Blogolj!

Németh Szilárd: a Magyar Honvédség felkészülten védi a határt

A magyar határ védelme továbbra is elsődleges feladat, és a Magyar Honvédség teljes mértékben felkészült a feladat ellátására – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a hercegszántói határvédelmi bázison tartott sajtótájékoztatón hétfőn. Németh Szilárd kitért arra is: az illegális migráció és az új koronavírus „kéz a kézben jár".

Közölte: a hercegszántói határvédelmi bázison tett látogatásán megbizonyosodott arról, hogy a katonák továbbra is esküjükhöz híven őrzik az ország határait.

A legfontosabb továbbra is „Magyarország függetlenségének megvédése, a magyar emberek biztonságának és szabadságának biztosítása, a magyar katonák pedig minden olyan felszerelést és kiképzést megkaptak, amely szükséges feladatuk magasszintű ellátásához – fogalmazott az államtitkár. Felhívta a figyelmet az erősödő migrációs nyomásra, valamint a koronavírus-fertőzés veszélyére.

Kijelentette: a magyar emberek a 2015-től zajló konzultációkon, illetve a választásokon is folyamatosan az ország és a határok védelme mellett foglaltak állást. A kormány jól tette, hogy ezt meghallgatta, majd meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek a jogi, műszaki és az élőerős védelmét is biztosítja az országnak – tette hozzá.

Hangsúlyozta, az intézkedésekkel, a határzárral nemcsak Magyarország védelme biztosított, hanem – teljesítve a schengeni kötelezettségeket – Európáé is.

Az államtitkár szerint az elmúlt hetek és napok eseményei alapján jól látható, hogy akkor is jó döntést hoztak, amikor január 6-ától emelték a határőrizeti feladatokat ellátó honvédek létszámát, illetve megerősítették a technikai hátterüket a határ fokozott védelme érdekében.

Németh Szilárd hozzátette, az elmúlt időszakban ugyanis egyrészt „soha nem látott nagyságrendben kezdtek el beszivárogni Magyarország területére a szerb-horvát határ felől az illegális migránsok, majd néhány napja pedig – miután Törökország megnyitotta nyugati határait – az ott felgyülemlett migránsok is megindultak Európa felé. A nyugat-balkáni útvonalon keresztül érkezők egyértelműen Magyarország felé veszik majd az irányt – fogalmazott.

Mint mondta, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex a legmagasabb készültséget írta elő; jelentésében pedig arról számolt be, hogy a helyzet, javulás helyett, egyre csak romlik.

Kiemelte, a fokozódó migrációs nyomás mellett a néhány hete Kínában kialakult koronavírus-fertőzés nyomán mára gyakorlatilag nem maradt Európában olyan ország, ahol ne ütötte volna fel a fejét a vírus. Magyarországon azonban, az intézkedéseknek köszönhetően, eddig még nem jelent meg a fertőzés – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy azok, akik Afganisztán és Pakisztán felől Iránon keresztül érkeznek, nemcsak jelenlétükkel fenyegetik a magyar határt, de hozhatják magukkal a koronavírust is, hiszen a világ harmadik legfertőzöttebb gócpontja Irán; s „a számok azt mutatják, hogy ezek a migránsok adják a Magyarország határához érkezők többségét” – tette hozzá.

Az államtitkár szerint mára elmondható, hogy „nemcsak az illegális migráció és terrorizmus jár kéz a kézben, hanem a migráció és a koronavírus is”.

Németh Szilárd elmondta:

a két veszélyforrás ellenére egyértelműen megállapítható, hogy a rendőrök és a katonák stabilan, az esküjük szövegéhez hűen „akár az életük árán is őrzik Magyarország függetlenségét és a magyar emberek szabadságát, jogbiztonságát”.

Az államtitkár arról is meggyőződött, hogy a Magyar Honvédség parancsnoksága és a bázisparancsnokság biztosítja-e mindazokat a feltételeket, amelyek szükségesek a járőrfeladataik elvégzéséhez.

Hangsúlyozta: a tapasztaltak alapján elmondható, hogy a bázis teljesen felkészült a határt őrző katonák védelmére. Minden szolgálatba lévő katonának meg kell ismernie ugyanis a koronavírussal kapcsolatos eljárásrendet. Ennek egyik mellékletét, a járványügyi óvó-védő rendszabályt pedig a bázis számos pontján kifüggesztették.

A katonák egyéni védőeszközöket: maszkot, védőkesztyűt és kézfertőtlenítőt, valamint magas vitamintartalmú védőitalt kapnak. Az egészségügyi személyzetet pedig egyebek mellett speciális eszközökkel: védőszemüveggel, aktív szénnel ellátott maszkkal és az egész testet védő ruhával látták el.

A bázison kialakítottak továbbá női és férfi, négy-négy fős elkülönítőt, ahol szintén minden felszerelés és eszköz rendelkezésre áll.

(MTI, Boríró: demokrata.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/91208/pics/lead_800x600.jpg
határvédelem,koronavírus,Magyarország,migráció,Németh Szilárd
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Magyarország fertőzöttségi eloszlása összefüggésben áll a korfával

2020.06.02. 11:55
A magyarországi koronavírussal megfertőződött áldozatok négy százalékának nem volt egyéb alapbetegsége, jelenleg százezer lakosra 40 koronavírusos …

3921 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

2020.06.02. 08:50
Újabb 29 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3921 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 idős, krónikus beteg.

Hamarosan indul az új nemzeti konzultáció

2020.06.01. 15:25
A kormány véglegesítette a nemzeti konzultációs kérdőívet, és a következő napokban témakörönként mutatja be a kérdéseket. A kérdőívek gyártása és postázása június elején indul - közölte a …

Elhunyt egy újabb beteg, 15-tel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

2020.06.01. 08:20
Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek …

Több mint kétszáz határsértő migránst tartóztattak fel a hétvégén

2020.06.01. 07:25
Úgy látszik, hogy az egyre jobb idő a migránsok kedvét is meghozza az útra kelésre, ugyanis a rendőrök és a katonák péntektől vasárnapig 237 …

Grezsa István: Trianon centenáriumának a jövőről kell szólnia

2020.05.31. 09:30
Történelmi kiegyezésre van szükség a magyarság és Kárpát-medencei szomszédai között. Ez a záloga a magyarság megerősödésének és annak, hogy térségünk …

3867 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 2 idős krónikus beteg

2020.05.31. 07:40
Újabb 9 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3867 főre nőtt a hazánkban …

A keresztény összefogás győzheti le a világjárványt

2020.05.30. 21:30
Pünkösd kiváló alkalmat teremt rá, hogy a kereszténység magába nézzen, átgondolja, értékelje helyzetét.

Szlávik: továbbra is kiemelt fontosságú a maszkviselés és a távolságtartás

2020.05.30. 11:30
Mai tudásunk szerint az új típusú koronavírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, ugyanakkor a felületek fertőtlenítését sem szabad …

3867 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.05.30. 08:40
Újabb hét ember veszítette életét a koronavírus-járvány következtében Magyarországon.

Ezeket a cikkeket olvastad már?