Blogolj!

Ittasan vezetett a szocialista politikus, az ellenzék szerint csak "kis baki" történt

(Fotó: Facebook/Horváth Tamás)

Horváth Tamás a helyi gimnázium báljáról tartott hazafelé, mikor a rendőrök megállították. az MSZP–DK–Jobbik–LMP koalíció alatt létrehozott, Veled a Városunkért Egyesület frakcióvezetőjével szemben büntetőeljárást indítottak.

Ennek ellenére Horváth Tamás nem mondott le képviselői mandátumáról, csak a frakcióvezetői posztról távozott. LMP-s képviselőtársa szerint „kis baki” történt, jobbikos kollegája úgy gondolja Horváth legalább beismerte tettét, más hasonló esetben ennyit se tesz meg.

Bár Horváth azt írta, "majd harminc éve szereztem meg a vezetői engedélyem, ez idáig nem fordult velem elő hasonló", ha lehet hinni a helyi pletykáknak ez nem teljesen igaz, a helyi politikust nem igazán érdekelte, ha ittasan kellett kocsiba ülnie.

Viszont most nem ússza meg egykönnyen, ha valaki ellen büntetőeljárást kezdeményeznek, az azt jelenti, hogy nem kis mennyiségű alkohol volt a vérében, pláne ha még azt is hozzátesszük, hogy a politikust vérvételre is elvitték.

Érdekesség, hogy a politikus felesége a helyi gimnázium tanári karának tagja, és a házaspár volt az is, aki a a nem éppen kultiralt beszéfdeiről híres diák, Nagy Blanka politkai szereplését is egyengette.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/89655/pics/lead_800x600.jpg
büntetés,DK,ittas vezetés,Jobbik,LMP,MSZP
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2020-02-21 16:44:30
A jelenlegi - igen gyakori - tökéletesen részrehajló, a diplomás kommunistákat kiemelten támogató, pártoló bírói ítéleteket figyelgetve, lehet, hogy még ki is tüntetik ezt a nyavalyást !!!!!
(bangóné szerint hejjessenn: nyavajjástt, mert múlt idő !!!!!!!)
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Fidesz: az EU nem adott forrást a koronavírus elleni védekezésre

2020.03.27. 18:50
A kormánypárt szerint nincs új a nap alatt: hazudik az MSZP.

Felháborító, hogy luxuskörülmények között élnek a Szeviép-vezérek!

2020.03.10. 04:40
A Botka László vezette balliberális szegedi önkormányzat „házi kedvenc cége” mintegy 500 vállalkozót nem fizetett ki – emlékeztetett a Fidesz a …

Itt a vége, fuss el véle: kimúlt a Jobbik!

2020.03.03. 14:10
Legalábbis Vas megyében. Az ottani szervezetek ugyanis megelégelték, hogy a Jakab Péter-féle országos vezetés szembeköpi a jobboldali, nemzeti, konzervatív értékeket.

150 milliós bírságot kapott a Ryanair

2020.02.28. 13:10
A fővárosi kormányhivatal csapott le a légitársaságra az utasok védelmében.

A kommunizmus áldozataira emlékezünk

2020.02.25. 15:15
1947-ben ezen a napon vitték el a szovjet csapatok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba, ahol nyolc évet töltött fogságban. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első …

Fidesz: a Gyurcsány-párt ne riogasson a koronavírussal!

2020.02.24. 19:30
A nagyobbik kormánypárt ismét arra figyelmezteti a DK-t és elnökét, hogy a koronavírust ne használja hatalmi céljaihoz.

Bencsik János kilépett a Jobbikból

2020.02.19. 18:25
A párt parlamenti képviselője, korábbi budapesti elnöke többek között Jakab Péter hajtóvadászatával és a nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témák pártból való kiűzésével indokolta döntését.

Kétmillió forintra büntette Kövér László Hadházy Ákost

2020.02.19. 09:50
Kétmillió forintra büntette az Országgyűlés elnöke Hadházy Ákost, a hétfői molinós akciója miatt – tudta meg az ATV Híradója.

Varga Judit: Vadai hazudik, a kormány dolgozik

2020.02.18. 16:10
Az igazságügyi miniszter szerint Vadai Ágnes” magából indul ki, hiszen amikor ő a Gyurcsány-kormány államtitkára volt, akkor a visszaeső bűnözők az utcán grasszáltak”.

Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Hunvald Györgyöt

2020.01.13. 14:15
Első fokon egy év szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a mintegy másfél évtizede Erzsébetváros szocialista polgármestereként elkövetett több …

Ezeket a cikkeket olvastad már?