894 új fertőzött
894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 26 461 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 765 főre emelkedett.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Folyatás

A balkáni NER-sajtó kitömése.

Több mint kétmilliárd forintnyi eurót folyathattak át a balkáni Orbán-médiához – állítja a Népszava Online.

„Szlovén lapértesülések szerint a pénzek egy része egy Mészáros-közeli építőipari cégtől is jött. Összesen 6,4 millió euró – több mint kétmilliárd forint – jutott el Fidesz-közeli üzleti körökből a Balkánon terjeszkedő Orbán-médiához – derül ki a Necenzurirano nevű szlovén tényfeltáró portál kettő, hétfőn megjelent cikkéből. Korábban már megírtuk, hogy a szlovén és észak-macedón médiacégekben tulajdonrészt szereztek a Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz köthető személyek, így Schatz Péter, a Ripost korábbi résztulajdonosa, illetve Adamik Ágnes, aki korábban Schatz-cal együtt dolgozott a közmédiában. A balkáni NER-sajtó Szlovéniában erőteljesen támogatja Janez Jansa szélsőjobboldali SDP pártvezért, volt miniszterelnököt, illetve Észak-Macedóniában a megbukott, korrupcióért elítélt, ám a börtön elől Magyarországra menekült Nikola Gruevszki pártját.”

Több mint kétmilliárd forintnyi eurót folyathattak át a balkáni Orbán-médiához

Szlovén lapértesülések szerint a pénzek egy része egy Mészáros-közeli építőipari cégtől is jött. Összesen 6,4 millió euró - több mint kétmilliárd forint - jutott el Fidesz-közeli üzleti körökből a Balkánon terjeszkedő Orbán-médiához - derül ki a Necenzurirano nevű szlovén tényfeltáró portál kettő, hétfőn megjelent cikkéből (ezek itt és itt érhetőek el).

Nyitás

Az EU szavahihetősége.

Az Európai Bizottság célja, hogy felgyorsítsa és dinamikussá tegye a nyugat-balkáni bővítés folyamatát, valamint megtartsa annak a valóságos és hiteles lehetőségét, hogy a térség országai csatlakozzanak az Európai Unióhoz – közölte Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos a Magyar Hírlap Online szerint.

„Kijelentette, a bizottság kiáll azon véleménye mellett, hogy Albániával és Észak-Macedóniával meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat, ugyanis mindkét tagállam teljesítette az ehhez szükséges feltételeket. Az unió akkor lehet hiteles, ha tartja magát az eredményen alapuló bővítési folyamatra vonatkozó ígéretéhez – mondta Várhelyi. 'Ahhoz, hogy szavahihető partnerek legyünk, nekünk is teljesíteni kell az ígéreteinket' – fogalmazott. Azt közölte, hogy a két tagjelölt ország által elért eredményekről az Európai Bizottság még februárban részletes tájékoztatást tesz közzé annak érdekében, hogy az uniós tagállamokból álló tanács támogató döntését előkészítse. A bizottság meggyőződése ugyanis, hogy a további halasztás rosszat tenne a régió stabilitásának, illetve rést nyitna olyan erőknek, amelyek negatív hatást elérve kívánhatnak beavatkozni a folyamatba – mondta.”

Az Európai Bizottság felgyorsítaná a nyugat-balkáni bővítés folyamatát

Az Európai Bizottság szerdán mutatta be az átalakított bővítési folyamatról szóló javaslatát azzal a céllal, hogy új lendületet adjon az unió bővítésének. Az uniós biztos az Európai Parlament plenáris ülésének a bővítési folyamat reformjáról szóló bizottsági előterjesztésről folytatott vitáján hangsúlyozta, az Európai Bizottság számára nagyon fontos a teljes uniós elkötelezettség a nyugat-balkáni bővítés perspektíváját illetően, az Európai Uniónak erre vonatkozóan „ egy hangon kell megszólalnia".

Halál

A koronavírus tombolása.

Ezer fölé emelkedett a járvány halottainak száma – jelenti az Origo.hu.

A BNO News szerint már 1013 ember halt bele a koronvírusos megbetegedésbe, többségük a vírus gócpontjában, Vuhanban. A fertőzöttek száma már 42 729 fő. Hétfőn összesen 103 ember halt meg, a legtöbben egy nap alatt. Vasárnap 91 volt a halálos áldozatok száma. A fertőzöttek száma ugyanakkor csökkent: 2097 új beteg lett hétfőn, vasárnap a számuk 2618 volt.”

Ezer fölé emelkedett a koronavírus halottainak száma

Újabb 103 ember halt bele az új típusú koronavírusba. A BNO News szerint már 1013 ember halt bele a koronvírusos megbetegedésbe, többségük a vírus gócpontjában, Vuhanban. A fertőzöttek száma már 42 729 fő. Hétfőn összesen 103 ember halt meg, a legtöbben egy nap alatt. Vasárnap 91 volt a halálos áldozatok száma.

Lökés

A Ciara ciklon pusztítása.

Komoly károkat okozott Magyarországon a nyugatról érkező Ciara ciklon – összegez a Hirado.hu.

„Főleg a Dunántúlon volt ítéletidő, fák dőltek ki és tetőket rongált meg az erős szél. A tűzoltókat délutánig több mint háromszázszor riasztották. A Balaton vize is megbillent, a legnagyobb kilengés 82 centiméter volt a keleti és a nyugati part között. A legerősebb széllökést a Kékestetőn mérték, ott 111 kilométer per órával tombolt a vihar – hangzott el az M1 Híradójában.”

Komoly károkat okozott Magyarországon a Ciara

Komoly károkat okozott Magyarországon a nyugatról érkező Ciara ciklon. Főleg a Dunántúlon volt ítéletidő, fák dőltek ki és tetőket rongált meg az erős szél. A tűzoltókat délutánig több mint háromszázszor riasztották. A Balaton vize is megbillent, a legnagyobb kilengés 82 centiméter volt a keleti és a nyugati part között.

Mosoly

Liu Shaolin Sándor természetes szerelme.

A januárban Eb-, februárban világkupa-aranyérmet szerző klasszisnak, a 2018-as pjongcsangi téli játékokon győztes férfiváltó vezérének újra foglalt a szíve – számol be róla a Blikk Online.

„– A természetes nőket kedvelem, akik nincsenek agyonfestve, sminkelve. Leginkább egy szép mosoly tud levenni a lábamról, s tetszik, ha színes ruhákban jár a párom – mondta korábban a Ferencvárost erősítő Liu Shaolin a zsáneréről. Péterffy egyébként több versenyére, így a 2019-es dordrechti Európa-bajnokságra is elkísérte Shaolint. Úgy tudjuk most hétvégén Regina is a helyszínen, Drezdában szurkolt neki.”

Foglalt a szíve Liu Shaolin Sándornak: ő az olimpiai bajnok gyorskoris új szerelme - fotó

Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Világkupa-győztes lett Drezdában a hét végén. /Fotó: Profimedia Szabó Dávid újságíró Budapest - A szerelem is repíti az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázót, Liu Shaolin Sándort (24) a jégen. A januárban Eb-, februárban világkupa-aranyérmet szerző klasszisnak , a 2018-as pjongcsangi téli játékokon győztes férfiváltó vezérének a szíve ugyanis újra foglalt.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/90250/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.09.30. 04:25
A Ferencváros örömünnepe, az EU vörös víruslistája, az antiszemitizmus baloldali gyökerei, a magyar közbiztonság javulása és Marsi Anikó kiborulása szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.29. 05:00
A jogállamiság német felvizezése, Joe Biden gyógyszertesztje, az iskolák lázellenőrzése, Soós Zoltán történelmi bravúrja és Kovács Ákos különös vallomása keddi online lapszemlénkben.

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.28. 05:15
A balliberálisok mohácsi megsemmisülése, Karácsony Gergely pálfordulása, a Momentum kamupropagandája, a brit felsőoktatás karanténkáosza és Hajdú Péter gyémántos lánykérése hétfői online lapszemlénkben.

Megmutatja igazi arcát az ősz

2020.09.27. 11:50
Így szeptember végéhez érve már itt volt az ideje, hogy az időjárás is ősziesre forduljon. Az biztos, hogy a kabát és az esernyő állandó kellék lesz a következő napokban.

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.27. 03:00
Bajnai Gordon furcsa kerülői, a Soros-szervezetek börtönmachinációi, az európai turizmus csődhulláma, a filmtörténet legemlékezetesebb csókjai és Rose Leslie terhespocakja vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.26. 04:00
A fővárosi fürdők csoportos leépítése, Fekete-Győr András nemzetárulása, a kötelező kvóta vörös vonala, a koronavírus-járvány generációs háborúja és a nyitott házasságok instabilitása szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?