Blogolj!

A Fidesz is határozottan elítéli a román államelnök magyarellenes nyilatkozatát

A Fidesz határozottan elítéli Klaus Johannis román államelnök magyarellenes nyilatkozatát.

Az elmúlt napokban a román állam képviselői több magyarellenes kirohanást intéztek, ma pedig Románia első embere a veszélyhelyzet idején kiáll és a magyarok, az RMDSZ, Magyarország és Orbán Viktor ellen uszít.

Kelemen Hunor: A román államfő a magyarok ellen kelt gyűlöletet

Államfőhöz méltatlan, hisztérikus kirohanásnak, a magyarok elleni gyűlöletkeltésnek nevezte Kelemen Hunor azt, hogy Klaus Iohannis román államfő Székelyföld autonómiastatútumának hallgatólagos elfogadása miatt azzal vádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy „odaadná Erdélyt a magyaroknak".

Szomorú látni, hogy miközben Magyarország segélyt küld Romániába az erdélyi magyaroknak, a román elnök belpolitikai csatározások miatt, a legsötétebb időket idézve, etnikai feszültséget szít. A Fidesz abban érdekelt, hogy Romániával jó kapcsolatok alakuljanak ki és nyitottak vagyunk az együttműködésre, ebben a nehéz helyzetben különösen egymásra vagyunk utalva - olvasható a Fidesz közleményében.

Kérésünk Románia elnöke irányába az, hogy kérjen bocsánatot a magyaroktól, vonja vissza felelőtlen nyilatkozatát és tanúsítson több tiszteletet a magyarok iránt. Minden magyar felelős minden magyarért!

- áll a közlésben.

(Borító: magyarhang.org)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/94112/pics/lead_800x600.jpg
Erdély,Fidesz,közlemény,magyarellenesség,Románia
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hajdúnánáson és Ráckevén is tarolt a Fidesz

2020.09.20. 21:35
Mindkét településen időközi polgármester-választást tartottak vasárnap és mindkét településen hatalmas győzelmet arattak a kormánypártok jelöltjei.

Karácsony lenullázza a bajba jutott budapesti vállalkozásokat?

2020.09.19. 16:30
Miközben pedig a hivatala 100 milliárd forintot őrizget a bankokban...

Hol az 50 milliárd? – elég Karácsonyék szőrszálhasogatásából!

2020.09.14. 15:10
A balliberális budapesti vezetésnek el kell döntenie, akar-e segíteni a koronavírus-válság által padlóra küldött turizmus szereplőinek vagy sem. Jelenleg …

Íme az igazság: Karácsony csak sunnyog, nem segít a vállalkozóknak

2020.09.10. 13:25
A budapesti Fidesz alaposan leszedte a keresztvizet a balliberális főpolgármesterről.

A kormány szerint az Országgyűlésnek működnie kell

2020.09.07. 16:25
A Fidesz-KDNP közleményben jelentette be, hogy közös frakcióüléssel indítja az őszi parlamenti ülésszakot azónban a járványügyi helyzetre nem tart kihelyezett tanácskozást.

Egyre gyalázatosabb a balliberálisok lélegeztetőgép-hisztije

2020.08.26. 16:10
Úgy tűnik, a kamuvideós ellenzéknek semmi sem drága, mindent és mindenkit feláldoznának a remélt politikai hatalom oltárán.

Lánya indul Koncz Ferenc helyett

2020.08.08. 11:55
A Fidesz közleményben jelentette be, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében a tragikus hirtelenséggel elhunyt Koncz Ferenc a pártszövetség a képviselő lányát Koncz Zsófiát indítja.

Lánchíd-gate: egyre érthetetlenebb a főváros szerencsétlenkedése

2020.07.18. 17:20
A budapesti Fidesz most azon lamentál, vajon Draskovics Tibor vagy Tüttő Kata nem mond igazat. Netán egyikük se. Hiszen a Lánchíd felújítása körüli fővárosi …

Hétfőtől lezárják a Nyugati pályaudvarnál a Westend felé vezető mozgólépcsőket

2020.07.16. 17:20
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a 3-as metróvonal felújítása részeként újabb állomáson, a …

Távozik a Volánbusz elnök-vezérigazgatója

2020.07.15. 14:25
Távozik a Volánbusz Zrt. éléről Dávid Ilona - olvasható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményében.

Ezeket a cikkeket olvastad már?