Blogolj!

Több darabra tört egy repülőgép az isztambuli reptéren

Túlfutott a leszállópályán és falnak ütközött egy utasszállító az isztambuli Sabiha Göcken nemzetközi reptéren, több mint százan megsérültek, a gép pedig három darabra szakadt.

A csodával határos módon senki nem halt meg a 171 utas közül abban a hihetetlen balesetben, amiben a repülő több darabra esett szét. A sérültek száma viszont igen magas, 120 ember szállítottak kórházba, többségük állapota nem veszélyes, de a két pilóta állapota súlyos.

A repülőn 155 török, négy amerikai, négy kínai, három iraki, két izraeli és két kirgiz, illetve egy-egy svéd, szíriai, libanoni, kazah, marokkói és türkmén állampolgár utazott. A légikikötőt lezárták a forgalom előtt, a gépeket a város másik nemzetközi repülőterére irányították át.

Az Izmirből érkező gép orr-része kiszakadt a törzsből, és átcsavarodva fejjel lefelé fordult, egy hátrébb lévő ponton pedig tűz ütött ki, amelyet a helyszínre érkező tűzoltók eloltottak. A farokrész leszakadt, de nem vált le teljesen.

Ezen a reptéren nem is olyan rég, január 7-én volt egy hasonló incidens, akkor is a Pegasus egyik járata futott túl a leszállópályán. Akkor majdnem 24 órára fel kellett függeszteni a reptéri forgalmat.

(borító: MURAD SEZER / REUTERS)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/90028/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,baleset,repülőgép,Törökország
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.07.15. 04:55
A jogállamiság gyurmázása, augusztus 20-a bizonytalansága, a koronavírus mozgatórugója, a magyar postások lázadása és Tóth Andi szexi idomai szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.14. 04:50
Angela Merkel lebegtetése, a Nemzeti Konzultáció hasítása, Hadházy Ákos fantomszervezkedése, a koronavírus-járvány ellentmondásai és Vasvári Vivien szerelmes lubickolása keddi online lapszemlénkben.

Tizenhárommal nőtt a koronavírusos megbetegedések száma

2020.07.13. 09:25
Ezzel 4247 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nem halt meg senki az elmúlt huszonnégy órában, így az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3073-an pedig …

Kétszáz határsértő ellen kellett a rendőröknek intézkedniük a hétvégén

2020.07.13. 07:25
Nem unatkoztak a rendőrök és a katonák az elmúlt napokban sem, ugyanis csak péntektől vasárnapig 199 határsértőt csíptek el.

Blogstar kávéház

2020.07.13. 05:10
Lengyelország illiberalizmusa, a baloldal tudatos álhírgyártása, Angela Merkel politikai öröksége, a migránsok többlethalálozása és Fluor Tomi szerelmi villanása hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.11. 21:45
Aggasztó korona-körkép, sunnyogva hallgató francia baloldali sajtó, Hadházy kínos lebukása, rendkívüli lengyel kampányhajrá és Kulcsár Edina szexizése vasárnapi online lapszemlénkben.

Kánikula után lehűlés

2020.07.11. 17:30
Kicsit fellélegezhetünk, ugyanis este megérkezik a hűvösebb idő hazánkba. Ez persze csapadékkal, néhol pedig heves széllökésekkel is járni fog.

Hat új koronavírusos beteget regisztráltak, ketten elhunytak

2020.07.11. 09:10
Ezzel 4229 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, ezzel 595-re emelkedett az elhunytak száma, 2974-en pedig már …

Blogstar kávéház

2020.07.10. 22:45
A német migránspolitika pálfordulása, a példamutató magyar járvány elleni védekezés, a haladó nyugat transznemű modellje, a közösségi média fenyegető veszélye és a magyar labdarúgás reménysége szombati online lapszemlénkben.

Hárommal nőtt a koronavírusos betegek száma

2020.07.10. 09:20
Ezzel 4223 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, összesen így már 593-an haltak meg, de 2941-en pedig már meggyógyultak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?