Blogolj!

Semmi ok a pánikra, hamarosan vége a rohamoknak a henteseknél és húsból sem fogunk kifogyni

A Magyar Nemzet szombati számában részletesebben is körbejárta a felvásárlási láz témáját, ami az elmúlt napokban már hazánkat sem kímélte, azon belül is a "húshiánnyal" foglalkozott részletesebben.

A lap szerint jövő hétig tarthat az új koronavírus-járvány miatti „roham” a hentesüzletekben, valamint, egyáltalán nem kell attól tartanunk, hogy hiány lesz csirkehúsból, és az árak sem szálltak el.

Így tehát maximumjövő hétig kell csak a hentesek előtti kígyózó sorokra számítanunk,  utána már nagy valószínűséggel helyreáll a magyarországi csirkehúspiac rendje. Bár az kétségtelen, hogy egyes kereskedők igyekeztek kihasználni a helyzetet, és durván felemelték az áraikat, ez azonban akkor sem mondható tényleges árrobbanásnak, hiszen  a feldolgozók mindössze öt–nyolc százalékkal emelték az árakat.

Az újság arról is beszámolt, hogy a járvány miatt az elmúlt hetekben a szokásos mennyiség dupláját rendelték meg a csirkefeldolgozóktól.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy bár a magyar csirkehúságazat import nélkül is képes teljesen ellátni a magyar piacot, a hirtelen megnőtt keresletre sem a csirketartók, sem a -feldolgozók nem tudtak egyik napról a másikra reagálni. A termelés azonban folyamatos, így ha rövid időre elő is fordult hiány a boltokban, néhány napon belül minden kereskedő fel tudta tölteni a készleteit.

A szakember azt is kifejtette a lapnak, hogy a fokozott keresletet két hullám is táplálta; egyrészt, a lakosság a koronavírus-járvány okozta pánik miatt elkezdett tartalékolni, így pedig sokan feltöltötték a családi fagyasztókat is. Ennek a pánikreakciónak azonban Bárány László szerint hamarosan vége lehet, mivel a vásárlók rájönnek, hogy a jövőben is lesz áru a boltokban.

A másik hullám pedig az, hogy hosszabb távon magasabb szinten tarthatja a keresletet az, hogy a tanintézmények bezárásával 600–700 ezer fiatal maradt otthon. Így pedig értelem szerűen az ő étkeztetésükről a menza helyett a családnak kell gondoskodnia. a szövetségi elnök azt is hangsúlyozta, annak ellenére, hogy az éttermek és a szállodák nem üzemelnek, 20–25 százalékkal magasabb lehet a kereslet, amíg nem nyitják ki az iskolákat.

Sajnos akadtak olyan kereskedők, akik igyekeztek kihasználni a fogyasztás hirtelen megugrását, így volt olyan budapesti hentesüzlet is, amely nagyjából háromezer forintért árulta a csirkemellfilé kilóját.

Bárány László szerint semmi sem indokol ekkora emelést. Az élő csirke valóban drágult, de csupán néhány százalékkal. Az átadási árak öt–nyolc százalékkal nőttek; ez a csirkecombnál 50–60, a csirkemellnél 80–100 forintos drágulást jelent. Ha valaki 1450 forintért megkapja a csirkemellet, majd háromezerért kínálja, akkor „illik rá az arcátlan jelző”

– fogalmazott a Magyar Broilerszövetség elnöke a Magyar Nemzetnek.

(Borító: magyarnemzet.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/92093/pics/lead_800x600.jpg
húspiac,járvány,kereskedelem,koronavírus,Magyarország
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez Magyarországon

2020.09.26. 11:10
Rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a …

Tizenkét koronavírusos beteg meghalt, 950 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.26. 09:10
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is …

Félő, hogy megemelkedik a halálozások száma Magyarországon

2020.09.25. 11:25
Az országos tisztifőorvos ezért az operatív törzs pénteki tájékoztatóján figyelmeztetett: a társadalomnak, különösen a fiataloknak most nagyobb a felelőssége, mint …

927 fővel emelkedett a hazai fertőzöttek száma

2020.09.25. 08:55
Újabb kilenc halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Magyarországon.

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Afgán migránsok egy csoportja próbált a zöld határon Romániából Magyarországra jutni

2020.09.23. 15:40
A román határrendészet közlése szerint afgán illegális bevándorlók 27 fős csoportja próbált kedd este a zöld …

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?