Blogolj!

Müller Cecília: a fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó

Már huszonöt magyarországi idősotthonban ütötte fel fejét a Covid-19.

Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

A hétfői sajtótájékoztatón Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központ munkatársa azt mondta, ma hét teherszállító repülőjárat szállít hazánkba mintegy 17 tonnányi védőkesztyűt és 16 tonnányi sebészi maszkot egyéb felszerelések mellett. Azt is közölte: a hétvégén 3631 alkalommal intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt.

Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette, 2583 fertőzöttet tartunk számom Magyarországon, az elhunytak száma 280-re emelkedett (döntő többségük, 261 fő 60 éven felüli), miközben szerencsére 498 fő már felgyógyult a betegségből. 931 főt ápolnak jelenleg kórházakban, 52 fő van lélegeztetőgépen. Kitért rá, a vírus továbbra is elsősorban zárt közösségekben, például idősotthonokban és a kornoavírusos betegeket gyógyító kórházakban terjed. E helyeken kiemelten fontos a védőfelszerelések használata, helyes használata. Hozzátette, három hajléktalanszállón is felütötte a fejét a Covid-19.

A szakember szerint a járványgörbe különböző alakzatot ölthet a kórokozótól és a populáció fogékonyságától függően. Jellemzően van egy felfutás, majd egy egyensúlyi értékre érkezik meg, és stagnálni kezd, amikor a reprodukciós ráta 1-re vagy az alá csökken. Ilyenkor egy platón, fennsíkon tetőzik a járvány, melynek a hossza kiszámíthatatlan, hazánk esetében is.

Beszámolt róla, az első magyarországi beteg átesett a vérplazma-terápián, a kezelt páciens kiegyensúlyozott állapotban van, reménykeltő a gyógyulása. Az eljárást a továbbiakban is tervezik, ehhez keresik a már felgyógyult donorokat, hogy adjanak vérplazmát.

Müller Cecília újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, az egészségügyi dolgozók és a szociális intézmények munkatársai az átlagnál jobban fogékonyak a vírusra, ezért is fontos, hogy mindig pontosan viseljék egyéni védőeszközeiket. Az egészségügyben dolgozók megbetegedési aránya a mai napon az összes fertőzött (2583 fő) 13 százaléka, közülük sokan már meg is gyógyultak.

Ami az idősgondozókat illeti, 25 idősotthonban van jelen a fertőzés az országos tisztifőorvos szerint. Ezek között vannak olyanok, ahol magas számban és arányban akadnak betegek, máshol viszont akár csak egy fő. A 25 intézményből összesen 64-en hunytak el eddig.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/93961/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,járvány,koronavírus,operatív törzs
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Müller Cecília: Magyarország célja, hogy elkerülje az újabb korlátozásokat

2020.09.30. 11:45
Az országos tisztifőorvos szerint ha a lakosság betartja a védelmi intézkedéseket és a higiéniai szabályokat, akkor elkerülhetőek a …

894 fővel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

2020.09.30. 09:20
Újabb nyolc beteg veszítette életét a koronavírus-járványban.

Müller Cecília: Csehországban és Szlovákiában szigorításokatat rendeltek, nálunk viszont ez nincs tervben

2020.09.29. 12:10
A korábbi hetekben megháromszorozódott a pozitív esetek száma. de lassult a növekedés, …

851 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 beteg

2020.09.29. 09:10
851 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 25 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított …

Október elseje után is marad a határzár

2020.09.28. 15:15
Bár a határátlépésre vonatkozó korlátozó intézkedések továbbra is fennmaradnak, a visegrádi országok polgárai számára még mindig élnek a könnyítések.

Müller Cecília: most az egyéni felelősségvállalás a legfontosabb

2020.09.28. 11:45
Az operatív törzs megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját, ahol a legfrissebb járványügyi adatokat és intézkedéseket ismertették.

702 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2020.09.28. 08:10
Ezzel 24 716 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 13 beteg, így az elhunytak száma 749 főre emelkedett, 5152-en pedig már meggyógyultak.

Orbán: ha egyszer sikerült, újra sikerül legyőzni a járványt

2020.09.27. 20:20
Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag - erről Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények …

937 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.27. 09:30
Ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.

Minden egészségügyi feltétel adott a védekezéshez Magyarországon

2020.09.26. 11:10
Rendelkezésre áll a szükséges számú kórházi ágy, egészségügyi eszköz és személyzet Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?