz-ben történt, ahol szilveszteréjjel erőszakba torkollt a szabadtéri ünneplés, több százan kövekkel, palackokkal, petárdákkal dobáltak meg rohamrendőröket és rájuk rontottak.

Lencsevég

Hajdu Péter titokzatos szerelme.

Úgy tűnik, egyre komolyabbra fordul Hajdú Péter új kapcsolata. A producer ugyanis szerelmével és barátaival töltötte a szilvesztert, egyre több ismerősének mutatja be a fiatal barna hajú lányt – így a Blikk Online.

„– A magánéletemről nem szeretnék nyilatkozni, a szilveszterről pedig annyit tudok mondani, hogy baráti társaságban telt – fogta rövidre Hajdú Péter, aki mellett kedvese, Eszter is ott volt, de ő sem kívánt nyilatkozni. A párt először december elején kapták lencsevégre: a budapesti teqball-világbajnokságon nézőként vettek részt Gattyán György meghívására. Bár ott is próbáltak rejtve maradni a kíváncsi szemek elől, nem maradtak észrevétlenek. Noha kapcsolatukról azóta sem nyilatkoztak, a titokzatos lányról egy s más kiderült idő közben. Például az, hogy ő is a médiában dolgozik, az RTL Klub Reggelijének szerkesztője, itt ismerte meg többek között Kocsis Korinnát is.”

Már a barátainak is bemutatta új párját: vele randizik Hajdú Péter - fotó

Úgy tűnik, egyre komolyabbra fordul Hajdú Péter új kapcsolata. A producer ugyanis szerelmével és barátaival töltötte a szilvesztert, egyre több ismerősének mutatja be a fiatal barna hajú lányt! Bár kapcsolatukat próbálják megóvni a nyilvánosságtól, a párról most először olyan fotó is készült, ami kikerült a közösségi oldalra.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/88375/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.02.18. 02:20
Jakab Péter tisztogatásai, Hadházy Ákos botránypolitizálása, Gyurcsány Ferenc baráti milliói, a mesterséges intelligencia térhódítása és Nicki Minaj szexi vonaglása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.17. 04:10
Orbán Viktor szabad kereszténydemokráciája, a kormány különös klímahitele, a Momentum öncélú károkozása, Salvini harcos euroszkepticizmusa és Singh Viki fantasztikus megújulása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.16. 03:00
A fővárosi taxitrend átalakítása, a sport közösségformáló ereje, a bűntudat üzletté tétele, a migránstömegek követelései és Melanie Trump különleges Valentin-napja vasárnapi online lapszemlénkben.

Jól teljesít az új utasmóló Ferihegyen

2020.02.15. 12:20
Napra pontosan egy hónapja adták át az új utasmólót a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a visszajelzések alapján pedig igen szépen teljesít.

Lövöldözés Berlinben, egy ember meghalt

2020.02.15. 10:55
Több ember tüzet nyitott egy rendezvényközpont előtt a német fővárosban pénteken.

Több mint 1500 halálos áldozata van a koronavírusnak

2020.02.15. 09:25
A járvány kiindulópontjának számító kínai Hupej tartományban a helyzet még mindig kritikus, a vírus tovább szedi áldozatait. Jó hír viszont, hogy a tartományon kívül a …

Blogstar kávéház

2020.02.15. 05:05
A koronavírus megállíthatatlan terjedése, Pikó András politikai porhintése, Macronék szaftos szexbotránya, Magyarország látványos depressziója és Gregor Bernadett féltve őrzött magánélete szombati online lapszemlénkben.

Koronavírus: A Kínából hazaszállított franciák első csoportja elhagyhatta a karantént

2020.02.14. 15:40
Két hete érkezett Vuhanból Franciaországba az a csoport, akik ezidáig karanténban voltak. Most mind a 181 ember …

Blogstar kávéház

2020.02.14. 02:55
Az árbomba aggasztó robbanása, Dobrev Klára képtelen képmutatása, az MSZP pénzszórása, a migrációs nyomás növekedése és Nádai Anikó pozitív energiái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.13. 03:55
Karácsony Gergely résnyire nyitott ajtója, Gyurcsány Ferenc mindent elsöprő lendülete, Soros szervezeteinek tüntetése, a házasság reneszánsza és Labancz Lilla szívdöglesztő popsija csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?