Blogolj!

Orbán Viktor: az ország 133 legbátrabb emberére van szükségem!

A miniszterelnök kijelentette: az ellenzék nélkül is megoldják a válságot, ha a balliberálisok nem hajlandóak az együttműködésre, nem adják meg a támogatást a veszélyhelyzet meghosszabbításához.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben az MTI összefoglalója szerint.

„Párthovatartozástól függetlenül erre kérem képviselőtársaimat is”

– mondta a kormányfő, aki az előzőleg, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján közölt részleteket ismertette a plenáris ülésen is.

Orbán Viktor a parlamentben is hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét, kiemelte,

„az előttünk álló időszak nehéz lesz”, mindenkitől erőfeszítéseket követel, de azért érdemes vállalni ezeket, mert így „emberéleteket menthetünk meg”. „És minél többen működünk együtt, annál több életet tudunk megmenteni”

– hangoztatta.

Ez most olyan feladat, amit egyedül senki sem oldhat meg. Mindenkinek felelőssége van, mindenkinek hozzá kell, hozzá kellene tennie a magáét – fogalmazott.

Orbán Viktor kifejtette: a koronavírus Ázsiában tört ki, de Európába is behurcolták, ami a mai világkorszakban aligha volt elkerülhető. A vírusnak ma nincs ellenszere, bár azt az egész világon elszántan keresik, és Magyarország is hozzájárul ehhez az erőfeszítéshez – tette hozzá, jelezve ugyanakkor, így sem várható, hogy a vakcina a közeljövőben elérhető lesz.

„Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy a vakcinára való várakozás helyett felvesszük küzdelmet a vírus terjedésével szemben”

– jelentette ki a miniszterelnök.

A dolgok szokásos rendjében nem lett volna lehetséges megszervezni a „kollektív önvédelmet”. Ez, valamint a fertőzés ütemének lassítása, a veszélyeztetettek megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – mondta.

Úgy fogalmazott: most mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, most egy ideig másképpen kell dolgoznia, viselkednie, szerveznie az életét. Ezért vezették be a veszélyhelyzeti jogrendet is, ami eszközöket ad a kormánynak, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét – közölte, hozzátéve, hogy a védekezés négy – katonai, rendőri, egészségügyi és gazdasági – vonalon zajlik.

Arról is beszélt, hogy a

koronavírus-járvány elleni védekezés hosszú lesz, nagyon sok eszközre lesz szükség, és „még nagyon az elején vagyunk”.

Az operatív törzstől ezért fegyelmezett és ésszerű készletgazdálkodást vár el a kormányfő. Hozzátette: a vírus elleni védekezéshez szükséges eszközökből és felszerelésekből nyugaton hiány van, elérhető segítség ma csak keleten található, ott „óriási tételeket kötöttünk le”, a szállítmányok folyamatosan érkeznek. Több mint tíz repülőgép teljesít szolgálatot – tudatta.

Orbán Viktor megköszönte az egészségügyi dolgozók eddig munkáját, azt mondta róluk, „kiérdemelték mindannyiunk nagyrabecsülését”.

Az egészségügyi védekezéssel kapcsolatban közölte, hogy 1,5 millió orvosi maszk van az országban, napi 25 ezret gyártanak belőle, és ha minden jól megy, ez felfut napi 80 ezerre. Orvosi szolgálatra 24 643-an vezényelhetők. Arról is tájékoztatott, hogy a bevethető egyenruhások – akik 65 év alattiak – 70 275-en vannak, az önkéntesek – köztük a polgárőrök – 46 573-an. A katonai védekezésről szólva kiemelte, hogy a katonák emelt szinten vesznek részt a határvédelemben. Közlése szerint 23 950 hivatásos katona van, 9381 tartalékos áll rendelkezésre, és van 10 649 olyan katona, aki öt éven belül szerelt le. Mindösszesen 139 684 embert tudnak igénybe venni rendfenntartásra. Ha baj van, ezzel gazdálkodhatnak – mondta a miniszterelnök.

Kitért arra is, hogy

„az emberség erkölcsi parancsa még ilyen nehéz körülmények közepette is iránytű marad, a szomszédainkat pedig barátainkká is akarjuk tenni. Így most is számíthatnak ránk. Ha most együtt harcolunk, később fegyverbarátok lehetünk”

– fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: a románoktól garanciákat kért, amilyen ütemben ők beengedik a Magyarországról érkezőket, olyan ütemben engedjük át az osztrák–magyar határon a Románia felé tartókat. A rendőrök ezt a „zsilipelést” eddig sikeresen megoldották – értékelt a kormányfő.

Kiemelte továbbá: a gazdasági intézkedések első feladata a gazdaság lassulásának mérséklése, ezeket újabbak követik majd, mert újabb intézkedések kellenek a gazdaság újraindításához.

A kormányfő felszólalásában ismertette az elmúlt héten hozott gazdasági intézkedéseket, valamint azokat, amelyeket hétfő délelőtt jelentett be. A hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatban kiemelte, hogy a bankok nem maradnak támasz nélkül, nekik a jegybank biztosítja a szükséges likviditást erre az évre, „a biztonságos banküzem feltételei garantálva vannak”. A pénzintézeteknek is nehéz lesz, de most nekik is segíteniük kell – jegyezte meg.

Orbán Viktor közölte: a gazdaságban az a legfontosabb, hogy megvédjék az emberek munkahelyét, és hogy azok, akik elveszítik az állásukat, mielőbb újat találjanak. Hasonló volt a helyzet 2010 után is, akkor sikerült megoldani a helyzetet, és most is sikerülni fog – mondta.

A frakció-hozzászólásokra adott későbbi viszontválaszában kifejtette: a kormány célja, hogy elhúzza a járvány idejét: meg kell tervezni a terjedés útvonalát, és egyetlen pillanatra se mondja fel a szolgálatot az egészségügy működése. Nem három hónapos felhatalmazást kérnek a veszélyhelyzet meghosszabbítására, a kormány vissza akarja adni a jogot a parlamentnek, hogy bármikor visszavehesse a döntési jogköröket. Jelenleg ugyanakkor nem lehet megjósolni, mikor ér véget a járvány.

Közölte,

ha az ellenzék nem támogatja a kormányt és a kormánypártokat, akkor nélkülük is meg fogják oldani ezt a válságot!

Orbán Viktor szólt arról is, hogy neki 133 bátor emberre van szüksége, az ország 133 legbátrabb emberére, és ezért arra kérte a Fidesz-KDNP-s képviselőket, hogy ne bizonytalanodjanak el, és legyenek bátrak, hozzák meg a lelkiismeretük és tudásuk szerint legjobbnak tartott döntéseket.

„Nehéz idők jönnek, mindenki szedje össze magát, és nőjön fel a feladathoz!”

– üzent az ellenzéki frakcióknak, melyek jelezték, nem támogatják a kormánypárti indítványt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, legfeljebb egy 90 napos konkrét határidővel.

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/92213/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,járvány,koronavírus,Orbán Viktor,országgyűlés,parlament,veszélyhelyzet
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Kereszturi 2020-03-23 20:46:37
Nahát!! 133 bátor ember!! Pont mint a tanácsköztársaság napjainak száma. Ez nem lehet véletlen. Ez jelent valamit!!
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Orbán: ha egyszer sikerült, újra sikerül legyőzni a járványt

2020.09.27. 20:20
Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag - erről Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények …

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez Magyarországon

2020.09.26. 11:10
Rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a …

Tizenkét koronavírusos beteg meghalt, 950 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.26. 09:10
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is …

Orbán: Trump nyeri az amerikai elnökválasztást!

2020.09.25. 18:10
A próféta szóljon a magyar miniszterelnökből!

Félő, hogy megemelkedik a halálozások száma Magyarországon

2020.09.25. 11:25
Az országos tisztifőorvos ezért az operatív törzs pénteki tájékoztatóján figyelmeztetett: a társadalomnak, különösen a fiataloknak most nagyobb a felelőssége, mint …

927 fővel emelkedett a hazai fertőzöttek száma

2020.09.25. 08:55
Újabb kilenc halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Magyarországon.

Ezeket a cikkeket olvastad már?