Többen meghaltak egy németországi lövöldözésben
Többen meghaltak és megsérültek, amikor egy férfi tüzet nyitott pénteken a németországi Rot am See-ben.
Blogolj!

Elhunyt Roger Scruton, konzervatív filozófus

Hetvenöt éves korában elhunyt Sir Roger Scruton, Nagy-Britannia egyik legismertebb konzervatív gondolkodója. Scruton élete során több mint ötven könyvet jelentetett meg esztétikáról, morálfilozófiáról és politikáról. 

Scruton tavaly jelentette be, hogy rákkal küzd. Felesége, két gyereke és két testvére gyászolja a január 12-én, vasárnap elhunyt filozófust.

Roger Vernon Scruton 1944. február 27-én született az angliai Lincolnshire-ben. Szülei bár keresztény neveltetést kaptak, de inkább csak humanistának mondták magukat, így a vallás nem volt náluk meghatározó. Scruton viszonya nehéz volt apjával, erről később többször is írt. A cambridge-i Jesus College-ban tanult és doktorált. Franciaországban, a pau-i egyetemen tanított, valamint itt ismerte meg első feleségét, Danielle Laffitte is, akivel 1972-ben összeházasodott, ám 1979-ben elváltak.

1968 májusában testközelből figyelte meg a francia diáktüntetéseket, a tiltakozások viszont csak feldühítették és elkeserítették. Konzervativizmusának első megnyilatkozásai tehetőek erre az időszakra.

1971-től a Birbeck College-ban tanított, később jogot tanult. Scrutont 2018 decemberben tüntette ki Orbán Viktor a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozatával.

"Sir Roger Scruton előre látta az illegális migráció veszélyeit, és megvédte Magyarországot az igazságtalan bírálatokat megfogalmazóktól"

mondta Orbán Viktor kedden, amikor átadta kitüntetést a brit filozófusnak a londoni magyar nagykövetségen.

(Borító: moosegazette.net)

Címkék: gyász, Roger Scruton
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/88810/pics/lead_800x600.jpg
gyász,Roger Scruton
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Elhunyt Felföldi Anikó

2020.01.07. 20:10
81 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Felföldi Anikó, Jászai Mari-díjas színművésznő, a Budapesti Operettszínház örökös tagja.

Kocsis Máté: Isten nyugosztalja János bácsit!

2019.11.26. 05:00
A Fidesz frakcióvezetője szerint egy ízig-vérig politikus távozott: az Országgyűlés korábbi korelnöke 98 esztendőt élt.

Meghalt Horváth János, a parlament korábbi korelnöke

2019.11.25. 08:20
A legendás politikus halálhírét családja közölte. A közgazdász, később nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő 98 évet élt.

Orbán Viktor részt vesz Jacques Chirac gyászszertartásán

2019.09.28. 19:10
Emmanuel Macron francia államfő meghívására Orbán Viktor hétfőn részt vesz a csütörtökön elhunyt Jacques Chirac korábbi köztársasági elnök emlékére tartandó …

Hárman haltak bele a motorcsónakos rekordkísérletbe

2019.09.18. 12:35
A legénységnek csak egyetlen tagja élte túl az őrült száguldást.

Elhunyt ifj. Rajk László építész, politikus

2019.09.12. 08:10
A Kossuth-díjas építész, díszlettervező a Kádár-rendszerben az úgynevezett demokratikus ellenzék meghatározó tagja, később az SZDSZ vezető politikusa volt.

Meghalt a Volkswagen volt tulajdonosa

2019.08.27. 12:45
Karl Piëch váratlanul hunyt el 82 éves korában.

Meghalt Salgó László egykori országos rendőrfőkapitány

2019.05.10. 12:15
Életének 68. évében elhunyt Salgó László egykori országos rendőrfőkapitány - közölte a rendőrség a honlapján pénteken.

Meghalt János, Luxemburg korábbi nagyhercege

2019.04.23. 13:05
A Nassau-Weilburg-ház ötödik uralkodója 98 éves volt, halálhírét fia, Henrik nagyherceg jelentette be.

Elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége

2019.04.18. 14:30
A Magyar Emberi Jogok Alapítvány társalapítója és elnöke 68 évesen halt meg New York-ban.

Ezeket a cikkeket olvastad már?