Blogolj!

Blogstar kávéház

Élet

A székely gazdák nagylelkű megsegítése.

Járvány ide vagy oda, 18,7 milliárdos magyar kormányzati támogatást kaptak a székely gazdák. Több mint 4600 erdélyi gazdálkodó örülhetett az eszközökre, gépekre igényelhető pályázati forrásnak – mutatja be a Népszava Online.

„A pályázati pénzeket nagypéntekig fizették ki, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pedig úgy vélte, 'a magyar kormány által finanszírozott program kifizetései jó időben érkeznek a mezőgazdászokhoz és mezőgazdasági vállalkozókhoz'. Az RMDSZ közleménye szerint a programra Kovászna, Hargita és Maros megyéből összesen 5 293 pályázatot nyújtottak be mezőgazdasági gépek és eszközök beszerzésére amiből 4 765 támogatási szerződést kötöttek meg, a benyújtott 4 669 kifizetési kérelemből pedig 4 661-et fizetett ki az alapítvány: 4 721 060 893 forintnyi összeggel 1 065 pályázót Kovászna megyében, 7 659 911 267 forintnyi összeggel 1 972 pályázót Hargita megyében, 6 333 563 806 forintnyi összeggel pedig 1 624 pályázót Maros megyében támogattak. A romániai magyar párt elnöke szerint ugyan járványhelyzet veszélyezteti Romániát, ez viszont nem jelenti azt, hogy megáll az élet a mezőgazdászok számára is.”

Járvány ide vagy oda, 18,7 milliárdos magyar kormányzati támogatást kaptak a székely gazdák

Az országos tiszti főorvos szerint a még beteg lakókat is vissza lehet küldeni az idősottonokba - csak kezeljék őket elkülönítve. Egyre nő a kórházi ellátást igénylő koronavírus-fertőzöttek száma: az 1652 igazolt fertőzött közel fele, 722 fő került már kórházba - hangzott el az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Jelenség

Soros György magyarellenes médiahadjárata.

Az elmúlt időszakban megfigyelhető volt, hogy komoly erőket mozgósítanak Magyarország lejáratásának érdekében. A módszerek és az álhírek terjesztése mögött Soros György amerikai milliárdos emberei állhatnak – így az Origo.hu.

„Az, hogy Soroshoz köthető szervezetek megpróbálják lejáratni Magyarországot, nem új keletű jelenség, de most a bevándorláspárti üzletember hatalmas médiabirodalmát is beveti. Magyarországon az egyik Soroshoz köthető portál a 444.hu, amelynek munkatársai előszeretettel írnak a nemzetközi sajtóban lejárató cikkeket saját országukról. A magyar cégadatbázisból kiderül, hogy a 444-et kiadó Magyar Jeti Zrt. igazgatótanácsában ott ül Maria Nemcova, aki korábban a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundation, OSF) prágai programigazgatója volt. Nemcova most a szintén Soroshoz köthető Media Development and Investmend Fund nevű szervezetnél tevékenykedik működési vezérigazgató-helyettesként (chief operating officer).”

Soros György emberei újabb hadjárattal próbálkoznak Magyarország ellen

Az elmúlt időszakban megfigyelhető volt, hogy komoly erőket mozgósítanak Magyarország lejáratásának érdekében. A módszerek és az álhírek terjesztése mögött Soros György amerikai milliárdos emberei állhatnak - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter volt a CNN amerikai hírcsatorna vendége - Skype-on keresztül - a napokban.

Feladat

Az egészségügy háborúja.

Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait – mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén a Hirado.hu szerint.

„Úgy fogalmazott: rengeteg intézkedés történt a fertőzés elszabadulásának megakadályozására az elmúlt időszakban, ilyen a határellenőrzés vagy a kijárási korlátozás, de a csatát és a háborút az egészségügyi intézmények területén kell megvívni. Halmosi Zsolt leszögezte: orvosszakmai kérdésekben a kórházparancsnokok nem foglalhatnak állást, nem dönthetnek, és nem tehetnek javaslatot sem, az ő feladatuk, hogy a rendészeti tapasztalataikkal segítsék a védekezést.”

Az egészségügy erőn felül teljesít a kórházfőparancsnok szerint

Az egészségügyi intézmények állománya erőn felül teljesíti feladatait - mondta a koronavírus-járvány miatt kinevezett országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén. Halmosi Zsolt elmondta: a rendszert rendkívül rövid idő alatt alakították ki, a kórházparancsnokok március 29-én vették át megbízólevelüket és másnap már munkába álltak.

Szám

Az illegális migráció fokozódása.

Az Európai Unió külső határain jelentett illegális határátlépések száma 2020 első negyedévében elérte a 24 500-at, ami 26 százalékkal magasabb a 2019 azonos időszakában jegyzett adatoknál a Frontex szerint – olvasható a Magyar Hírlap Online-on.

„A Földközi-tenger középső medencéjében, a főként Olaszországot érintő migrációs útvonalon 3600-at is meghaladva megnégyszereződött az illegális határátlépések száma az év első három hónapjában a 2019-es adatokhoz viszonyítva. Ezen az útvonalon márciusban mintegy 200-an próbáltak meg Európába jutni, amíg számuk az előző hónapban a jelentés szerint 450 volt.”

Frontex: Növekszik az illegális bevándorlás mértéke

A Frontex márciusi illegális bevándorlási adatokat rögzítő jelentése szerint a Görögországot érintő migrációs útvonalon az év első három hónapjában mintegy 10 300 határsértőről számoltak be, 5 százalékkal többről az előző év azonos időszakának adataihoz képest. Márciusban az előző hónap adataihoz hasonló mértékű, 2300 volt a görög szigeteken, illetve a görög-török szárazföldi határon észlelt határsértések száma.

Tincs

Gáspár Evelin vagány kísérletezése.

Gáspár Evelin igazán vagány fotókkal teszi boldogabbá az Instagramon a rajongóit, akik nem győzik szórni a lájkokat az ízlésesebbnél ízlésesebb fotókra – számol be róla a Blikk Online.

„Az Ázsia Expressz 2 sztárja a koronavírus-járvány ideje alatt sem unatkozik, rengeteget foglalkozik azzal, hogy mindig a legdivatosabb szettekben tudja magát megmutatni a közönség előtt. A hihetetlenül vagány felszereléseit gondolhatnánk, hogy jeles eseményekhez választja ki Evelin, de a valóság nem ez, hiszen legutóbb a vásárláshoz öltözött fel úgy, mint egy szupermodell. És ez még nem minden, hiszen Evelin nemcsak a ruháival, hanem a hajával is folyton kísérletezik: most például megvált sötét hajszínétől és világosabb tincsekre váltott.”

Gáspár Evelin a járvány idején sem ad lejjebb a stílusából - fotók

Gáspár Evelin imádja bemutatni a csinos és divatos ruháit az Instagram-oldalán, de most a hajszínén is változtatott kicsit / Fotó: RAS-archív Gáspár Evelin igazán vagány fotókkal teszi boldogabbá az Instagramon a rajongóit, akik nem győzik szórni a lájkokat az ízlésesebbnél ízlésesebb fotókra.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/93420/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.28. 05:15
A balliberálisok mohácsi megsemmisülése, Karácsony Gergely pálfordulása, a Momentum kamupropagandája, a brit felsőoktatás karanténkáosza és Hajdú Péter gyémántos lánykérése hétfői online lapszemlénkben.

Megmutatja igazi arcát az ősz

2020.09.27. 11:50
Így szeptember végéhez érve már itt volt az ideje, hogy az időjárás is ősziesre forduljon. Az biztos, hogy a kabát és az esernyő állandó kellék lesz a következő napokban.

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.27. 03:00
Bajnai Gordon furcsa kerülői, a Soros-szervezetek börtönmachinációi, az európai turizmus csődhulláma, a filmtörténet legemlékezetesebb csókjai és Rose Leslie terhespocakja vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.26. 04:00
A fővárosi fürdők csoportos leépítése, Fekete-Győr András nemzetárulása, a kötelező kvóta vörös vonala, a koronavírus-járvány generációs háborúja és a nyitott házasságok instabilitása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.25. 04:55
A Hajógyári-sziget megmenekülése, a Jobbik eredendő rasszizmusa, az európai túlélés kézikönyve, Demcsák Zsuzsa nudizmusa és Tóth Andi dekoltázsvillantása pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.24. 03:05
Von der Leyen migrációs pakkja, Orbán Viktor felbukkanása, Dobrev Klára álhírcsomagja, Pataky Attila zokogós vallomása és Alföldi Róbert coming outja csütörtöki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?