950-el nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma
Ismét ezerhez közelített az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma itthon az elmúlt huszonnégy órában, már a 23 ezret is átlépte az azonosított betegek száma. Elhunyt 12 beteg.
Blogolj!

Blogstar kávéház

Változás

Magyarország figyelmes újraindítása.

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép, fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindulhat az élet és a gazdaság Magyarországon. Az Origo.hu bemutatja a bejelentés legfontosabb elemeit és a részletszabályokat is.

„Indokolt, hogy a védekezés második szakaszában elválasszák egymástól a leginkább fertőzött területre és a vidéki Magyarországra vonatkozó szabályokat – mondta Kovács Zoltán államtitkár, hangsúlyozva, hogy a fertőzések több mint 60 százaléka Budapesten és környékén van. 'A magyar egészségügyi ellátórendszer mostanra felkészült arra, hogy akár betegek tömegeit is ellássa' – szögezte le, hozzátéve, hogyha a betegek számában vagy a fertőzés terjedésében bármilyen változás állna be, felülírhatják a szabályokat. 'Nemcsak kéthetente, hanem naponta, óráról órára figyelemmel kísérjük a számok és a helyzet változását' – tette hozzá.”

Így indul újra az élet - mutatjuk a pontos részleteket

Orbán Viktor szerda este bejelentette, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép, fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindulhat az élet és a gazdaság Magyarországon. Bemutatjuk a bejelentés legfontosabb elemeit és a részletszabályokat is. Mint ismert, a kormány 50 napja hirdetett az ország teljes területére veszélyhelyzetet, amire a járvány kordában tartása miatt volt szükség.

Nyomásgyakorlás

A Fidesz embertelensége.

Öt embermentő javaslatból ötöt szavazott le a Fidesz: online petíciót indít az MSZP – fogalmaz a Népszava Online.

„Hiába támogatja ötből négy ember a munkahelyek megvédését, az álláskeresési járadék megemelését, a nyugdíjasok azonnali megsegítését, az energiaárak csökkentését, illetve az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók béremelését, a Fidesz minderre nemet mondott, konstatálta Tóth Bertalan. (A kormánypárt formálisan az Országgyűlés Népjóléti Bizottság keddi ülésén söpörte le az MSZP ötpontos csomagját, így azt meg sem tárgyalhatta a Tisztelt Ház.) Így az MSZP elnöke szerint pártjának egy lehetősége marad: közvetlenül az emberekhez fordul. Azaz petíciós kampányt indít, online aláírásgyűjtésbe kezd, hogy így gyakorolhasson nyomást a Fideszre, a kormányra, hogy fogadja el azokat a javaslatokat, amelyek az emberek életének, egészségének védelméről és megélhetési biztonságukról szól, ezzel védjük meg az embereket.”

Öt embermentő javaslatból ötöt szavazott le a Fidesz

Online petíciót indít az MSZP. Hiába támogatja ötből négy ember a munkahelyek megvédését, az álláskeresési járadék megemelését, a nyugdíjasok azonnali megsegítését, az energiaárak csökkentését, illetve az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók béremelését, a Fidesz minderre nemet mondott, konstatálta Tóth Bertalan.

Rabság

Olaszország modern kori gyarmatosítása.

Gazdasági újraindulást biztosító, a nemzeti érdekeket védő, valamint nem a „virológusokat, hanem a munkanélkülieket” előnyben részesítő politikai döntéseket sürgetett a kormánypárti Matteo Renzi és az ellenzéket vezető Matteo Salvini is a római parlamentben – tudósít a Magyar Hírlap Online.

„A jobboldali ellenzéket vezető Liga pártja a csütörtökre virradó éjszaka elfoglalta a képviselőház és a szenátus üléstermét is: a párt tagjai szájmaszkban tüntettek a Conte-kormány ellen, majd az éjszakát is az üléstermekben töltötték. 'Addig itt maradunk, amíg a kormány nem hoz konkrét lépéseket az olaszokért: elég a szavakból!' – sürgette az ország talpraállítását szolgáló cselekvést a fekete színű, zöld-fehér-piros csíkkal díszített szájmaszkot viselő Matteo Salvini a Liga vezetője. Salvini hozzátette, nem engedhető meg, hogy a járvány miatti gazdasági összeomlásban Olaszország 'kínai és német gyarmattá váljon, én személy szerint, a Liga és a jobbközép büszke és olasz jövőt látunk Olaszország számára!' A kormányfő a baloldali szakszervezetek rabja, ezért fosztja meg a vállalkozásoktól, oktatástól, templomoktól az újraindulás szabadságát – állította Salvini.”

Kormányváltást sürgetett Renzi és Salvini

A kormánypárti Élő Olaszország (IV) vezetője Matteo Renzi a római szenátusban ultimátumot intézett Giuseppe Contéhez. Elismerte, hogy a miniszterelnök eredményesen irányította a járvány eddigi időszakát, amelyben elsősorban az ország megnyugtatására volt igény. A második fázisban azonban „ez nem elegendő, mostantól politikai cselekvésre van szükség, újraindulásra a járványhelyzet okozta pusztításban, távlatok és bátor döntések kellenek"- jelentette ki Matteo Renzi.

Hullámhegy

Monspart Sarolta mozgásmorzsái.

Múlt héten a nemzet sportolói közé választották Monspart Sarolta tájfutó világbajnokot, 14-szeres magyar bajnokot. Az elismerésről, pályafutásáról és a sport szeretetéről vall a Hirado.hu-n.

„Monspart Sarolta ma is aktívan sportol, emellett idősek között népszerűsíti a sportot, a futást, mint mondta, abban, hogy ennyien futnak, nekem is van egy kis 'morzsám benne'. A Nemzet Sportolója cím birtokosa zárszóként elmondta: – Nem a kifogást kell keresni, hanem a megoldást: ez most a karantén idején is igaz. Meg kell keresni, hogy mi a megoldás arra, hogy mozoghassunk, jól érezzük magunkat. Minden hullámvölgyből ki kell mászni valahogy, hogy utána következhessen a hullámhegy.”

Monspart Sarolta: Nem kifogások, megoldások kellenek

Múlt héten a nemzet sportolói közé választották Monspart Sarolta tájfutó világbajnokot, 14-szeres magyar bajnokot. Az elismerésről, pályafutásáról és a sport szeretetéről a Kossuth rádió Napközben című adásában beszélt. Monspart Sarolta (Fotó: Zih Zsolt/MTVA) A nemzet sportolói közé választásával kapcsolatban elmondta, külön öröm, hogy első alkalommal mint, nem olimpiai sportág képviselője bekerülhetett a tizenkettek közé.

Bővülés

Debreczeni Zita boldog gömbölyödése.

Mosolygós kismamafotón mutatta meg egyre gömbölyödő terhespocakját Debreczeni Zita – így a Blikk Online.

„Első gyermekét hordja szíve alatt Debreczeni Zita. A fotós és férje, Gianni Annoni még február közepén jelentették be, végre úton van első közös gyermekük, Debreczeni Zita pedig le sem tagadhatja, mennyire boldog most, hogy családjuk hamarosan új taggal bővül. Terhespocakja már szépen gömbölyödik, erről a rajongók is megbizonyosodhattak a friss, csinos kismamafotó láttán. A kommentek tanúsága szerint a követők egyetértettek abban, hogy nagyon jól áll a kismamaság Debreczeni Zitának.”

Boldogabb, mint valaha: szépen gömbölyödik Debreczeni Zita terhespocakja - fotó

Debreczeni Zita óriási terhespocak gömbölyödő pocak kismama Mosolygós kismamafotón mutatta meg egyre gömbölyödő terhespocakját Debreczeni Zita. Első gyermekét hordja szíve alatt Debreczeni Zita. A fotós és férje, Gianni Annoni még február közepén jelentették be, végre úton van első közös gyermekük, Debrezceni Zita pedig le sem tagadhatja, mennyire boldog most, hogy családjuk hamarosan új taggal bővül.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/94167/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.09.26. 04:00
A fővárosi fürdők csoportos leépítése, Fekete-Győr András nemzetárulása, a kötelező kvóta vörös vonala, a koronavírus-járvány generációs háborúja és a nyitott házasságok instabilitása szombati online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.25. 04:55
A Hajógyári-sziget megmenekülése, a Jobbik eredendő rasszizmusa, az európai túlélés kézikönyve, Demcsák Zsuzsa nudizmusa és Tóth Andi dekoltázsvillantása pénteki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.24. 03:05
Von der Leyen migrációs pakkja, Orbán Viktor felbukkanása, Dobrev Klára álhírcsomagja, Pataky Attila zokogós vallomása és Alföldi Róbert coming outja csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.23. 05:15
A fideszes városok szemételtakarítása, Brüsszel politikai boszorkányüldözése, a magyar egészségügy leterhelődése, Dzsudzsák Balázs maradonai tömeghatása és Völgyi Zsuzsi lázas kattogása szerdai online lapszemlénkben.

Több mint kétszázan jelentkeztek a Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra

2020.09.22. 18:30
A pályázatra - amely a "2020 az erős magyar közösségek éve" része - 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését – …

Sokat késhetnek a vonatok a maszkviselés hiánya miatt

2020.09.22. 15:15
Bár már sajnos bőven volt időnk megszokni, hogy a maszkot viselni kell, vannak, akik még mindig elfelejtik felvenni. Ez egy hét alatt pedig 172 perc késést okozott a MÁV-nál.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.22. 03:10
A Belarusz-szankciók bukása, Gyurcsány szánalmas színháza, a Jobbik borsodi kálváriája, a magyarok maszkkötelezettsége és Palvin Barbi fehérneműrejtélye keddi online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

Blogstar kávéház

2020.09.21. 05:15
Lukasenko csapdahelyzete, Gyurcsány Ferenc fröcsögő fenyegetőzése, a színészhallgatók megnyomorítása, Barta Sylvia koronavíruskínjai és Rónai Egon családi tragédiája hétfői online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?