Blogolj!

Mától enyhülnek a korlátozások vidéken, Budapesten minden marad a régiben

Elkezdődött a védekezés új szakasza, ami azt jelenti, hogy a korlátozások szabályai is megváltoztak hétfőtől. Ez Pest megyében és a fővárosban sok változással nem jár, de a vidék területek kicsit fellélegezhetnek.

Nézzük, mit is jelent ez a gyakorlatban. A Magyar Közlönyben megjelent intézkedések szerint

  • Pest megye és a főváros kivételével hétfőtől megszűnik a kijárási korlátozás, a szociális érintkezést azonban a lehető legkisebb mértékűre kell korlátozni, ügyelni kell a távolságtartásra, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön pedig kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot, kendőt, sálat viselni
  • vidéken minden üzlet korlátozás nélkül nyitva tarthat, de a sávos vásárlás még mindig érvényes, azaz az élelmiszerüzleteket, drogériákat, gyógyszertárakat, gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzleteket 9 és 12 óra között továbbra is csak a 65 év felettiek látogathatják
  • kinyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők, a szabadtéri múzeumok és állatkertek, látogathatók lesznek a közterületek és a parkok, a vendéglátóhelyek kerthelyiségükben, teraszukon fogadhatnak vendégeket
  • tartható vallási szertartás, polgári házasságkötés és temetés, továbbá zárt kapus, nézők nélküli sportrendezvények is szervezhetők, illetve megengedett a részvétel az edzéseken is
  • a felsőoktatási intézmények hallgatóinak látogatásáról a rektorok dönthetnek, de a kollégiumok látogatása tilos marad
  • a közegészségügyi korlátozásokat négy lépésben, fokozatosan oldják fel.
        

Mivel az országon belül a fővárosban és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, így az itt élők továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el otthonukat, csak az élelmiszerboltok, drogériák és gyógyszertárak működhetnek rendes nyitva tartással, a többi bolt 15 órakor bezár.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/94293/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,budapest,járvány,kijárási korlátozás,szabályozás,vidék
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Blogstar kávéház

2020.09.24. 03:05
Von der Leyen migrációs pakkja, Orbán Viktor felbukkanása, Dobrev Klára álhírcsomagja, Pataky Attila zokogós vallomása és Alföldi Róbert coming outja csütörtöki online lapszemlénkben.

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Blogstar kávéház

2020.09.23. 05:15
A fideszes városok szemételtakarítása, Brüsszel politikai boszorkányüldözése, a magyar egészségügy leterhelődése, Dzsudzsák Balázs maradonai tömeghatása és Völgyi Zsuzsi lázas kattogása szerdai online lapszemlénkben.

Több mint kétszázan jelentkeztek a Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra

2020.09.22. 18:30
A pályázatra - amely a "2020 az erős magyar közösségek éve" része - 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését – …

Sokat késhetnek a vonatok a maszkviselés hiánya miatt

2020.09.22. 15:15
Bár már sajnos bőven volt időnk megszokni, hogy a maszkot viselni kell, vannak, akik még mindig elfelejtik felvenni. Ez egy hét alatt pedig 172 perc késést okozott a MÁV-nál.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.22. 03:10
A Belarusz-szankciók bukása, Gyurcsány szánalmas színháza, a Jobbik borsodi kálváriája, a magyarok maszkkötelezettsége és Palvin Barbi fehérneműrejtélye keddi online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

Blogstar kávéház

2020.09.21. 05:15
Lukasenko csapdahelyzete, Gyurcsány Ferenc fröcsögő fenyegetőzése, a színészhallgatók megnyomorítása, Barta Sylvia koronavíruskínjai és Rónai Egon családi tragédiája hétfői online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?