Blogolj!

Blogstar kávéház

Tetőzés

A koronavírus terjedése.

Így védekezett a világ csütörtökön a koronavírus ellen – az Origo.hu összefoglalója.

„Már több mint 520 ezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést világszerte, de már több mint 123 ezren fel is gyógyultak a betegségből. Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését és kiderült, akár 20 millió darab gyógyszert is elő lehet állítani itthon, amivel javul a koronavírusos betegek kezelése. Csütörtökön a legtöbben az Egyesült Államokban fertőződtek meg. Olaszországban öt napja a csúcs alatt van a fertőzöttek száma, mindenki abban bízik, hogy ez már a tetőzés. Spanyolországban és Németországban is arra számítanak, hogy a következő napokban tetőzés lesz.”

Így védekezett a világ csütörtökön a koronavírus ellen - összefoglaló

Már több mint 520 ezer embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést világszerte, de már több mint 123 ezren fel is gyógyultak a betegségből. Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését és kiderült, akár 20 millió darab gyógyszert is elő lehet állítani itthon, amivel javul a koronavírusos betegek kezelése. Csütörtökön a legtöbben az Egyesült Államokban fertőzödtek meg.

Akadály

Az adatvédelem felülírása.

A járvány gyors terjedése arra kényszeríti a kormányokat, hogy egyre több digitális adatgyűjtő eszközt vessenek be, miközben ezek nemzetközi elveknek való megfeleltetése kevés teret kap. A koronavírus elleni védekezés közérdek, ami felülírhatja az adatvédelmet – állítja a Népszava Online.

„Az európai személyiségjogi szabályozás nem gördít akadályokat a járványok megfékezése elé, de tömeges adatgyűjtés az emberek mozgásáról és okostelefon-adatok használata helyzetük kiderítéséhez bizonyosan törvénysértő – írja a Reuters. A jogvédők szerint a kínai gyakorlatnak nincs helye Európában. Az EU általános adatvédelmi rendelete, a GDPR szerint az emberek adatai személyes tulajdonuk, használatukhoz beleegyezésüket kell kérni. A GDPR 6. és 9. cikkelye szerint – amelyek a munkahelyi egészséggel és biztonsággal foglalkoznak – a munkáltatóknak joguk van adatokat kérdőíveken gyűjteni, vagy megkérdezni a dolgozókat, hová utaznak. Azonban nem kötelezhetik őket testhőmérsékletük közlésére, vagy egészségügyi kérdőívek kitöltésére a francia adatvédelmi hivatal szerint. Olaszországban a vészhelyzetben lehetőség van orvosoktól adatokat gyűjteni, Németországban pedig kiegészítették a GDPR-t oly módon, hogy járványok, természeti vagy ember okozta katasztrófák idején lehessen személyes adatokat gyűjteni. De az okostelefonos helyzeti adatok gyűjtése mindenképpen érvényes beleegyezést kíván az érintettektől, közölte a Reutersszel Ulrich Kelber, a szövetségi adatügyi megbízott. Az adatszerzésnek arányosnak kell lennie azzal, hogy az információk részletessége megfelel-e a célnak, amelyre gyűjtötték őket, és a módszernek a lehető legkevésbé zavarónak kell lennie.”

A járvány elleni védekezés közérdek, ami felülírhatja az adatvédelmet

A járvány gyors terjedése arra kényszeríti a kormányokat, hogy egyre több digitális adatgyűjtő eszközt vessenek be, miközben ezek nemzetközi elveknek való megfeleltetése kevés teret kap. Dél-Koreában a kormányügynökségek a kamerák megfigyeléseit, okostelefonok helymeghatározásait, bankkártyák fizetési adatait használják arra, hogy kiderüljön, merre mozognak a vírusfertőzött emberek.

Előadás

A mentősök hálaműsora.

Válaszoltak a mentők a Maradj otthon! kampányra. Tánccal, énekkel, internetes videókban mondanak köszönetet mindazoknak, akik eleget tesznek a kérésnek és otthon maradnak – számol be róla a Hirado.hu.

„Szerda este a mentősök kivonultak egy fővárosi lakótelephez, hogy megköszönjék, hogy az állampolgárok otthon maradnak. A mentősök különleges műsort adtak elő, hosszú perceken át táncoltak egy korábbi világslágerre. A lakók az erkélyen tapsoltak, majd többen is csatlakoztak hozzájuk, persze csak betartva a tisztes távolságot. Az előadás ezzel még nem ért véget. Közösen elénekelték a Piramis Szállj fel magasra című dalát is.”

Internetes videóban mondtak köszönetet a mentősök

Válaszoltak a mentők a Maradj otthon! kampányra. Tánccal, énekkel, internetes videókban mondanak köszönetet mindazoknak, akik eleget tesznek a kérésnek és otthon maradnak. Az „otthonmaradók" pedig már napok óta tapssal köszönik meg az egészségügyi dolgozók munkáját - hangzott el az M1 Híradójában.

Gyakorlat

A magyar válságkezelés példája.

Hazánktól vett példát az unió a nehézségek kezelése terén: a jegybank moratóriumot javasolt, a kormány gyorsan cselekedett – elemez a Magyar Hírlap Online.

„Magyarország gyakorlatát vette át az Európai Unió a koronavírus miatti likviditási nehézségek kezelése terén azzal, hogy nem minősítette jelentősen megnőtt hitelkockázatnak a lakosság és a vállalatok banki hiteltörlesztési moratóriumát – közölte lapunkkal a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Emlékeztetnek: a jegybank a járvány magyarországi megjelenése után azonnal javasolta a tőke- és kamatfizetési moratórium elrendelését a gazdasági károk mérséklése érdekében. A kormány gyors intézkedése a lakosság és a vállalkozások likviditási nehézségeinek enyhítését szolgálta, a bankszektor stabilitásának megőrzése mellett.”

Hazánktól vett példát az unió a nehézségek kezelése terén

Magyarország gyakorlatát vette át az Európai Unió a koronavírus miatti likviditási nehézségek kezelése terén azzal, hogy nem minősítette jelentősen megnőtt hitelkockázatnak a lakosság és a vállalatok banki hiteltörlesztési moratóriumát - közölte lapunkkal a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Emlékeztetnek: a jegybank a járvány magyarországi megjelenése után azonnal javasolta a tőke- és kamatfizetési moratórium elrendelését a gazdasági károk mérséklése érdekében.

Veszély

Demcsák Zsuzsa esküvői halasztása.

Egyre jobban aggódik Demcsák Zsuzsa (41) az esküvője miatt! A műsorvezető tavaly augusztusa óta szeretne hozzámenni indiai szerelméhez, Krishan Dangwalhoz (37), de eddig a bürokrácia akadályozta, hogy egybekeljenek, ám amikor végre minden sínre kerülhetett volna, a koronavírus szólt közbe – így a Blikk Online.

„Ha a járvány miatt halasztaniuk kell, halasztanak, hiszen számukra fontos, hogy mindenki tanúja lehessen a boldogságuknak. Erre viszont most egyelőre nincs lehetőség, hiszen a Covid-19 okozta megbetegedések elkerülése érdekében célszerű, ha mindenki otthon marad és nem megy sem nagyobb, sem kisebb társaságba. Nem is beszélve arról, hogy egy ilyen családi eseményen kicsik és nagyok, idősek és fiatalok is részt vesznek, együtt ünnepelnek az ifjú párral, amely jelenleg kockázatosnak számít. – Zsuzsának fontos a családja, mindig számíthatott rájuk, a szüleit pedig semmilyen okból nem tenné ki veszélynek, így amíg nem hárul el az egészségügyi vészhelyzet, biztos nem kelnek egybe – tette hozzá a barát, kiemelve, Krishan gondolatai szintén messze járnak, hiszen a járvány Indiát is érinti, ahol az ő rokonai élnek.”

„Egyelőre fogalmunk sincs, mi lesz" - Megint lefújhatják Demcsák Zsuzsáék esküvőjét

Egyre jobban aggódik Demcsák Zsuzsa (41) az esküvője miatt! A műsorvezető tavaly augusztusa óta szeretne hozzámenni indiai szerelméhez, Krishan Dangwalhoz (37), de eddig a bürokrácia akadályozta, hogy egybekeljenek , ám amikor végre minden sínre kerülhetett volna, a koronavírus szólt közbe.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/92395/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.09.30. 04:25
A Ferencváros örömünnepe, az EU vörös víruslistája, az antiszemitizmus baloldali gyökerei, a magyar közbiztonság javulása és Marsi Anikó kiborulása szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.29. 05:00
A jogállamiság német felvizezése, Joe Biden gyógyszertesztje, az iskolák lázellenőrzése, Soós Zoltán történelmi bravúrja és Kovács Ákos különös vallomása keddi online lapszemlénkben.

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.28. 05:15
A balliberálisok mohácsi megsemmisülése, Karácsony Gergely pálfordulása, a Momentum kamupropagandája, a brit felsőoktatás karanténkáosza és Hajdú Péter gyémántos lánykérése hétfői online lapszemlénkben.

Megmutatja igazi arcát az ősz

2020.09.27. 11:50
Így szeptember végéhez érve már itt volt az ideje, hogy az időjárás is ősziesre forduljon. Az biztos, hogy a kabát és az esernyő állandó kellék lesz a következő napokban.

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.27. 03:00
Bajnai Gordon furcsa kerülői, a Soros-szervezetek börtönmachinációi, az európai turizmus csődhulláma, a filmtörténet legemlékezetesebb csókjai és Rose Leslie terhespocakja vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.26. 04:00
A fővárosi fürdők csoportos leépítése, Fekete-Győr András nemzetárulása, a kötelező kvóta vörös vonala, a koronavírus-járvány generációs háborúja és a nyitott házasságok instabilitása szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?