950-el nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is átlépte az azonosított betegek száma. Elhunyt 12 beteg.
Blogolj!

Elhalasztják a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust

Egy évvel később rendezik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amit eredetileg szeptember 13. és 20. között tartottak volna meg idén a magyar fővárosban.

Fotó: iec2020.hu

Matteo Bruni, vatikáni szóvivő közleményében jelezte, a döntést Ferenc pápa és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsával, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával egyeztetve hozták meg. Az egyházi kongresszust természetesen a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani, ugyanis nem lenne kedvező járványügyi szempontból a hívők és zarándokok gyülekezése.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idei budapesti találkozójának jelentőségét Ferenc pápa tavaly december 15-én, advent harmadik vasárnapján külön hangsúlyozta a Szent Péter téren mondott beszédében. Ezt megelőzően az egyházfő december 8-án a Vatikán közelében rendezett nemzetközi betlehemkiállításra látogatott el, amelynek a NEK-re készülő Magyarország volt a díszvendége.

Áder János államfő személyesen is egyeztetett Ferenc pápával az egyházfő részvételéről a budapesti eucharisztikus kongresszuson, és szó volt róla a szentszéki államtitkárságon február közepén tartott megbeszélésein is - írja az MTI. Egy jól értesült olasz vatikáni tudósító, Francesco Antonio Grana február 28-án arról írt közösségi oldalán, hogy Ferenc pápa részt kíván venni a budapesti találkozón, a tudósító szentszéki forrásokra hivatkozva akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy Ferenc pápa részvételének szervezése "már előrehaladott állapotban" volt. A Vatikán erről szóló hivatalos bejelentését a járvány akadályozta meg.

A koronavírus-fertőzés február 20-i olaszországi terjedése óta a Vatikán minden nemzetközi, nagy tömegeket vonzó eseményt későbbi időpontra halasztott, akár olaszországi, akár külföldi egyházi találkozóról legyen szó. Az egyetemistáknak májusban a Vatikánban tervezett világtalálkozóját idén októberre tették át, a 2021-ben Rómában esedékes Családok Világtalálkozóját 2022 júniusára, a Lisszabonban 2022 augusztusára kitűzött Ifjúsági Világtalálkozót pedig szintén egy évvel későbbre, 2023 nyarára halasztották.

Vatikánvárost, benne a Szent Péter-bazilikát és a Szent Péter teret március 11-én lezárták. Azóta Ferenc pápa a miséket és az audienciákat is hívők nélkül tartja meg, internetes közvetítéssel. A Vatikán működésének részleges újraindításáról a pápai állam az olasz kormánynak az óvintézkedések fokozatos feloldásáról a következő napokban várható döntései alapján határoz.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/93728/pics/lead_800x600.jpg
budapest,egyház,Kongresszus,koronavírus
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Tizenkét koronavírusos beteg meghalt, 950 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.26. 09:10
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is …

Félő, hogy megemelkedik a halálozások száma Magyarországon

2020.09.25. 11:25
Az országos tisztifőorvos ezért az operatív törzs pénteki tájékoztatóján figyelmeztetett: a társadalomnak, különösen a fiataloknak most nagyobb a felelőssége, mint …

927 fővel emelkedett a hazai fertőzöttek száma

2020.09.25. 08:55
Újabb kilenc halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Magyarországon.

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Koronavírus: 876 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.21. 09:45
876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt három krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.

Ezeket a cikkeket olvastad már?