Blogolj!

Blogstar kávéház

Forgalom

A balatoni láz újraindulása.

A vendégek és a vendéglátóhelyek tulajdonosai is nagyon várták már a hétvégét, amikor végre, ha kisebb megkötésekkel is, de kinyithattak – derül ki a Népszava Online riportjából.

„– Na, végre ehetünk egy jó balatoni lángost! – Zinkhammer Zsolt és családja ennek megfelelően vette célba a fonyódi kikötősort. Noha a héten már oldódott a koronavírus-járvány miatti szigor, a balatoni vendéglősök egy része csak csütörtökön-pénteken nyitott ki, de akadtak, akik egyelőre kivártak, s csak a pünkösdi hosszú hétvégétől várják a vendégeket. – Remélem, meglátszik majd a forgalmon, hogy szabadabban lehet utazni – mondta az egyik fonyódi étterem tulajdonosa. – Május elsején kinyitottunk, akkor még csak elvitelre – mutatja a felfestett haladási útvonalat az étterem padlóján –, de a héten már be-beültek az emberek. Szerencsére láthatóan nem izgatja őket a járvány, aki eljön a Balatonra, az jól akarja érezni magát, pláne ennyi bezártság után.”

Megindult az élet a Balatonon

A vendégek és a vendéglátóhelyek tulajdonosai is nagyon várták már a hétvégét, amikor végre, ha kisebb megkötésekkel is, de kinyithattak. - Na, végre ehetünk egy jó balatoni lángost! - Zinkhammer Zsolt és családja ennek megfelelően vette célba a fonyódi kikötősort.

Történet

Orbán Viktor elismerése.

Személyesen köszönte meg Orbán Viktor a mentősök munkáját – jelenti az Origo.hu.

„Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus elleni védekezés 60. napján emlékezett meg a mentők munkájáról a Facebook-oldalán. A miniszterelnök egy videót is megosztott a találkozóról, ahol a mentősöknek mondott köszönetet. Majd egy érdekes történetet is elmesélt.”

Személyesen köszönte meg Orbán Viktor a mentősök munkáját

Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus elleni védekezés 60. napján emlékezett meg a mentők munkájáról a Facebook-oldalán. A miniszterelnök egy videót is megosztott a találkozóról, ahol a mentősöknek mondott köszönetet. Majd egy érdekes történetet is elmesélt.

Javaslat

Soros György hiteles válságkezelése.

Újabb ötlettel állt elő Soros György amerikai üzletember. Véleménye szerint az Európai Uniónak örökjáradék-kötvényeket kellene kibocsátania, hogy finanszírozni tudja a koronavírus-járvány miatt megroppant gazdaságát. Az amerikai üzletember különböző problémákra nyújtott javaslatai mindig tartalmazzák a hitelfelvételt – állítják a Hirado.hu szakértői.

„Boros Imre közgazdász a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a történelem során volt arra példa, hogy öröklejáratú kötvényeket bocsátottak ki, azonban amikre Soros György is hivatkozik, egyáltalán nem voltak hatékonyak, csupán minimális esetekben. Szinte minden válsághelyzetre volt egy megoldási javaslata. Soros Györgynek eddig szinte minden válsághelyzetre volt egy megoldási javaslata. Legutóbb például a migrációs helyzetre, akkor azt javasolta az Európai Uniónak, vegyen fel hitelt, hogy megfelelően tudja ellátni az Európába érkező illegális bevándorlókat. Soros György megoldásaiban visszatérő elem a hitelfelvétel, mint megoldás kulcsa – fogalmazta meg véleményét Boros Imre. Úgy látja, az amerikai üzletember ötletére a 'balliberális országok' fogékonyak, így Spanyolország és Olaszország is.”

Soros válságkezelő javaslatai mindig tartalmazzák a hitelfelvételt is

Újabb ötlettel állt elő Soros György amerikai üzletember. Véleménye szerint az Európai Uniónak örökjáradék-kötvényeket kellene kibocsátania, hogy finanszírozni tudja a koronavírus-járvány miatt megroppant gazdaságát. Szakértők szerint azonban az öröklejártú kötvények egyáltalán nem hatékonyak, a múltban is csak minimális esetben voltak azok. A szakértő arról is beszéltek, hogy az amerikai üzletember különböző problémákra nyújtott javaslatai mindig tartalmazzák a hitelfelvételt.

Kihívás

A Fidesz facebookos tarolása.

A közösségi médiában a koronavírus-válság ideje alatt a Fidesz túlsúlya érvényesült: egy bejegyzése két és félszer annyi felhasználót késztetett reakcióra, mint az ellenzéki pártok üzenetei – derül ki a Médianéző Központ legfrissebb, a közösségi médiára irányuló elemzéséből, amit a Magyar Hírlap Online ismertet.

„A járványhelyzet kényszerdigitalizációja jelentősen növelte az internetes adatforgalmat, a netalapú kommunikációt és természetesen kihatott a pártokkal folytatott interakcióra is – emlékeztet a Médianéző, hozzátéve: az elmúlt két hónapban, március 4-e és május 4-e között a Fidesz sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint ellenzéki kihívói. A Fidesz bejegyzéseire összesen 2,8 millió interakció (kedvelés, megosztás, komment) érkezett, míg az összesített ellenzék tekintetében ez a szám mindössze kicsivel több, mint 2,5 millió.”

Médianéző: A Fidesz sokkal jobban teljesít a Facebookon, mint az ellenzék

A járványhelyzet kényszerdigitalizációja jelentősen növelte az internetes adatforgalmat, a netalapú kommunikációt és természetesen kihatott a pártokkal folytatott interakcióra is - emlékeztet a Médianéző, hozzátéve: az elmúlt két hónapban, március 4-e és május 4-e között a Fidesz sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint ellenzéki kihívói.

Csoda

Shane Tusup különleges barátja.

Shane Tusup néhány napja posztolt legutóbb közösségi oldalára, amiből kiderült, hogy a tréner Budapesten tartózkodik. Most pedig egy nagyon személyes hangvételű bejegyzéssel jelentkezett, ugyanis anyák napja alkalmából édesanyját köszöntötte – így a Blikk Online.

„Boldog anyák napján a legcsodálatosabb anyának, amelyet valaha is kérhettem! Hiányzol, bárcsak ott lehetnék, hogy veled töltsem a napot. De most a legfontosabb dolog az, hogy boldog és egészséges légy! Köszönöm, hogy mindig ott voltál nekem, köszönöm, hogy a legjobb barátom vagy, köszönöm a fantasztikus szobát, amiben felnőttem. Legyen csodálatos napod – írta bejegyzésében az edző.”

Nem hiszi el, kivel posztolt közös képet Shane Tusup - fotó

Így köszöntötte anyák napján édesanyját Shane Tusup / Fotó: Blikk Shane Tusup néhány napja posztolt legutóbb közösségi oldalára, amiből kiderült, hogy a tréner Budapesten tartózkodik. Most pedig egy nagyon személyes hangvételű bejegyzéssel jelentkezet, ugyanis anyák napja alkalmából édesanyját köszöntötte. "Boldog anyák napján a legcsodálatosabb anyának, amelyet valaha is kérhettem!

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/94654/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.09.24. 03:05
Von der Leyen migrációs pakkja, Orbán Viktor felbukkanása, Dobrev Klára álhírcsomagja, Pataky Attila zokogós vallomása és Alföldi Róbert coming outja csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.23. 05:15
A fideszes városok szemételtakarítása, Brüsszel politikai boszorkányüldözése, a magyar egészségügy leterhelődése, Dzsudzsák Balázs maradonai tömeghatása és Völgyi Zsuzsi lázas kattogása szerdai online lapszemlénkben.

Több mint kétszázan jelentkeztek a Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra

2020.09.22. 18:30
A pályázatra - amely a "2020 az erős magyar közösségek éve" része - 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését – …

Sokat késhetnek a vonatok a maszkviselés hiánya miatt

2020.09.22. 15:15
Bár már sajnos bőven volt időnk megszokni, hogy a maszkot viselni kell, vannak, akik még mindig elfelejtik felvenni. Ez egy hét alatt pedig 172 perc késést okozott a MÁV-nál.

633 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

2020.09.22. 09:25
Ezzel 19 499 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 krónikus beteg, így az elhunytak száma 694 főre emelkedett, 4559-en pedig már meggyógyultak.

Blogstar kávéház

2020.09.22. 03:10
A Belarusz-szankciók bukása, Gyurcsány szánalmas színháza, a Jobbik borsodi kálváriája, a magyarok maszkkötelezettsége és Palvin Barbi fehérneműrejtélye keddi online lapszemlénkben.

Orbán Viktor: együtt újra sikerülni fog

2020.09.21. 09:05
Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog - írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben …

Blogstar kávéház

2020.09.21. 05:15
Lukasenko csapdahelyzete, Gyurcsány Ferenc fröcsögő fenyegetőzése, a színészhallgatók megnyomorítása, Barta Sylvia koronavíruskínjai és Rónai Egon családi tragédiája hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.19. 21:45
Az SZFE biciklis demonstrációja, Joe Biden balos rángatózása, a gyermeki agy szuperképessége, Gareth Bale hazatérése és Jordán Tamás életveszélyes incidense online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.09.19. 03:25
A kormányközeli szervezetek milliárdos pénzesője, Karácsony Gergely pofátlansága, a baloldal járványügyi álhírgyára, Liptai Claudia pokoli fájdalmai és Molnár Anikó gyermeki vallomása szombati online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?