Blogolj!

Egyre többen szegik meg a karantént

Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, Lakatos Tibor, valamint Müller Cecília országos tisztifőorvos, hogy beszámoljon a koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos legfrissebb fejleményekről.

Lakatos Tibor elmondta, kedd reggel érkezett meg az a repülőgép Kínából Magyarországra, amely egészségügyi eszközöket szállított, több mint hárommillió maszk és 100 ezer koronavírus-teszt, továbbá 86 lélegeztetőgép érkezett meg, a védőeszközök pedig el is jutottak a kijelölt kórházakba. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője kiemelte, egyre több csaló próbál előnyt kovácsolni a jelenlegi járványhelyzetből, eddig tizennégy eljárás indult ezekkel a csalókkal szemben, míg rémhírterjesztés miatt 16 eljárást indítottak.

Lakatos Tibor kifejtette, az elmúlt napokban sajnos egyre többen szegik meg az önkéntes házi karantént, az elmúlt huszonnégy órában összesen 177 ilyen esetet regisztráltak. Huszonnégyen kaptak helyszíni bírságot, 130 ember ellen pedig eljárás indult.

Müller Cecília országos tisztifőorvos megerősítette a délelőtti információkat, miszerint 187-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, majd leszögezte: a vírus által bárki megfertőződhet és bárki tovább is adhatja azt. Az országos tisztifőorvos újfent hangsúlyozta, aki teheti, ne menjen közösségbe, kifejezetten a veszélyeztetett korosztályba tartozó idősek figyelmét hívta fel erre, akinek orvosi segítségre van szüksége, az telefonon vegye fel a kapcsolatot az orvosával.

Müller Cecília elmondta, elkezdődött a házi orvosi rendszer racionalizálása, aminek lényege az érintkezések lehető legalacsonyabbra csökkentése. Az akut légúti betegségben szenvedők részére külön egységet alakítanak ki területi szinten. Hozzátette, sikerült időben meghozni azokat az intézkedéseket, amelyekkel lassítani lehet a járvány terjedését.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/92263/pics/lead_800x600.jpg
karantén,koronavírus,operatív törzs
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez Magyarországon

2020.09.26. 11:10
Rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a …

Tizenkét koronavírusos beteg meghalt, 950 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.26. 09:10
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is …

Félő, hogy megemelkedik a halálozások száma Magyarországon

2020.09.25. 11:25
Az országos tisztifőorvos ezért az operatív törzs pénteki tájékoztatóján figyelmeztetett: a társadalomnak, különösen a fiataloknak most nagyobb a felelőssége, mint …

927 fővel emelkedett a hazai fertőzöttek száma

2020.09.25. 08:55
Újabb kilenc halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Magyarországon.

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?