Blogolj!

Újabb közel 600 lélegeztetőgép érkezett hazánkba

Gőzerővel dolgoznak a fürkészek és a portyázók.

Illusztráció: koronavirus.gov.hu

Két nap alatt 595 lélegeztetőgép, 4 millió 200 ezer maszk, valamint 2 millió 900 ezer kesztyű érkezett Magyarországra Kínából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a kormányülés előtt az MTI-vel. Az elmúlt héten is egyébként 620 lélegeztetőgép futott be az ázsiai országból.

A tárcavezető elmondta, sorra érkeznek a hírek arról, hogy a nyugat-európai országok kormányai fellazítják a koronavírus-járvány terjedését lassító intézkedéseket. Ugyanakkor folyamatosan jelennek meg azok az aggodalmak is, amelyek szerint az emberi kontaktusok számának növekedése miatt a járvány terjedése gyorsulhat.

Szijjártó szerint sok vita van ezekről a kérdésekről, és senki nem tudja pontosan, hogy mi fog történni. Egy dolog azonban biztos, az emberi kontaktusok számának növekedése fel tudja gyorsítani a világjárvány terjedését, a felgyorsuló terjedés pedig növelni tudja a nyomást az egészségügyi ellátórendszereken.

A miniszter hangsúlyozta, ezért továbbra is az a feladatuk és kötelességük, hogy a magyar egészségügyi rendszert oly módon készítsék fel, hogy folyamatosan készenlétben álljanak a védekezés sikeréhez elengedhetetlen eszközök. Ennek megfelelően a kedden és szerdán Magyarországra érkezett több milliónyi eszköz az egészségügyi ellátórendszerbe kerül.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/94402/pics/lead_800x600.jpg
fertőzés,járvány,Kína,koronavírus,lélegeztetőgép,Magyarország,Szijjártó Péter
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

750 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma hazánkban

2020.09.24. 08:55
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Afgán migránsok egy csoportja próbált a zöld határon Romániából Magyarországra jutni

2020.09.23. 15:40
A román határrendészet közlése szerint afgán illegális bevándorlók 27 fős csoportja próbált kedd este a zöld …

Müller Cecília: a használt maszkok nem minősülnek veszélyes hulladéknak, de 48 órára el kell különíteni

2020.09.23. 12:05
A tiszti őforvos a szülők fokozott figyelmét kérte, mielőtt közösségbe - óvodába, …

Az őszi érettségi vizsgák a normál menetrend szerint zajlanak majd

2020.09.23. 08:05
A normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett - mondta el a Magyar Nemzetnek adott …

Operatív törzs - cél a közösségi terjedés megelőzése

2020.09.22. 11:40
Megtartotta napi tájékoztatóját az operatív törzs, melyen Müller Cecília, tisztifőorvos és Kiss Róbert rendőralezredes adott tájékoztatást a friss információkról.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Operatív törzs: a korlátozások a vírus terjedésének megakadályozását szolgálják

2020.09.21. 12:15
Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Magyarország és a …

Koronavírus: 876 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.21. 09:45
876 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, elhunyt három krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

1070 fővel emelkedett a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma

2020.09.20. 09:10
Újabb nyolc beteg hunyt el, a fertőzöttek száma elérte a 17 990 főt, az aktív fertőzöttek száma pedig jelenleg közel 13 ezer.

Ezeket a cikkeket olvastad már?