Blogolj!

Öt ország nagykövetét rendelte be Szijjártó Péter

Ez a hétvége sem múlt el a nemzetközi liberális mainstream álhírterjesztése nélkül – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este közösségi oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: öt észak-európai ország – Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország – külügyminisztere levélben biztosította támogatásáról az Európa Tanács magyar koronavírus-törvény miatt aggódó főtitkárát, s közülük többen külön-külön is nyilatkoztak, vagyis „álhírt terjesztettek”, „nem mondtak igazat” – Magyarországról.

Előjöttek a már unalomig ismert hazugságok a diktatúraépítésről, a vég és határ nélküli felhatalmazásról – jegyezte meg.

Semmi új, gondolhatjuk, és léphetünk is tovább vállunkat megrántva. Tovább is lépünk, de egyet tegyünk most is világossá: a magyar egy több mint ezer éves nemzet, mely nem kér a szánalmasan képmutató gyámkodásból

– írta a külügyminiszter.

Hozzátette: ne gondolja magáról se a dán, se az izlandi, se a finn, se a norvég, se a svéd külügyminiszter, hogy jobban tudja a magyaroknál, hogy mi a jó a magyaroknak.

Bízzák nyugodtan ezt ránk, a magyar emberek el tudják dönteni, hogy mit akarnak és mit nem. Ők pedig foglalkozzanak nyugodtan a saját dolgaikkal” – szólította fel az országok külügyminisztereit Szijjártó Péter.

És ahogy fogalmazott:

Természetesen mind az öt ország Budapesten akkreditált nagykövetét holnap berendeljük a Külügyminisztériumba.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/94668/pics/lead_800x600.jpg
koronavírus,nagykövet,Szijjártó Péter
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Kilenc újabb fertőzött, egy halálos áldozat

2020.08.04. 09:30
Az elmúlt huszonnégy órában elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.

Harminchatan fertőződtek meg egy családi rendezvényen

2020.08.03. 16:30
A koronavírusos betegek Győr-Moson-Sopron megyében kapták el a fertőzést.

9 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon

2020.08.03. 08:45
9 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4544 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Kilenccel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt

2020.08.02. 10:20
Kilenccel, 4535-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap …

Gulyás: stagnál Magyarországon a fertőzöttek száma

2020.08.02. 08:00
A koronavírussal fertőzöttek száma 500-600 fő körül stagnál Magyarországon - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című …

Huszoneggyel nőtt a koronavírusos betegek száma

2020.08.01. 09:30
Egy 50 éves, krónikus betegségben szenvedő férfi életét vesztette, az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma 4526-ra emelkedett itthon.

Szijjártó: Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel

2020.07.31. 14:05
Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel – írta Szijjártó Péter pénteken a Facebook-oldalán, miután az …

Orbán: minden változtatás kockázatot jelentene

2020.07.31. 10:10
Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta …

21 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon

2020.07.31. 09:45
21 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4505 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Augusztus 15-e után se lesznek zenés nagyfesztiválok

2020.07.30. 10:55
Marad az 500 fős létszámkorlát a zenés-táncos rendezvényeknél. 5,3 milliárd forintos programot indít ugyanakkor a kormányzat a könnyűzenészek megsegítésére.

Ezeket a cikkeket olvastad már?