Blogolj!

Kormányszóvivő: azzal segíthetsz, ha otthon maradsz!

A magyar kormány eddigi határozott lépései meghozták gyümölcsüket, de az emberek együttműködése is szükséges a járvány terjedésének lassításához.

Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

Hamar tett tudatos lépéseket a kormány a koronavírus-járvány terjedésének fékezéséért és az emberek védelméért

– erről Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szólt az M1-en.

Leszögezte: több nappal, héttel hamarabb hirdették ki a veszélyhelyzetet és záratták be az iskolákat, szórakozóhelyeket Magyarországon, mint Ausztriában és Olaszországban. Ezek az intézkedések lassították a vírus terjedését. Jelenleg minden eszköz rendelkezésre áll a járvány mostani szakaszának kezelésére, a kormány viszont folyamatosan szerez be eszközöket, berendezéseket, hogy a járvány későbbi szakaszában is hatékonyan védekezhessen, és ne legyen probléma az ellátásban. Hozzátette, a következő napokban a csoportos megbetegedések szakaszából a tömeges fertőzés szakaszába léphet a járvány.

A kormányszóvivő a kijárási tilalommal kapcsolatban azt mondta, hogy arról csak a kormány dönthet, ha pedig szükség lesz rá, el is fogja rendelni – olvasható az MTI összefoglalójában.

Szentkirályi Alexandra beszélt arról is, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által felállított akciócsoportok között vannak olyanok, amelyeknek az a feladata, hogy olyan hatóanyagokat keressenek, amelyek módosítással vagy vegyítéssel alkalmasak a betegség kezelésére. Magyarországon kétmillió embernek elegendő gyógyszer előállításához szükséges hidroxi-klorokin-szulfát – egy, a koronavírus-betegek gyógyításához használt alapanyag - áll rendelkezésre. A kormánynak a magyar emberek az elsődlegesek, ezért megtiltotta annak kivitelét az országból – tudatta.

A kormányszóvivő végezetül felhívta a figyelmet, hogy

a járvány elleni védekezés leghatékonyabb módja, ha minél többen otthon maradnak.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/92396/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,járvány,koronavírus,Szentkirályi Alexandra
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Orbán: ha egyszer sikerült, újra sikerül legyőzni a járványt

2020.09.27. 20:20
Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag - erről Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények …

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez Magyarországon

2020.09.26. 11:10
Rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a …

Tizenkét koronavírusos beteg meghalt, 950 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.26. 09:10
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is …

Félő, hogy megemelkedik a halálozások száma Magyarországon

2020.09.25. 11:25
Az országos tisztifőorvos ezért az operatív törzs pénteki tájékoztatóján figyelmeztetett: a társadalomnak, különösen a fiataloknak most nagyobb a felelőssége, mint …

927 fővel emelkedett a hazai fertőzöttek száma

2020.09.25. 08:55
Újabb kilenc halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Magyarországon.

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Ezeket a cikkeket olvastad már?