Blogolj!

Több száz fertőzöttre számíthatunk hazánkban a következő napokban

Nagyszerű hír viszont, hogy sikeresen izolálták az NNK laborjában a koronavírust, vagyis helyben, Magyarországon nyílik lehetőség a vakcinafejlesztésre és új vírusellenes szerek, terápiák kipróbálására.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A következő napokban több száz új koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon – ezt mondta az országos tisztifőorvos kedden Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília kijelentette, továbbra is terjed a vírus, annak mértéke megfelel annak, amire számítottak. A következő napokban ezért megtöbbszöröződhet a fertőzések száma. Egy ember ugyanis általában két-három másiknak adja át a fertőzést.

Fantasztikus eredményről is beszámolt ugyanakkor a szakember. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust, Magyarországon először.

Müller Cecília hangsúlyozta: ezzel lehetőség nyílik a magyarországi vakcinafejlesztésre és új vírusellenes terápiák, szerek kipróbálására. A kórokozót Kiss Zoltán virológus vezetésével sikerült izolálni, a vírust hazai és külföldi kutatók számára élő és nem élő változatban is rendelkezésre bocsátják – összegez az MTI.

A hegyeshalmi határátkelőhely belépő oldalán feltorlódott román és bolgár állampolgárok kedd estétől szerda hajnalig kelhetnek át Magyarországon az erre a célra kialakított humanitárius folyosón – ezt már az operatív törzs központi ügyeletének vezetője árulta el.

Lakatos Tibor közölte: kedden tolódás alakult ki a hegyeshalmi határátkelőhelyen, ahol Romániába és Bulgáriában tartó emberek „leültek az autópályára” és – közúti blokádot képezve – a teherforgalmat is akadályozták.

A megállapodás szerint kedd 21 és 24 óra között a román és a bolgár állampolgároknak, szerda 0 órától 5 óráig pedig már csak a román állampolgároknak teszik lehetővé az átutazást Magyarországon, meghatározott útvonalon.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/91931/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,járvány,koronavírus
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Koronavírus: 876 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.21. 09:45
876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt három krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

1070 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma

2020.09.20. 09:10
Újabb nyolc beteg hunyt el, a fertőzöttek száma elérte a 17 990 főt, az aktív fertőzöttek száma pedig jelenleg közel 13 ezer.

Karácsony lenullázza a bajba jutott budapesti vállalkozásokat?

2020.09.19. 16:30
Miközben pedig a hivatala 100 milliárd forintot őrizget a bankokban...

Ezeket a cikkeket olvastad már?