894 új fertőzött
894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 26 461 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 765 főre emelkedett.
Blogolj!

Bármit hazudik az ellenzék, a Liget egyre zöldebb

További ötezer négyzetméterrel nő a zöldfelület a betonutak rovására a Városligetben, ahol 2019 végén 124 új ligethonos fát is elültettek a Liget Budapest projekt keretében, később pedig tovább bővül majd a park zöldfelülete.

Az Olof Palme sétányt is gyönyörűen visszafüvesítették. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Magyarország története legnagyobb szabású kert- és tájépítészeti programjának köszönhetően a Városliget leromlott növényállománya több ütemben teljesen megújul és a Liget zöldfelületi aránya 60-ról 65 százalékra nő – jelentette be a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Gyorgyevics Benedek kiemelte: a park teljes rehabilitációjára a kormány mintegy 15 milliárd forintot szán, ekkora összeget még nem fordítottak Magyarországon kertépítési feladatokra. Az átfogó program keretében nemrég 124 új fát – mások mellett platánokat, nyugati ostorfákat, európai bükköket, kocsányos tölgyeket – ültettek el, a projektnek köszönhetően pedig már 70 ezer négyzetméter zöldfelület újult meg eddig.

Hangsúlyozta, kiemelt cél a Városligetben az elmúlt évtizedekben a zöldfelület rovására kialakított beton- és aszfaltfelületek csökkentése. Az ezt célzó program első lépésként az indokolatlanul széles, 14 méter szélességű Olof Palme sétány útburkolatát szűkítik le 6 méterre, így csaknem 5 ezer négyzetméternyi zöldfelületet adnak vissza a parknak. Csütörtökön indult a betonfeltörés második szakasza, amellyel várhatóan február végére készülnek el. A gyalogos és kerékpáros közlekedés a kivitelezés ideje alatt végig biztosított marad a 6 méter szélességben megmaradó burkolt felületen. Gyorgyevics Benedek tájékoztatása szerint a teljes park felújításakor további több ezer négyzetmétert fognak „visszazöldíteni” a ligeti betonutak rovására.

„Kiemelten fontos feladat a Városliget zöldfelületeinek növelése és rehabilitációja, kerttörténeti értékeinek óvása és tájépítészeti megújítása, amely már nagy erőkkel zajlik”

– mondta el a Városliget Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, a parkfejlesztés eddigi eredményeinek köszönhetően a közönség már birtokba vehette a megújított Vakok kertjét, a környező iskolák igényei szerint kialakított ifjúsági sportpályákat, a városligeti kutyás élményparkot, ami 5 ezer négyzetméterrel növelte a park zöldfelületét, valamint a főváros egyik legnagyobb, 13 ezer négyzetméteres játszóterét, ahol már több mint 80 ezer család fordult meg.

„A Liget Budapest projekt megvalósítása során Magyarország történetének legnagyobb szabású kert- és tájépítészeti programját hajtják végre azzal a céllal, hogy az ország legrégebbi, sokak által pihenésre, sportolásra, kikapcsolódásra használt parkja újra élményt tudjon adni a látogatóinak. A park megújítása során eltűnnek a feleslegesen nagy területet elfoglaló, töredezett útburkolatok, a használton kívüli, leromlott állapotú épületek, a Ligetet övező, +kősivatag+ parkolók, valamint az autóforgalom. Helyüket átveszik a szépen felújított zöld felületek, a gyerekek igényei szerint kialakított biztonságos játszóhelyek, a korszerű sportpályák, az újonnan kialakított bicikliutak, és a kutyások számára kialakított élményparkok, valamint a felszabaduló területek egy részére az újonnan idekerülő, korszerű kulturális intézmények”

– fejtette ki.

Gyorgyevics Benedek beszámolója szerint a novemberi és decemberi enyhe időben a Városligeti körúton 12, a Rondó környezetében 47, az Ifjúsági sportpályák vonzáskörzetében 7, míg a népszerű Nagyjátszótér mellett 58 darab új, egészséges és ligethonos fát ültettek el a szakemberek. Az ültetési helyeket a Városliget teljes megújítását szolgáló tájépítészeti terv alapján határozták meg, melyet a Kopaszi-gát és a Várkert Bazár kertészeti terveit is jegyző Garten Studio alkotott meg.

A Városliget Zrt. a Liget teljes zöldfelületének fenntartásáért felelős, így különös gondot fordít a mintegy 7 ezer egyedet számláló faállomány kezelésére, gondozására. 2016-ban idősfaápolási programot indítottak, melynek köszönhetően több tucat történeti értékű, koros faegyed állapotán sikerült jelentősen javítani, illetve a Liget teljes területére vonatkozó, részletes adatokkal rendelkező fakatasztert készítettek, amely a park több mint 200 éves fennállása óta hiányzott – idézte fel a vezérigazgató.

Hozzáfűzte, létrehozták továbbá a Városligeti Faápolási Protokollt, amely a jogszabályoknál is szigorúbb és alaposabb vizsgálatrendszert ír elő a ligeti fák kezelésére. A park megújítása során a faprotokoll előírásai szerint fokozatosan megvizsgálják a Városliget valamennyi fáját, és végrehajtják a szakértők által előírt kezelési javaslatokat.

A Városliget megújításának egyik fő célkitűzése, hogy a park zöldfelületének rehabilitációja és gyarapítása mellett radikálisan csökkentse a közpark autóforgalmát, amely a mai napig óriási környezeti terhelést jelent a Liget élővilágára nézve. Ennek első lépéseként megszűnt a parkban a felszíni parkolás, és a Városliget peremén mélygarázsok létesülnek – idézi végül az MTI Gyorgyevics Benedeket.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/89392/pics/lead_800x600.jpg
budapest,Gyorgyevics Benedek,Liget Budapest Projekt,Liget Projekt,Városliget
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2020-01-24 11:41:55
Figyelsz, "OKOSKATÖRP" ?!
Csak neked, csak itt, és csak most üzen a cikk, és üzenem én is:
Csak ezt meg ne próbálja elmagyarázni senki sem az aberrált liberráltaknak, - különösen a dinnyepárti idiótáknak - mert az teljesen felesleges időtöltés lenne !!!!
Ők a mai napig vallják, és aszerint is pofáznak, cselekednek:
" Ne zavard meg az előítéleteimet a nyilvánvaló tényekkel !!!!! " (réges-régi angol mondás)
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Karácsony lenullázza a bajba jutott budapesti vállalkozásokat?

2020.09.19. 16:30
Miközben pedig a hivatala 100 milliárd forintot őrizget a bankokban...

Budapesten mától bírságolhatnak a maszkviselési szabályok megszegéséért

2020.09.18. 15:50
Mától nem árt jobban odafigyelnünk, ha a fővárosban járunk, ugyanis szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a …

Lemondott a magyarországi amerikai nagykövet

2020.09.15. 20:35
David B. Cornstein Facebook-oldalán számolt be döntéséről, mint írta, megtiszteltetés és kiváltság volt szolgálni az országot.

Már csak normálisan fel kell tenni – maszkokat oszt a BKK

2020.09.14. 21:40
A cél természetesen a szélsebesen terjedő koronavírus-járvány lassítása.

Péntektől tovább szigorodnak a maszkviselési szabályok a fővárosban

2020.09.14. 18:15
Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig …

Hol az 50 milliárd? – elég Karácsonyék szőrszálhasogatásából!

2020.09.14. 15:10
A balliberális budapesti vezetésnek el kell döntenie, akar-e segíteni a koronavírus-válság által padlóra küldött turizmus szereplőinek vagy sem. Jelenleg …

Az autósok nagy része sem támogatja Kamugeri autóellenes ötleteit

2020.09.11. 19:30
A Magyar Autóklub felmérte a közlekedők véleményét a budapesti közúti közlekedés fejlesztési irányairól.

Orbán lepattintotta Kamugerit: dolgozzon, ne levelezzen!

2020.09.10. 16:35
A miniszterelnök elmagyarázta a főpolgármesternek, mi a feladata, ha már magától képtelen megérteni...

Íme az igazság: Karácsony csak sunnyog, nem segít a vállalkozóknak

2020.09.10. 13:25
A budapesti Fidesz alaposan leszedte a keresztvizet a balliberális főpolgármesterről.

Felújítások miatt változik több villamos közlekedése is szeptemberben a fővárosban

2020.09.05. 11:10
Építési munkák miatt két hétvégén - a mostani szombat-vasárnap, illetve szeptember 19-20-án - módosul a 17-es, a 19-es és a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?