Blogolj!

Jövőhét végére új kijárási szabályok lépnek életbe

Jövőhét végén lezárul a vírus elleni védekezés első szakasza és belépünk a második szakaszba. Ez egyben azt jelenti, hogy újraindulhat az élet Magyarországon - mondta szokásos pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök.
A kormány és a politikusok ugyanabban a cipőben járnak, mint a hallgatók, hiszen felesleges botcsinálta virológussá és egészségügyi szakemberré válnunk, hiszen "remek koponyáink" vannak, akikre most az egész ország figyel.

A miniszterelnök elmondta, hogy

jövőhét végével lezárul a védekezés első szakasza, ami azt jelenti, hogy belépünk a védekezés második szakaszába, elkezdődhetnek a könnyítések.

Jövő hétvégére új szabályokkal kell rendelkeznünk, ennek kialakítása most is gőzerővel folyik. Ezeknek értelmében speciális szabályok fognak vonatkozni majd a krónikus betegekre, az idősekre és a nagyvárosban élőkre, hiszen három dolgot tudunk biztosan. A koronavírusnak van egy korspecifikuma, az idősebb korosztálynál jelentkeznek a súlyosabb tünetek, életkoruktól függetlenül fenyegeti a koronavírus a krónikus betegeket is és Budapesten és a nagyvárosokban a tömeges megbetegedések gyakrabban fordulhatnak elő.

Az ágyak felszabadításáról Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány felelőssége, hogy egyetlen beteg ember életéről se keljen lemondani Magyarországon, mint külföldön, ahol látni lehetett, volt ahol nem volt elegendő ágy, orvos, lélegeztetőkészülék és emiatt volt, hogy emberéletekről kellett lemondani.

ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, nem tudjuk megállítani, akkor valóban tízezer kórházi ágyra szükség lehet.

Lassítani kellett a vírus terjedését, hogy legyen idő beszerezni a készülékeket, legyenek ágyak, legyenek felkészített egészségügyi dolgozók. Időt kellett nyerni, hogy sikerüljön a vírusgörbét ellaposítani. Most már kijelenthetjük, 

nem lehet olyan baj, amit nem tudnánk elhárítani

A kormányfő szerint az, hogy a magyar járványkezelés eddig sikeres, az leginkább annak köszönhető, hogy "nem rezeltek be a magyarok"15 olyan dolgot kellett létrehozni, amire eddig nem volt szükség. Például új költségvetéset kellett írni, akcióterveket kellett létrehozni. Hat hét alatt, az emberek ezt megtanulták és ez alapján alakították át az életüket

Nagyon fontos, hogy az országot jó lelki állapotban érte a válság. Sokan vannak, akik pesszimistán látják a jövőt, de pár évvel ezelőtt sokkal többen lettek volna, akik nem látnák a reményt.

Meg fogunk küzdeni a gazdasági következményekkel.

"Nem túl vagyunk rajta, hanem felkészítettük magunkat a legrosszabb forgatókönyv esetére is", fogalmazott Orbán. 

Senki sem akar együtt élni az ellenségével, el akarja pusztítani, (...) majd ha lesz fegyver, akkor fel is nyársaljuk ezt a vírust.

Ausztriára továbbra is odafigyelünk, ahol lassan már nyitják az üzleteket, az iskolákat és a múzeumokat. A kormányfő szerint azért fő az óvatosság, úgy gondolja, hogy szomszédunk talán egy picit túl gyorsan is próbál visszaállni a régi kerékvágásba.

A védekezés második szakaszában általános szabályok lesznek, de lehetnek speciális települések, ahol speciális szabályok is életbe léphetnek.

Orbán gyors gazdasági kilábalásra készül, úgy gondolja, hogy néhány hónapon belül, sőt már az év végére visszatornászhatja magát a gazdaság a válság előtti állapotra.

ha munka van, minden van

- fogalmazott. Ennek értelmében amellet, hogy megpróbálnak minél több munkahelyet megmenteni, azt ígérte ismét, hogy amennyi munkahelyet tönkretesz a vírus, annyit fognak létrehozni.

Ami azért is fontos, mert egyelőre egyetlen plusz forintot sem kaptunk az Uniótól, csupán az eddig megkapott pénzt lehet könnyebben és gyorsabban lehívni

A brüsszeli kritikákról elmondta, hogy azok mögött Soros áll, aki a héten közzétett egy írást, mely szerint az Uniónak a járvány után olyan kölcsönt kell felvennie, melyeknek nincsen lejárata, az államoknak addig kellene fizetnie a törlesztést, amíg fennállnak.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/93767/pics/lead_800x600.jpg
koronavírus,Kossuth rádió 180 perc,Orbán Viktor
 

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Müller Cecília: Sehol nem terhelődnek majd túl az egészségügyi intézmények

2020.10.28. 12:15
Mindenkinek jut influenzaoltás és a kórházakban sem lesz túlterheltség – ígérte Müller Cecília. 

A koronavírus miatt elmarad a Fővárosi Közgyűlés mára tervezett ülése

2020.10.28. 11:55
Pedig elég fontos lett volna, hiszen ma volt tervben, hogy visszavonja a közgyűlés a maszkviselési rendeletet, ugyanis a korábbi fővárosi rendeletet …

Elhunyt 43 krónikus beteg, 2291 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.10.28. 08:55
2291 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 65 933 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Szigorodott a belépés a hévízi önkormányzatnál

2020.10.27. 16:50
Mint az ismeretes, a koronavírus-járvány második hullámának emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon ez pedig újabb szigorításokat követel. A helyzet alól senki sem …

Orbán Viktor: minden magyar tudja, Amerika a szabadság földje

2020.10.27. 15:15
Felavatták George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrát a Szabadság téren, ahol a miniszterelnök beszédet mondott.

Müller Cecília: A felelősségünk közös

2020.10.27. 12:00
Az operatív törzs ma is megtartotta sajtótájékoztatóját, ahol közölték a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket.

2079 fővel nőtt a fertőzöttek száma, csaknem 3 ezren vannak kórházban

2020.10.27. 09:15
A járvány megjelenése óta összesen már 63 642-en fertőződtek meg. Az elmúlt huszonnégy órában 63 többségében idős, krónikus beteg halt meg, így …

Az őszi szünetben megkezdődött az iskolák fertőtlenítése

2020.10.26. 13:00
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján arra kérte a diákokat, hogy az őszi szünet alatt kerüljék a csoportosulásokkal járó …

Kamugeri benézte: vissza kell vonnia a fővárosnak a maszkhasználatról szóló rendeletét

2020.10.26. 11:50
Az ugyanis az Alaptörvénybe ütközik. Bár Budapest fura ura büszkén hirdeti, hogy a fővárosban elsők között vezették …

Meghalt 47 beteg, 2316-tal nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma itthon

2020.10.26. 09:25
Ezzel az azonosított fertőzöttek száma átlépte a 61 ezret, az aktív fertőzöttek száma 43 600.

Ezeket a cikkeket olvastad már?