Blogolj!

Blogstar kávéház

Rozsda

A BKV elkendőzött trükközése.

Nyilvánosan is elismerték a trükközést: a BKV üzemigazgatója igazolta a Népszava korábbi állítását, miszerint az orosz Metrowagonmash nem felújította, hanem újonnan gyártotta a hármas metró kocsiszekrényeit – olvasható a Népszava Online-on.

„Héri József a Népszava kérdésére, miszerint a BKV korábban miért tagadta le a rozsdásodást, azt válaszolta, hogy ezzel a problémával csak most szembesült a cég. Ennek ellentmond Takács Péter vasúti üzemeltetési vezérigazgató-helyettes decemberi igazgatósági ülésen tett kijelentése, miszerint a kocsiszekrények szokatlan mértékű korróziójára már néhány hónappal a kocsik érkezése után felfigyeltek. Az ajtóküszöbnél megjelent rozsdafoltokat először 2017 májusában, az első 15 kocsi beérkezése után jelezték az orosz gyártónak. Ezt egyébként a tájékoztatón Héri is elismerte, hozzátéve, hogy az orosz gyártó az első három szerelvény legyártása után írásban jelezte, hogy a régiek javítása helyett új kocsiszekrényeket gyártanak. S ezzel gyakorlatilag igazolta a Népszava korábbi állítását, miszerint az M3-as vonalra leszállított kocsik nem felújítottak, hanem újak.”

Nyilvánosan is elismerte a trükközést a BKV

A BKV üzemigazgatója igazolta a Népszava korábbi állítását: az orosz Metrowagonmash nem felújította, hanem újonnan gyártotta a hármas metró kocsiszekrényeit. A BKV nem tudja mennyi ideig tart a hármas metró rozsdásodó kocsijainak javítása, mikor állhatnak vissza a forgalomba, mennyibe kerül a javításuk, illetve mekkora kötbért számláznak majd a gyártó orosz Metrowagonmash-nak - ismerte el szerdán Héri József, a BKV metró üzemigazgatója, az M3-as metró Kőér utcai telephelyén tartott tájékoztatón, amelyet elsősorban a vonalon közlekedő szerelvények állapotának bemutatása miatt tartottak.

Kompromisszum

A néppárti bölcsek salamoni döntése.

Nem tudtak dönteni a Fidesz sorsáról a néppárti bölcsek, ezért azt javasolták elkészített jelentésükben, hogy hosszabbítsák meg a magyar kormánypárt felfüggesztését az Európai Néppártban – erről számol be német lapértesülésekre hivatkozva a Magyar Hírlap Online.

„A FAZ úgy tudja: a 'bölcsek tanácsa' salamoni döntésre tett javaslatot, amely szerint a Fidesz a kereszténydemokrata pártcsalád tagja maradna, de Orbán Viktornak is kellene tennie gesztusokat. Ha ezt a Néppárt megszavazná, az azt jelentené, hogy a Fidesz 12 néppárti képviselője maradhatna a frakcióban, csak tisztségeket nem vállalhatnának, a kormányfő nem venne részt a néppárti döntéshozatalban és nem venne részt az Európai Tanács ülései előtt tartott kongresszusokon. A FAZ néppárti forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a három bölcs megosztott volt a jelentés tartalmát illetően. Állítólag Schüssel szerette volna teljes jogú tagnak a Fideszt, Van Rompuy viszont kizárta volna a kormánypártot, míg Pöttering közvetítőként lépett fel kettejük között, így született meg a végül is elkészített, kompromisszumos jelentés.”

Megosztottak a néppárti bölcsek a Fidesz néppárti tagsága kapcsán

Az osztrák Wolfgang Schüssel, a belga Herman von Rompuy és a német Hans-Gert Pöttering, a néppárti „bölcsek tanácsa" feladata az volt, hogy a magyar kormánypárt felfüggesztése után mérjék fel, szembemegy-e az Európai Néppárt (EPP) alapértékeivel a Fidesz. Donald Tusk, a Néppárt elnöke hétfőn közölte, hogy találkozott a három politikussal, de egyelőre nem hozta nyilvánosságra annak tartalmát.

Türelem

Karácsony karácsonyi magyarázkodása.

Karácsony Gergely szerint a 100 napos türelmi idő voltaképpen nem járt le, mert nagyon hosszú volt a karácsonyi szünet – állítja az Origo.hu.

„Ahogy arról az Origo már beszámolt, miután Karácsony Gergely valótlanul több alkalommal is azt állította, hogy a köztelevízió őt nem hívta meg egyetlenegyszer sem, kedd este – az MTVA legutóbbi meghívásának most már végre eleget téve – megjelent a közmédia stúdiójában. A balliberális főpolgármester azonban szinte semmilyen konkrétumról nem beszélt. A valóság ugyanis nem túlságosan kellemes Karácsony Gergelynek. Eddigi mérlege eléggé kínos. Lejárt a 100 napos türelmi idő – igaz, Karácsony szerint tulajdonképpen nem, bár megengedően elfogadta, hogy számszakilag kétségtelenül eltelt száz nap október 13-ai megválasztása óta. De még ezzel a viszonylag egyértelmű ténnyel kapcsolatban is enyhén szólva szerencsétlenkedett Karácsony: szerinte a közgyűlés nem alakult meg a választás napján, ráadásul hosszú volt a karácsonyi-újévi szünet.”

Karácsony Gergely nehezen tudja megmagyarázni az első száz nap mérlegét

Ahogy arról az Origo már beszámolt, miután Karácsony Gergely valótlanul több alkalommal is azt állította, hogy a köztelevízió őt nem hívta meg egyetlenegyszer sem, kedd este - az MTVA legutóbbi meghívásának most már végre eleget téve - megjelent a közmédia stúdiójában. A balliberális főpolgármester azonban szinte semmilyen konkrétumról nem beszélt.

Vírus

Az influenza támadása.

Egyre több az influenzaszerű megbetegedés az országban – jelenti a Hirado.hu.

„A figyelőszolgálat jelentése alapján végzett becslés szerint az országban január 13. és 19. között 12 370, az előző hetinél 29,9 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdai jelentéséből. Mint írták, a betegek 38,8 százaléka a 15-34 éves korosztályból, 27,4 százaléka a 35-59 évesek közül került ki. Az érintettek 23,9 százaléka gyerek, míg a betegek 9,9 százaléka 60 éven felüli. A laboratóriumi vizsgálatok az esetek döntő többségében az influenza A vírusát mutatták ki.”

Egyre több az influenzaszerű megbetegedés

Egyre több az influenzaszerű megbetegedés az országban, a figyelőszolgálat jelentése alapján végzett becslés szerint az országban január 13. és 19. között 12 370, az előző hetinél 29,9 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdai jelentéséből.

Feszkó

Tatár Csilla szexi kötődése.

A műsorvezető érdekes titkot árult el ritkán emlegetett férjéről a Rádió1-en Balázséknál – így a Blikk Online.

„Ha már Csilla ott volt, nem is tétlenkedett: egyből beavatta a hallgatókat ritkán szóba hozott magánéletébe, így kiderült, mit is tart hihetetlenül vonzónak a férjében. '...Balázs most köt esténként. Ez a legszexibb dolog, amit én valaha láttam a világon. Ő az első férfi az életemben, aki volt katona, tud főzni, és a nagymamája megtanította kötni... Balázsnak elég stresszes munkája van, reggelente elmegy, fut egyet, hogy levezesse a feszkót, esténként pedig könyvolvasás helyet köt... Kötött már egy kis pulcsit a születendő gyermekünknek is... irtó szexi...' – árulta el a terhes kismama.”

Élő adásban árult el titkot a férjéről Tatár Csilla

A Rádió 1-en futó Balázsék című műsorban vendégeskedett Tatár Csilla, Vadon Jani és Rákóczi Feri ugyanis Balázs távollétében igyekeznek minden nap új sztárvendéget meghívni a műsorba. Ha már Csilla ott volt, nem is tétlenkedett: egyből beavatta a hallgatókat ritkán szóba hozott magánéletébe, így kiderült, mit is tart hihetetlenül vonzónak a férjében.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/89331/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.02.18. 02:20
Jakab Péter tisztogatásai, Hadházy Ákos botránypolitizálása, Gyurcsány Ferenc baráti milliói, a mesterséges intelligencia térhódítása és Nicki Minaj szexi vonaglása keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.17. 04:10
Orbán Viktor szabad kereszténydemokráciája, a kormány különös klímahitele, a Momentum öncélú károkozása, Salvini harcos euroszkepticizmusa és Singh Viki fantasztikus megújulása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.16. 03:00
A fővárosi taxitrend átalakítása, a sport közösségformáló ereje, a bűntudat üzletté tétele, a migránstömegek követelései és Melanie Trump különleges Valentin-napja vasárnapi online lapszemlénkben.

Jól teljesít az új utasmóló Ferihegyen

2020.02.15. 12:20
Napra pontosan egy hónapja adták át az új utasmólót a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a visszajelzések alapján pedig igen szépen teljesít.

Lövöldözés Berlinben, egy ember meghalt

2020.02.15. 10:55
Több ember tüzet nyitott egy rendezvényközpont előtt a német fővárosban pénteken.

Több mint 1500 halálos áldozata van a koronavírusnak

2020.02.15. 09:25
A járvány kiindulópontjának számító kínai Hupej tartományban a helyzet még mindig kritikus, a vírus tovább szedi áldozatait. Jó hír viszont, hogy a tartományon kívül a …

Blogstar kávéház

2020.02.15. 05:05
A koronavírus megállíthatatlan terjedése, Pikó András politikai porhintése, Macronék szaftos szexbotránya, Magyarország látványos depressziója és Gregor Bernadett féltve őrzött magánélete szombati online lapszemlénkben.

Koronavírus: A Kínából hazaszállított franciák első csoportja elhagyhatta a karantént

2020.02.14. 15:40
Két hete érkezett Vuhanból Franciaországba az a csoport, akik ezidáig karanténban voltak. Most mind a 181 ember …

Blogstar kávéház

2020.02.14. 02:55
Az árbomba aggasztó robbanása, Dobrev Klára képtelen képmutatása, az MSZP pénzszórása, a migrációs nyomás növekedése és Nádai Anikó pozitív energiái pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.02.13. 03:55
Karácsony Gergely résnyire nyitott ajtója, Gyurcsány Ferenc mindent elsöprő lendülete, Soros szervezeteinek tüntetése, a házasság reneszánsza és Labancz Lilla szívdöglesztő popsija csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?