Blogolj!

Bencsik János kilépett a Jobbikból

A párt parlamenti képviselője, korábbi budapesti elnöke Jakab Péter hajtóvadászatával és a nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témák pártból való kiűzésével indokolta döntését.
Bencsik úgy fogalmazott jól megfontolta a döntését és azért csak msot jelenti be, mert nem szerette volna, ha kilépése negatívan befolyásolja a dunaújvárosi választási eredményeket.

A politikus többek között azzal magyarázta a döntését, hogy a Jobbik tisztújító kongresszusán Jakab Péter és Gyöngyösi Márton "politikai bosszúhadjáratot" hirdetett azon jobbikos vezetők és munkatársak ellen, akik nem az ő csapatukat erősítették. Emellett  morálisan elfogadhatatlannak és a Jobbik jövőjére nézve végzetesnek tartja párt alkalmazottainak eltávolítását. "Ehhez az erkölcstelen és önpusztító politikához a továbbiakban nem vagyok hajlandó asszisztálni" - tette hozzá.

Emlékeztetett, a megválasztott elnök kongresszusi beszédében egy olyan összeesküvés-elméletet vázolt fel, amelyben árulónak nevezte a párt leköszönő elnökségét, az Országos Választmányét és számos munkatársát, továbbá a párt február 5-ei frakcióülésén Jakab Péter kijelentette, hogy a továbbiakban nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra, mert "azok megosztóak, és akadályozzák a baloldali szavazóknak való megfelelést."

Bencsik János leszögezte, mandátumát megtartja, független képviselőként folytatja. 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/90670/pics/lead_800x600.jpg
Jobbik,Országgyűlési képvilselő
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Tovább apad a Jobbik-frakció

2020.05.27. 17:50
Farkas Gergely eddigi frakcióvezető-helyettes és Varga-Damm Andrea is kilép a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából; ezt mindketten szerdán jelentették be.

Rendkívüli: kivágná a parlamentből egyik képviselőjét a Jobbik

2020.05.20. 20:25
Folytatódik a leszámolás a balliberális oldalra sodródó pártban: a korábbi patrónus, Simicska Lajos bizalmasaként emlegetett Varga-Damm Andrea lett a bűnbak, hogy …

Itt a vége, fuss el véle: kimúlt a Jobbik!

2020.03.03. 14:10
Legalábbis Vas megyében. Az ottani szervezetek ugyanis megelégelték, hogy a Jakab Péter-féle országos vezetés szembeköpi a jobboldali, nemzeti, konzervatív értékeket.

A kommunizmus áldozataira emlékezünk

2020.02.25. 15:15
1947-ben ezen a napon vitték el a szovjet csapatok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba, ahol nyolc évet töltött fogságban. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első …

Ittasan vezetett a szocialista politikus, az ellenzék szerint csak "kis baki" történt

2020.01.29. 08:25
Horváth Tamás a helyi gimnázium báljáról tartott hazafelé, mikor a rendőrök megállították. Az …

Kilépett a Jobbikból Vona Gábor

2019.10.29. 14:55
Tavaly a választásokat követően Vona Gábor lemondott pártelnöki tisztségéről, most pedig a pártból is kilépett.

Kegyeletsértése miatt lemondásra szólítja fel Stummer Jánost a Mi Hazánk

2019.10.24. 14:55
"Forogjanak csak a sírjukban azok, akik nem értik a mi korunkat, akik nem értik a mi korunk kihívásait!" - erre a súlyosan kegyeletsértő …

Boros Bánk Levente: Az ellenzék drámája, hogy sok az eszkimó, és kevés a fóka

2019.02.24. 10:05
Márki-Zay tökéletes paraszt Soros sakktábláján! A párt nélküli politikusok gyülekezeteként tekint az elemző a vásárhelyi …

Továbbra is utcahosszal vezet a Fidesz-KDNP

2019.02.05. 14:50
A kormánypártok népszerűsége stabil, kiemelkedően magas, az év legnagyobb vesztese a Jobbik – mérte a Nézőpont Intézet.

Újra erőszakos rendbontók balhéztak a Kossuth téren

2018.12.13. 21:05
Többórányi vonulás után a Kossuth térről a Kossuth térre érkezett vissza pár ezer tüntető. Csütörtök estre is kitört a balhé: füstgránáttal és petárdákkal dobálták a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?