Blogolj!

Közelít az 1500-hoz a koronavírusos fertőzöttek száma, újabb tíz beteg halt meg

Az elmúlt huszonnégy órában 48 fővel emelkedett a regisztrált koronavírusos betegek száma itthon, így összesen már 1458 fertőzöttet tartanak számon.

Fotó: Pixabay

A tíz áldozat egyaránt idős volt és egyéb krónikus betegségben is szenvedett, az elhunytak száma ezzel összesen 109 főre emelkedett.

A koronavirus.gov.hu portál adatai szerint eddig 120-an hagyhatták el a kórházat gyógyultan, a mintavételek száma pedig hamarosan eléri a 35 ezret.

Ami az elmúlt napok leginkább érintett intézményét, a Pesti úti idősotthont illeti, itt továbbra is 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet tartanak számon és nyolcan hunytak el a betegség következtében az intézményből.

A portál kiemeli, ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért nyomatékosan kérik a veszélyeztetett korosztályba tartozókat, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik, vagy az önkormányzat segítségét.

A kormányzati oldalon látható térkép alapján továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, a fővárosban 703, a megyében 214 regisztrált fertőzöttet tartanak számon, míg a legkevesebb (9) fertőzött továbbra is Heves megyében van.

Címkék: koronavírus
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/93236/pics/lead_800x600.jpg
koronavírus
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez Magyarországon

2020.09.26. 11:10
Rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a …

Tizenkét koronavírusos beteg meghalt, 950 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.26. 09:10
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is …

Félő, hogy megemelkedik a halálozások száma Magyarországon

2020.09.25. 11:25
Az országos tisztifőorvos ezért az operatív törzs pénteki tájékoztatóján figyelmeztetett: a társadalomnak, különösen a fiataloknak most nagyobb a felelőssége, mint …

927 fővel emelkedett a hazai fertőzöttek száma

2020.09.25. 08:55
Újabb kilenc halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Magyarországon.

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?