Blogolj!

Orbán Viktor: Budapesten és környékén maradnak a korlátozások, vidéken új intézkedések lépnek életbe

Orbán Viktor ma is jelentkezett a járvány ideje alatt már jól megszokott Facebook-videóval, ezúttal az előttünk álló lazításokról és további teendőkről beszélt.

A videóüzenetben a miniszterelnök mindenkinek köszönetet mondott, aki kivette a részét a kemény munkából, valamint azt is, hogy Magyarország felkészült a tömeges megbetegedésekre is, mindenkit eltudnak majd látni a kórházak.

Orbán Viktor a koronavírus elleni védekezés új, következő szakaszával kapcsolatban elmondta, hogy továbbra is az idősek, és a legfertőzöttebb helyen élők védelme a legfontosabb, ezért

Budapesten és környékén továbbra is életben maradnak a már megszokott korlátozások, vidéken azonban lazítanak. Az enyhítések részeként az üzletek időkorlátozások nélkül kinyithatnak; éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak, valamint a szabadtéri strandok is látogathatóak lesznek.

Hozzátette, hogy a másfél méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen továbbra is kötelezőek lesznek.

(Borító: pestisracok.hu)

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/94113/pics/lead_800x600.jpg
járvány,kijárási korlátozás,koronavírus,Magyarország,Orbán Viktor
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Koronavírus: 876 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.21. 09:45
876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt három krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

1070 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma

2020.09.20. 09:10
Újabb nyolc beteg hunyt el, a fertőzöttek száma elérte a 17 990 főt, az aktív fertőzöttek száma pedig jelenleg közel 13 ezer.

Karácsony lenullázza a bajba jutott budapesti vállalkozásokat?

2020.09.19. 16:30
Miközben pedig a hivatala 100 milliárd forintot őrizget a bankokban...

Müller Cecília: az utóbbi napokban 35 év a betegek átlagéletkora

2020.09.19. 12:55
Az országos tisztifőorvos leszögezte: a koronavírus elleni védekezés célja most az, hogy tudjuk élni a mindennapi életünket, de ezt biztonságosan tegyük, s ne …

809 újabb fertőzöttet találtak Magyarországon

2020.09.19. 09:00
Hat krónikus beteg veszítette életét szombatra a koronavírus-járványban.

Hétfőtől 10 napra csökken a karanténkötelezettség Magyarországon

2020.09.19. 08:55
Módosul a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendelet. Hétfőtől a karanténkötelezettséget 14 napról 10 napra …

Ezeket a cikkeket olvastad már?