Blogolj!

A kommunizmus áldozataira emlékezünk

1947-ben ezen a napon vitték el a szovjet csapatok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a Szovjetunióba, ahol nyolc évet töltött fogságban. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket és így haladt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Az eset ezzel a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált, amely a kommunizmus közel 50 éves uralmát jellemezte.

Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött arról, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatát követően 2001-ben emlékeztek meg először az áldozatokról az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket február 25-én.

A mai napon többek között ingyenesen látogatható a Terror Háza Múzeum.

Az emléknapról a parlamenti pártok is megemlékeztek.

A Fidesz közleményében így fogalmaz: 

Mi, akik ma egy szabad Magyarországon élünk, soha ne feledjük, hogy magyar emberek ezrei adták és tették kockára életüket ezért a szabadságért! Soha ne feledjük, hogy kimaszkírozva és magukat igaz európainak nevezve még ma is hatalomra törnek azok, akiket a kommunista hatalom tett gazdaggá és befolyásossá.

A KDNP szerint "a magyarok élen jártak a kommunista diktatúra elleni küzdelemben, így felelősségünk van abban is, hogy az elnyomó rezsim "örökségének" végleges elbontása mind a politikában, mind a közéletben egyszer s mindenkorra megtörténhessen."

A Magyar Liberális Párt szerint jelenleg a szélsőjobb nagyobb veszélyt jelent, mint a szélsőbal, de az utóbbiról sem szabad elefeledkeznünk.

A Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt cikkünk megjelnéséig nem tartotta említésre méltónak az emléknapot. A Jobbik pedig közösségi média oldalán emlékezett meg röviden.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/90942/pics/lead_800x600.jpg
DK,Fidesz,Jobbik,kommunizmus,Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja,Magyar Liberális Párt,MSZP
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Az ellenzék javaslatai hiteltelenek - A Fidesz kiáll a Járványügyi Alap létrehozása mellett

2020.04.04. 16:20
Az ellenzék már 2008-ban megmutatta, hogyan kezelnék a válságot: megszorításokkal, adóemelésekkel, …

Legyen ingyenes a parkolás Budapesten!

2020.03.28. 13:25
A koronajárvány okán egyre több város vezeti be az ingyenes parkolást a közterületeken. Ez többek között azért is fontos, mert így a gépkocsival rendelkezők elkerülhetik a tömegközlekedést ezzel pedig a …

Fidesz: az EU nem adott forrást a koronavírus elleni védekezésre

2020.03.27. 18:50
A kormánypárt szerint nincs új a nap alatt: hazudik az MSZP.

Hidvéghi Balázs kiokosította az idegengyűlölettel vagdalkozó Donáth Annát

2020.03.11. 16:40
A Momentumnak is fel kell hagynia azzal, hogy politikai tőkét akar kovácsolni a koronavírus-járványból.

Felháborító, hogy luxuskörülmények között élnek a Szeviép-vezérek!

2020.03.10. 04:40
A Botka László vezette balliberális szegedi önkormányzat „házi kedvenc cége” mintegy 500 vállalkozót nem fizetett ki – emlékeztetett a Fidesz a …

A baloldal a klímavédelemben is kétszínű és álságos

2020.03.09. 18:30
A baloldal a klímavédelemben is kétszínű és álságos, ezt mai akciójuk is bizonyítja - reagálás Tordai Bence (Párbeszéd) nyilatkozatára.

Fidesz: hívják vissza Magyar Györgyöt, de tüstént!

2020.03.03. 15:30
A kormánypártok szerint nincs helye a médiaügyvédnek a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítványban.

Itt a vége, fuss el véle: kimúlt a Jobbik!

2020.03.03. 14:10
Legalábbis Vas megyében. Az ottani szervezetek ugyanis megelégelték, hogy a Jakab Péter-féle országos vezetés szembeköpi a jobboldali, nemzeti, konzervatív értékeket.

Kocsis Máté: a legfontosabb, hogy ne legyen pánikhangulat

2020.02.28. 05:00
Amennyiben a koronavírus elleni fellépés szükségessé teszi, készek haladéktalanul összehívni a parlament rendkívüli ülését és ott sürgősséggel elfogadni a szükséges …

Fidesz: a Gyurcsány-párt ne riogasson a koronavírussal!

2020.02.24. 19:30
A nagyobbik kormánypárt ismét arra figyelmezteti a DK-t és elnökét, hogy a koronavírust ne használja hatalmi céljaihoz.

Ezeket a cikkeket olvastad már?