Blogolj!

Gyurcsányék sumákolnak, az ÁSZ felfüggesztette a DK költségvetési támogatását

Amíg a párt nem állítja helyre törvényes gazdálkodását és ezt dokumentumokkal nem tudja igazolni, addig az Állami Számvevőszék felfüggeszti a Demokratikus Koalíció költségvetési támogatását.

Fotó: Népszava

Az ÁSZ főtitkára, Holman Magdolna arról számolt be csütörtöki, online sajtótájékoztatóján, hogy a Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára nevével "fémjelzett" Demokratikus Koalíció 20178-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzése során kiderült, a párt nem igazolta a vizsgált időszakról közzétett adatok valódiságát, pénzügyi kimutatásaik nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével pedig a párt a saját tagságát is megtévesztette.

A DK költségvetési támogatását azt követően függesztette fel az ÁSZ, hogy Gyurcsány Ferenc az ÁSZ korábban nyilvánosságra hozott jelentéstervezetre adott észrevételében elutasította a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását. A számvevőszék ezt követően tájékoztatta a DK elnökét arról, hogy ezt milyen dokumentumokkal teheti meg, és amennyiben a DK ennek eleget tesz, az ÁSZ azonnal visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését.

Mint azt Holman Magdolna megerősítette, nem dokumentumok hiányáról van szó az ellenzéki párt esetében, így a számvevőszék jelentésének semmi köze nincs a párt székházában történt tűzesethez és az ott esetlegesen megsemmisülő dokumentumokhoz. A probléma azzal van, hogy a DK közzétette a 2018-as pénzügyi kimutatását, majd az ÁSZ-nak azt jelezte, hogy nem tudja igazolni annak valódiságát. A párttól így nem 2017-2018-ra vonatkozóan kérnek adatokat, hanem jelenlegi dokumentumokkal kérik a törvényes működés igazolását.

Az ÁSZ főtitkára alapvető jogállami érdeknek nevezte, hogy a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak, továbbá megfelelően elszámoljanak a saját tagságuknak is. Hangsúlyozta: az számvevőszék mindenben a törvényi előírások szerint, a jogállam védelméért, a törvényi előírások betartásáért jár el.

A DK nem igazolta, hogy kizárólag a jogszabályban engedélyezett forrásokból gazdálkodott, és nem vett igénybe tiltott támogatást.

A hiányosságok felvetik, hogy a DK a pénzügyi-gazdálkodási tevékenysége során a működési finanszírozását nem megengedett módon és nem törvényes forrásokból biztosította - tette hozzá.

Fontos kiemelni, hogy a számvevőszék nem vette el a DK költségvetési támogatását, hanem időlegesen felfüggesztette annak folyósítását.

Holman Magdolnak megjegyezte,

a DK gazdálkodását évek óta törvénysértések jellemzik, a céljuk pedig egyértelműen az, hogy ezeket megszüntessék.

A DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban sem felelt meg a törvényi előírásoknak, a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során pedig az ÁSZ azt állapította meg, hogy a DK a jelölőszervezetnek járó költségvetési támogatást nem szabályszerűen használta fel. A párt ráadásul a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette a kampány során, ezért különösen fontos, hogy gazdálkodásuk a jövőben megfeleljen a törvényi előírásoknak.

Benedek Mária felügyeleti vezető közölte, az ÁSZ - törvényi előírás alapján - kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. Ennek megfelelően 2020 első félévében hét párt és pártalapítványaik 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzése történik meg, amit további négy párt és pártalapítványaik 2018-2019-re vonatkozó vizsgálata követ. A politikai élet tisztasága érdekében kiemelten fontos, hogy a demokratikus közhatalom gyakorlásában részt vevő és közpénzeket használó pártok a tevékenységüket befolyásolástól mentesen, csak a törvényileg engedélyezett forrásokból lássák el, illetve a gazdálkodásuk más szervezetek számára is példamutató legyen - emelte ki.

Benedek Mária elmondta, az ellenőrzés típusa minden párt esetében szabályszerűségi ellenőrzés, amely során az ÁSZ alapvetően azt értékeli, hogy a pártok által közzétett pénzügyi kimutatások a törvényi előírásoknak megfeleltek-e. A pártoktól beszerzett adatok hitelességét, teljeskörűségét és a dokumentumok meglétét az ellenőrzött által kiállított teljességi és hitelességi nyilatkozat garantálja.

(Forrás: MTI)

1
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95149/pics/lead_800x600.jpg
ÁSZ,DK,Gyurcsány,Gyurcsány Ferenc,költségvetés
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hedvig 2020-05-21 15:44:43
Végre! Már korábban kellett volna, és a többi renitens párttal is ezt kell tenni.
Válaszolok

Hasonló bejegyzések a témában

Kocsis Máté Gyurcsánynak: nehezen viseljük, ha Ön oktat ki minket a kormányzásról

2020.09.21. 20:40
A Fidesz frakcióvezetője emlékeztette az Országgyűlésben hétfőn ismét Jászai Mari-díjas előadást bemutató bukott …

Kiáll Vidnyánszky Attila mellett a Magyarságkutató Intézet

2020.09.05. 12:35
Horváth-Lugossy Gábor Gyurcsány Ferenc Vidnyánszky Attilával kapcsolatos fenyegetőzésére reagált.

Egyre gyalázatosabb a balliberálisok lélegeztetőgép-hisztije

2020.08.26. 16:10
Úgy tűnik, a kamuvideós ellenzéknek semmi sem drága, mindent és mindenkit feláldoznának a remélt politikai hatalom oltárán.

Októberig kell elfogadnia az EP-nek a költségvetésről szóló megállapodást

2020.07.27. 10:10
Párkányi Eszter szerint októberig kell elfogadnia az Európai Parlamentnek (EP) a következő hétéves uniós költségvetési ciklusról és a …

Orbán: Brüsszelnél megállítottuk a liberális nemzetközi brigád támadását

2020.07.24. 07:15
A miniszterelnök szerint a Soros György által felügyelt migrációpárti országok további támadássorozatára kell felkészülnünk a …

Áder János kihirdette a költségvetés megalapozásáról szóló törvényt

2020.07.13. 16:55
Áder János köztársasági elnök elrendelte a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetését hétfőn.

Ha már nem segítette a védekezést, tovább mocskolja a kormányt a baloldal

2020.07.08. 18:40
Ha lezárják a határt, az a baj, ha megnyitják, akkor meg az. Úgy vannak vele, mint azzal a bizonyos sapkával. Akcióban a fakenews-gyáros ellenzék.

A Fidesz megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét

2020.07.05. 19:15
A Fidesz-KDNP a 2021-es központi költségvetés elfogadásával a válságos idők ellenére is biztosítja a 13. havi nyugdíj visszaépítését, megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét – mondta …

Orbán: Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból

2020.07.03. 11:15
Magyarország megerősödve kerülhet ki a koronavírus-járvány okozta válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című …

Fidesz: Gy. Németh számoljon el az idősotthon botránya ügyében!

2020.04.22. 19:35
A kormánypárt arra kíváncsi, mit titkol a balliberális fővárosi vezetés no meg a DK-s alpolgármester a koronavírus-gócponttá vált Pesti úti idősotthon kapcsán.

Ezeket a cikkeket olvastad már?