Blogolj!

Blogstar kávéház

Rémálom

A szkafanderesek ijesztősen néma helytállása.

Szinte háborús helyzetben élünk, láthatatlan ellenséggel küzdenek a kórházakban, a pandémia szürreális valósággá változtatta az egészségügyi dolgozók mindennapjait. A Népszava Online-nak egy sürgősségi triázs mesél arról, mit kezdenek a hirtelen jött szeretettel, a szorongással, a félelmekkel, és hogyan nő egyre jobban a nyomás, ahogy húzódik a járvány berobbanása.

„Baji Ancsa blogjában részletesen bemutatja, milyen hatással van az egészségügyi dolgozókra a hetek óta tartó folyamatos és egyre feszültebb várakozás, az 'ijesztően néma' kórházi mindennapok. Hogy kúsznak be az ember életébe a rémálmok, az egyre kevesebb alvás, a kimerültség, pedig a sürgősségi jelenleg tényleg csak igazán sürgős eseteket fogad és nyoma sincs a hajdani zsúfoltságnak és pörgésnek. A kórház, ahogy tudja, igyekszik segíteni a dolgozókat, az Uzsokiban nincs hiány műtősköpenyből, gumikesztyűből, sapkából, szemüvegből és maszkból sem, már minden beteget így vizsgálnak, ha pedig valaki koronavírus-gyanús, akkor szkafanderbe is beöltöznek, ami azonban igen komoly fizikai megterhelést jelent.”

Szkafanderben nincs idő összeomlani

Szinte háborús helyzetben élünk, láthatatlan ellenséggel küzdenek a kórházakban, a pandémia szürreális valósággá változtatta az egészségügyi dolgozók mindennapjait. Lapunknak egy sürgősségi triázs mesél arról, mit kezdenek a hirtelen jött szeretettel, a szorongással, a félelmekkel, és hogyan nő egyre jobban a nyomás, ahogy húzódik a járvány berobbanása.

Kockázat

Európa újranyitása.

Habár a járvány végéről még korántsem beszélhetünk, Európában már vannak arra mutatkozó jelek, hogy lassul a fertőzés terjedése. Éppen ezért néhány országban már elkezdték a kormányok kidolgozni, mikortól és milyen ütemben indítsák újra az életet – összegez az Origo.hu.

„Dániában április 15-től újra kinyitottak az óvodák és az általános iskolák az elsőtől az ötödik osztályosoknak. Kinyithattak már a szépségszalonok is, az emberek pedig kimehetnek a szabadba élvezni a jó időt. A dán kormány viszont azért még óvatos, a 10 főnél nagyobb csoportosulások május elejéig tilosak, a nagy gyülekezésekre pedig valószínűleg augusztusig nem lesz lehetőség az országban. Mette Frederiksen miniszterelnök szerint nem szabad túl gyorsan visszanyitni az egész országot, mert ezzel újabb megbetegedéseket, így újabb lezárásokat is kockáztatnak.”

Így kezdik újraindítani az életet az európai országok

Habár a járvány végéről még korántsem beszélhetünk, Európában már vannak arra mutatkozó jelek, hogy lassul a fertőzés terjedése. Éppen ezért néhány országban már elkezdték a kormányok kidolgozni, mikortól és milyen ütemben indítsák újra az életet. Van, ahol már az első lépések meg is történtek.

Fertőzés

A járványgörbe ellaposodása.

Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét – mutatja be a Hirado.hu.

„Az országos tisztifőorvos beszélt arról, hogy a vírus reprodukciós rátája (fertőzőképessége) Magyarországon – köszönhetően a járványügyi intézkedéseknek és a betartásuknak – 1 alatt van. A WHO a vírus fertőzőképességéről korábban azt mondta, 1 fertőzött 2-3 embert tud megfertőzni akkor, ha semmilyen óvintézkedés nincs.”

Országos tiszti főorvos: Sikerül laposan tartani a járványgörbét

Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília, országos tiszti főorvos (Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu) Cikkünk frissült. Müller Cecília hangsúlyozta: emelkedik a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma, 927 embert kezelnek kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.

Fizetés

Karácsony Gergely maszatolása.

Karácsony Gergely felelőssége az, ami Budapesten történik járványügyben, nem háríthatja másra – idézi Tarlós Istvánt a Magyar Hírlap Online.

„A HírTV beszámolója alapján Tarlós István azt mondta, a mostani járványügyi szabályok alapján a városvezető saját hatáskörben intézkedik, így már nem tolhatja másra a felelősséget. A volt főpolgármester azt is elárulta, nem igaz, hogy Karácsony nem kapott pénzt a járvány elleni védekezésre a kormánytól, ugyanis egészségügyre 2 milliárd forint kapott, úgy hogy nem tartoznak hozzá az egészségügyi intézmények. Tarlós szerint teljesen érthetetlen, Karácsony miért most emeli meg a fővárosi cégek vezetőinek – többek között a zárva tartó budapesti fürdőkért felelős vezérigazgatónak – a fizetését.”

Tarlós István: Karácsony nem háríthatja másra a felelősséget

A HírTV beszámolója alapján Tarlós István azt mondta, a mostani járványügyi szabályok alapján a városvezető saját hatáskörben intézkedik, így már nem tolhatja másra a felelősséget. A volt főpolgármester azt is elárulta, nem igaz, hogy Karácsony nem kapott pénzt a járvány elleni védekezésre a kormánytól, ugyanis egészségügyre 2 milliárd forint kapott, úgy hogy nem tartoznak hozzá az egészségügyi intézmények.

Szertartás

Demcsák Zsuzsa boldogító igenje.

Szűk családi körben ment férjhez Demcsák Zsuzsa – számol be róla a Blikk Online.

„– Zsuzsa nagy lagziról álmodozott, de mivel minden papírt és engedélyt megkaptak a hatóságoktól, nem akarták tovább húzni az időt, végül kis esküvőt szerveztek. Persze ha vége lesz a járványnak, tartanak majd egy bulit, amelyen az összes barátjuk jelen lesz, de így is boldogok – folytatta a műsorvezető ismerőse, aki szerint Demcsák nem bánta, hogy szolid volt a szertartás. – Elegáns nő és ügyelt a részletekre. A ruhája fehér volt, de nem visszafogott, klasszikus, hanem merészebb, mégis elegáns, aranylánccal díszített darab. A gyűrűválasztásnál viszont a hagyományoknál maradtak, karikagyűrűt húztak egymás ujjára Krishannal – tette hozzá a barátnő, aki ezt is elmondta, a ceremóniát követően a műsorvezető családja Zsuzsa budai otthonában ünnepelt. Éttermi ebéd helyett a teraszon ültek asztalhoz, így köszöntötték az ifjú párt.”

Szűk családi körben ment férjhez Demcsák Zsuzsa - Részletek az esküvőről

Ahogyan a Ripost szombati cikkében feltételezte, a műsorvezető és kedvese, Krishan Dangwal (37) szűk családi körben hivatalosan is összekötötte az életét. Ezt lapunknak megerősítette a pár egyik ismerőse, és részleteket is elárult. - Péntek délelőtt mentek az anyakönyvvezetőhöz Zsuzsáék, a ceremónia hamar lezajlott, nagyon meghatódtak mind a ketten - kezdte lapunknak a tévés egyik barátja.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/93934/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Sokat késhetnek a vonatok a maszkviselés hiánya miatt

2020.09.22. 15:15
Bár már sajnos bőven volt időnk megszokni, hogy a maszkot viselni kell, vannak, akik még mindig elfelejtik felvenni. Ez egy hét alatt pedig 172 perc késést okozott a MÁV-nál.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.22. 03:10
A Belarusz-szankciók bukása, Gyurcsány szánalmas színháza, a Jobbik borsodi kálváriája, a magyarok maszkkötelezettsége és Palvin Barbi fehérneműrejtélye keddi online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

Blogstar kávéház

2020.09.21. 05:15
Lukasenko csapdahelyzete, Gyurcsány Ferenc fröcsögő fenyegetőzése, a színészhallgatók megnyomorítása, Barta Sylvia koronavíruskínjai és Rónai Egon családi tragédiája hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.19. 21:45
Az SZFE biciklis demonstrációja, Joe Biden balos rángatózása, a gyermeki agy szuperképessége, Gareth Bale hazatérése és Jordán Tamás életveszélyes incidense online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.19. 03:25
A kormányközeli szervezetek milliárdos pénzesője, Karácsony Gergely pofátlansága, a baloldal járványügyi álhírgyára, Liptai Claudia pokoli fájdalmai és Molnár Anikó gyermeki vallomása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.18. 04:05
A bankok bekeményítése, az erőszak amerikai tombolása, a baloldali politikusok vírusrelativizálása, Gyurcsány Ferenc szerepjátéka és Péter Szabó Szilvia farkasharapása pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.17. 04:55
Budapest kiemelt kockázata, a koronavírus berobbanása, Lendvai Ildikó kivonulása, a Ferencváros futballcsodája és Aczél Zoltán összeroppanása csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.16. 05:05
A budapesti baloldal ármánykodása, a koronavírus magyarországi tarolása, a francia pornófalu megfertőződése, a tömegközlekedés maszkrazziája és az Edda víruspánikja szerdai online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?