Blogolj!

Több tízezer idős embert és családot segített a Katolikus Karitász az elmúlt hónapban

A Katolikus Karitász a jelenlegi vészhelyzeti körülmények között is folytatja széleskörű tevékenységét és több tízezer családnak, idősnek és beteg személynek nyújtott támogatást az elmúlt hetekben.

A Katolikus Karitász a jelenlegi veszélyhelyzeti körülmények között is folytatja széleskörű tevékenységét. Szociális intézményei, egyházmegyei karitász központjai, plébániai karitászcsoportjai, a hátrányos helyzetű településeken végzett hosszú távú programjai és segélyprogramjai megváltozott módszerekkel, fokozott egészségügyi védelem mellett tovább működnek. 

A Katolikus Karitász közel 800 településen valósul meg koronavírushelyzettel kapcsolatos tevékenység. A feladatellátás főként online és telefonos konzultáció, személyes ügyelet, egyéni esetkezelés, krízistámogatás és adományszállítás formájában valósul meg.

Elsősorban a 18-60 év közötti segítőkre hárul a legtöbb feladat. Családokat és időseket keresnek fel, hogy őket támogassák a mindennapi teendőkben, mint vásárlás, gyógyszer kiváltás és postai ügyintézés. Az idősebb önkéntesek feladata is átalakult, otthonukból telefonos kapcsolattartással segítik a lakásaikban maradó magányos időseket, napi lelki segítségnyújtást végeznek és sokan vállalkoztak védőmaszk varrására is.

A Katolikus Karitász különös figyelmet fordít a vírushelyzet miatt nehéz szociális helyzetbe került családok támogatására és az idősek egészségének védelmére, időseket, fogyatékkel élőket ellátó szociális intézmények védekezési eszközökkel, fertőtlenítőszerekkel történő támogatására. A Zöldellő kertek program keretében 4000 család vetőmagokkal történő segítése is megvalósult, a hosszú távú önellátás érdekében. 

A vészhelyzeti időszakban eddig kb. 25.000 család támogatása valósult meg. Naponta több száz család számára osztanak meleg ételt, emellett digitális eszközökkel eddig közel száz gyermek tanulását segítették már.

A nagyböjti élelmiszergyűjtés eredményeként és saját forrásból történő élelmiszerbeszerzés eredményeként összesen 75 tonna élelmiszer került kiadásra az elmúlt hetekben a nehéz helyzetbe került családoknak. 26 bentlakásos szociális és egészségügyi intézményt támogattak fertőtlenítőszerekkel, maszkokkal, gumikesztyűkkel és immunerősítőkkel.

Összesen 2000 liter alkoholos kézfertőtlenítő, 1150 liter felületfertőtlenítő, 30800 db szájmaszk, 31050 gumikesztyű és 2730 doboz immunerősítő készítmény került átadásra támogatásként rászoruló családoknak, időseknek és szociális intézményeknek.

A megnövekedett segélykérelmek, krízishelyzetek miatt különösen fontos szerepe van az adományoknak, amelyekből főként élelmiszerekkel és higiéniai felszerelésekkel támogatják az intézményeikben, programjaikban ellátott családokat és a jelenleg különösen veszélyeztetett helyzetben lévő idős embereket.

A Karitász vírushelyzeti munkáját a www.karitasz.hu oldalon online adományozással lehet segíteni, emellett a 1357-es adományvonalon a hat nagy karitatív szervezet tevékenységét lehet támogatni hívásonkét 500 forinttal. 

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/93973/pics/lead_800x600.jpg
adomány,katolikus,koronavírus
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Koronavírus: 876 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.21. 09:45
876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt három krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.

1070 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma

2020.09.20. 09:10
Újabb nyolc beteg hunyt el, a fertőzöttek száma elérte a 17 990 főt, az aktív fertőzöttek száma pedig jelenleg közel 13 ezer.

Karácsony lenullázza a bajba jutott budapesti vállalkozásokat?

2020.09.19. 16:30
Miközben pedig a hivatala 100 milliárd forintot őrizget a bankokban...

Müller Cecília: az utóbbi napokban 35 év a betegek átlagéletkora

2020.09.19. 12:55
Az országos tisztifőorvos leszögezte: a koronavírus elleni védekezés célja most az, hogy tudjuk élni a mindennapi életünket, de ezt biztonságosan tegyük, s ne …

Ezeket a cikkeket olvastad már?