Blogolj!

Blogstar kávéház

Veszteség

Budapest izgatott várakozása.

A Népszava Online szerint a főváros már a második hullámra készül. Elengedik a kisvállalkozók üzletbérleti díjának negyedét, ha nem bocsátották el a dolgozóikat – derült ki egy háttérbeszélgetésen.

„A városvezetés izgalommal várja a kormány döntését az ingyenes parkolással kapcsolatban, mert az autós forgalom érezhetően megnövekedett, a parkolás egyre nehezebb a belvárosi területeken. A közösségi közlekedés az elmúlt hetekben 9 milliárddal kevesebb bevételt könyvelhetett el, mint tavaly ilyenkor, a teljes jegyárbevétel kiesést a BKK 20 milliárdra becsüli. Ezt biztosan nem tudja egyedül kigazdálkodni a cég, a városvezetés pedig nem hiszi, hogy ezt a veszteséget egyedül kellene állnia. A fővárosi a járványra tekintettel június végéig haladékot adott a mikró és kisvállalkozásoknak a bérleti díjak fizetésére. Az új javaslat szerint a díj 25 százalékát elengedik azoknak a civil szervezeteknek és kisvállalkozásoknak, amelyek hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy az árbevételük március óta 25 százalékkal csökkent és nem mondtak fel az alkalmazottaknak.”

Budapest már a második hullámra készül

Elengedik a fővárosi kisvállalkozók üzletbérleti díjának negyedét, ha nem bocsátották el a dolgozóikat. A fővárosi önkormányzat reményei szerint a május lesz az utolsó rendhagyó közgyűlés és a veszélyhelyzet feloldása után júniusban már a szokásos rendszerben vitathatják meg az előterjesztéseket a polgármesterek és listás tagok.

Erőszak

A baloldal hazug diktatúrázása.

A kormány jövő kedden kezdeményezi a veszélyhelyzet megszüntetését, tehát ismételten kiderült, hogy a baloldal hazudott, amikor azzal riogatott, hogy a kormány kizárólagos hatalomra törekszik a március végén elfogadott törvénnyel – mutatja be az Origo.hu.

„Gyurcsány Ferenc pártjának politikusai jártak élen a diktatúrázásban. Május 14-ei, az MTI-nek megküldött közleményében Gyurcsány felesége azt írta, hogy 'az Európai Unióban már mindenki számára világos, Orbán a teljhatalmát felhasználva pusztítja a demokratikus értékeket'. Gyurcsányné odáig ment, hogy a kormány a járvány alatt kiépített diktatúrában embereket félemlít meg, önkormányzatokat tesz tönkre és a családon belüli erőszak áldozataival sem foglalkozik. 'Orbánék a járvány alatt a szájkosár törvénnyel magyar embereket félemlítenek meg a véleményük miatt, önkormányzatokat véreztetnek ki, és még a családon belüli erőszak áldozatait is magukra hagyják' – egész pontosan ez állt az írásban.”

Véget ér a veszélyhelyzet, hazug volt a baloldal diktatúrázása

A kormány jövő kedden kezdeményezi a veszélyhelyzet megszüntetését, tehát ismételten kiderült, hogy a baloldal hazudott, amikor azzal riogatott, hogy a kormány kizárólagos hatalomra törekszik a március végén elfogadott törvénnyel. Az elmúlt két hónapban a hazai baloldal a nemzetközi Soros-szervezetekkel és Soros brüsszeli embereivel kiegészülve hazug kampányt folytatott.

Ballagás

A Jobbik durvuló belháborúja.

Nem mond le parlamenti alelnöki tisztségéről Sneider Tamás; a Jobbik politikusa ezt csütörtök délután jelentette be közösségi médiaoldalán. Közölte: munkáját minőségi kritikával nem illették. Varga-Damm Andrea sem adja vissza mandátumát – számol be róla a Magyar Hírlap Online.

„A politikus bízik abban, hogy 'a frakció elnöksége nem süllyed arra a szintre, hogy a házelnökkel kezdjen el kooperálni' eltávolítása érdekében. Ha a frakció ki is zár soraiból, akkor sem lépek ki a pártból. Ezért a pártért, ezért a közösségért én már rengeteget dolgoztam, rengeteg áldozatot hoztam, rengeteg jogos és jogtalan támadást elviseltem. Én úgy érzem, hogy tettem már le annyit a képviselői munkámmal is az asztalra, amiért cserébe a minimum, amit megérdemlek, hogy ne kelljen csöndben elballagnom, amikor már nincs rám égető szüksége a jelenlegi elnökségnek – fogalmazott Sneider Tamás.”

Sneider Tamás nem mond le a parlamenti alelnökségről

A politikus bízik abban, hogy „a frakció elnöksége nem süllyed arra a szintre, hogy a házelnökkel kezdjen el kooperálni" eltávolítása érdekében. Ha a frakció ki is zár soraiból, akkor sem lépek ki a pártból. Ezért a pártért, ezért a közösségért én már rengeteget dolgoztam, rengeteg áldozatot hoztam, rengeteg jogos és jogtalan támadást elviseltem.

Támogatás

Trianon évszázados tanulságai.

Gyászoljuk a veszteséget, ünnepeljük a megmaradást Trianon centenáriumán. A határokon túl sikerült a magyarságnak száz évig megmaradni államiság nélkül úgy, hogy a magyar állam csak bizonyos korszakokban tudta támogatni a külhoni magyarságot – mutat rá a Hirado.hu cikke.

„Kántor Zoltán szerint a nemzet egy olyan kérdés, ami egyrészt a múltba tekint, másrészt a jövőbe, semmiképpen sem szabad semmit elfelejteni, mindenből tanulni kell, a tanulságokat levonva kell továbblépni – mondta. Kiemelte, hatalmas teljesítmény, hogy a határokon túl sikerült a magyarságnak száz évig megmaradni államiság nélkül úgy, hogy a magyar állam csak bizonyos korszakokban tudta támogatni a külhoni magyarságot. Van mire építeni, és a következő évtizedekben azt kell figyelembe venni, hogy mik voltak a sikeres, megtartó projektek, az iskolák, egyházak és civil szervezetek. Emellett az utóbbi években megjelent gazdasági támogatásokat is össze kell hangolni.”

Gyászoljuk a veszteséget, ünnepeljük a megmaradást Trianon centenáriumán

A határokon túl sikerült a magyarságnak száz évig megmaradni államiság nélkül úgy, hogy a magyar állam csak bizonyos korszakokban tudta támogatni a külhoni magyarságot. A tiszalúci Trianon tér.

Különbözet

Vasvári Vivien vitapárbaja.

Még mindig nem vált el Vasvári Vivien (29) és Szegedi Fecsó (40), ugyanis nem sikerült megegyezniük a gyermektartás összegéről, illetve arról, hogy pontosan hány hónapra visszamenőleg is kell fizetnie az édesapának – így a Blikk Online.

„Nem történt semmilyen előrelépés az ügyben. Van, amiben még mindig nem értünk egyet, ilyen a gyerektartás – kezdte lapunknak Fecsó. – Havi 250 ezer forintban állapodtunk meg, de amíg ezt a bíróság nem mondja ki, én addig is 150 ezer forintot utalok Vivinek, tehát nem hagyom magára. Ő ezt az összeget sérelmezte korábban, hogy miért csak ennyit, és hogy tavaly őszig visszamenőleg fizessem ki a különbözetet, a havi százezer forintot – mondta a férfi, akinek Vivi szerint az elmúlt időszak miatt 900 ezer forintot kellene fizetnie. Ám mivel a törvényben meg van határozva, hogy maximum 6 hónapra visszamenőleg lehet a gyerektartás összegét igényelni, így most 600 ezer forint a vita tárgya, valamint egy lakás, amely fiuk, Edward nevére kerül, s az édesapa vásárolja meg, ám ez még nem történt meg.”

Már nem is foglalkozik az egésszel: továbbra sem vált még el Vasvári Vivien és Fecsó, ezért

A járvány miatt a bíróság malmai is lassabban őröltek, így nem meglepő, hogy bár tavaly nyár vége óta nem alkotnak egy párt, papíron még mindig házasok. (Minden koronavírusról itt) - Nem történt semmilyen előrelépés az ügyben. Van, amiben még mindig nem értünk egyet, ilyen a gyerektartás - kezdte lapunknak Fecsó.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95173/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.06.02. 05:05
A Jobbik alpári stílusa, a kutyapárt budapesti bohóckodása, az amerikai szélsőbal vandalizmusa, a magyar turizmus felpörgése és Hódi Pamela fojtogató feszültsége keddi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.06.01. 05:30
Fekete-Győr András hazug rémképei, Csíksomlyó ötszáz éve, a programozás szexisége, a migrációs nyomás fokozódása és Nádai Anikó titokzatos gyásza hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.05.31. 05:05
Az egészségügyi bérrendezés halaszthatatlansága, Gyurcsány Ferenc nevetséges cirkusza, a svéd járványmodell bukása, a pünkösdi hétvége karanténfelfrissülése és Balázs Andrea verbális letámadása vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.05.30. 04:25
Orbán Viktor feketelevese, a balliberálisok álságos nácizása, a Hableány-tragédia emlékezete, a futball orosz rulettje és Berki Krisztián állati meglepetése szombati online lapszemlénkben.

A Hableány-tragédia áldozataira emlékeztek meg Budapesten

2020.05.29. 11:25
A dunai hajóbaleset 28 elhunytjára hajós kegyeleti szertartás keretében emlékeztek meg a tragédia évfordulóján pénteken.

Blogstar kávéház

2020.05.29. 04:15
A rozsdaövezeti lakásépítés gyorsítósávja, az iskolaőrség elrettentő ereje, az Európai Unió rosszhiszeműsége, a frontvonalban harcolók megbecsülése és Heidi Klum örökifjú bájai pénteki online lapszemlénkben.

Sokan nem is tudják, hogy átestek a betegségen

2020.05.28. 12:35
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, melyben szó volt a lazításokról és a betegek helyzetéről.

Blogstar kávéház

2020.05.28. 03:25
Orbán Viktor születésnapja, az Európai Bizottság hitelcsapdája, a Jobbik széthullása, a balliberálisok diktatúrahazugsága és Palácsik Lilla terhespocakja csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.05.27. 05:15
A járványhelyzet hadigazdálkodása, Karácsony Gergely szánalmas sunnyogása, a nemzetegyesítés rögös útja, a francia baloldal fejetlensége és Puzsér kendőzetlen kipakolása szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.05.26. 04:00
Az őszödi hazugságbeszéd kórképe, Soros György afrikai terjeszkedése, Boris Johnson cinikus botránya, a magyar gazdák milliárdos támogatása és Görög Zita különös életmentése keddi online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?