Blogolj!

Blogstar kávéház

Ünnep

Orbán Viktor születésnapja.

Videóban köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnököt négy nemzedék nevében Nógrádi László, az első Orbán-kormány közlekedési minisztere, Szikora Róbert előadóművész, Szalay Kornél Géza, a Fidesz önkormányzati képviselője és Brenner Dominik, a Fidesz-kongresszus legfiatalabb küldötte – írja az Origo.hu.

„Nekünk, demokratáknak ez ünnep – mondta az Orbán-kormány megalakulásának évfordulójáról Szalay Kornél Géza. Ahogy az szokásos, a baloldali propagandamédia, a hvg, az Index és a 444 azonnal gúnyolódni kezdett a videó négy szereplőjén. Orbán Viktor miniszterelnök azonban Brenner Dominik Facebook-oldalán megköszönte a jókívánságokat. A parlament 2010. május 29-én választotta meg miniszterelnöknek Orbán Viktort, ekkor alakult meg a második Orbán-kormány, a kormányfő május 31-én ünnepli 57. születésnapját.”

Négy nemzedék köszöntötte Orbán Viktort

Videóban köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnököt négy nemzedék nevében Nógrádi László, az első Orbán-kormány közlekedési minisztere, Szikora Róbert előadóművész, Szalay Kornél Géza, a Fidesz önkormányzati képviselője és Brenner Dominik, a Fidesz-kongresszus legfiatalabb küldötte. A köszöntés kettős apropója, hogy 10 évvel ezelőtt alakult meg kétharmados többséggel a második Orbán-kormány, és a héten lesz Orbán Viktor születésnapja.

Kezesség

Az Európai Bizottság hitelcsapdája.

Példátlanul nagy összeget, 750 milliárd eurót tervez felvenni a tőkepiacokról az EB, hogy megtámogassa a járvány sújtotta tagállamokat – jelenti a Népszava Online.

„Az Európai Bizottság számításai szerint Magyarország a következő két évben 8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást és 7 milliárd euró kedvezményes hitelt kaphatna az Európai Uniótól. A hivatalosan meg nem erősített összeg abból az ideiglenes helyreállítási alapból érkezne, amelyre az Ursula von der Leyen által vezetett testület tett javaslatot szerdán a közösség recesszióba fordult gazdaságának a helyreállítása érdekében. Tervei szerint a kasszához mind a 27 tagállam hozzáférhetne, de a segítség mértéke attól függne, hogy a koronavírus-válság milyen súlyos károkat okozott egy-egy ország gazdasági és társadalmi életében. A pénzre csak az EU politikai prioritásait és országajánlásait tükröző nemzeti reformtervvel lehetne pályázni. Az Európai Bizottság két év alatt 750 milliárdot szán költeni a járvány okozta súlyos károk enyhítésére és a gazdaság élénkítésére. A brüsszeli testület közös kötvénykibocsátással jutna a hatalmas összeghez, amelyért az EU büdzsén keresztül a tagállamok vállalnának kezességet, bruttó hazai termékük (GDP) méretének megfelelően.”

Soha nem látott hitelfelvételre készül az Európai Bizottság - Milliárdos helyreállítási támogatás néz ki Magyarországnak

Példátlanul nagy összeget, 750 milliárd eurót tervez felvenni a tőkepiacokról az EB, hogy megtámogassa a járvány sújtotta tagállamokat. Az Európai Bizottság számításai szerint Magyarország a következő két évben 8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást és 7 milliárd euró kedvezményes hitelt kaphatna az Európai Uniótól.

Vereség

A Jobbik széthullása.

Lemond parlamenti alelnöki tisztségéről és kilép a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjából Sneider Tamás. Az egykori pártelnök bejelentését követően Farkas Gergely frakcióvezető-helyettes és Varga-Damm Andrea is ugyanígy tett – összegez a Magyar Hírlap Online.

„Soha nem az a fontos, kik mennek, hanem az a fontos, hogy kik maradnak – jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik elnök-frakcióvezetője, miután a nap folyamán hárman kiléptek a párt országgyűlési képviselőcsoportjából. Jakab Péter a Facebookon egyperces videót tett közzé. Ebben azt állította, hogy megpróbált békejobbot nyújtani. Ez azt jelentette volna, hogy Sneider marad alelnök, Varga-Dammot pedig nem zárják ki. Ők azonban mégis kiléptek a frakcióból. Ez azt jelenti, hogy Jakab súlyos vereséget szenvedett a párton belül.”

Újabb kilépések a Ballikká lett Jobbikból

A volt pártelnök a közösségi médiában közölte döntését. A bejegyzéshez csatolt fotón látható, még aláíratlan, a házelnöknek címzett levélben a frakcióban kialakult méltatlan helyzettel indokolja lépését Sneider Tamás. Közleményében azt írja: Jakab Péter pártelnökségének „mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot".

Karantén

A balliberálisok diktatúrahazugsága.

Ferdítéseket, álhíreket és hazugságokat közölt a hazai sajtó egy része a koronavírus-törvényről. A kormánykritikus médiumok felhatalmazási törvénynek nevezték el a jogszabályt, diktatúrával riogattak és arra hivatkoztak, hogy a törvénnyel korlátlan jogkört kap Orbán Viktor, ráadásul beláthatatlan időre. Mostanra kiderült, hogy ebből semmi sem igaz – így a Hirado.hu.

„A HVG-s Gomperz Tamás például arról írt még a törvényjavaslat vitáját megelőzően, hogy az nem más, mint 'karantén mindörökké'. A diktatúrázó újságíró, aki egyébként nem más, mint Ónódy Tamás – az egykori SZDSZ-es Kóka János 'táskahordozója', és a volt liberális párt Új Generáció elnevezésű ifjúságpolitikai szervezetének egyik megjelenítője –, csak most más néven publikál. Cikkében még saját elvbarátait is megfenyegette, amikor azt publikálta: üzenem nekik: arra a pártra biztosan nem fogok szavazni, amelyik hozzájárul a korlátlan idejű rendeleti kormányzáshoz, azaz a diktatúra bevezetéséhez.”

Diktatúrával riogatott a baloldali média, ebből semmi sem volt igaz

Ferdítéseket, álhíreket és hazugságokat közölt a hazai sajtó egy része a koronavírus-törvényről. A kormánykritikus médiumok felhatalmazási törvénynek nevezték el a jogszabályt, diktatúrával riogattak és arra hivatkoztak, hogy a törvénnyel korlátlan jogkört kap Orbán Viktor, ráadásul beláthatatlan időre. Mostanra kiderült, hogy ebből semmi sem igaz - hangzott el az M1 Híradójában.

Leleplezés

Palácsik Lilla terhespocakja.

Új fotót osztott meg terhespocakjáról Palácsik Lilla, aki várandóssága 22. hetében jár – számol be róla a Blikk Online.

„Az előző posztban megmutattam nektek egy 4 héttel ezelőtti fotót a pocakomról, most pedig ez a jelenlegi helyzet. Szerintetek sokat nőtt, vagy nem láttok olyan sok különbséget a két kép között? – tette fel a kérdést követői számára Vajna Tímea húga, aki bejegyzésében azt is elárulta, hogy már terhessége 22. hetében jár. Palácsik Lilla és férje, Visváder Tamás nemrégiben egy élő videóban leplezték le a nyilvánosság előtt, hogy első közös gyermekük egy kisfiú lesz.”

Megmutatta terhespocakját Palácsik Lilla: azt is elárulta, hányadik hétben jár a kisfiával - fotó

Új fotót osztott meg terhespocakjáról Palácsik Lilla, aki várandóssága 22. hetében jár. „Az előző posztban megmutattam nektek egy 4 héttel ezelőtti fotót a pocakomról, most pedig ez a jelenlegi helyzet. Szerintetek sokat nőtt, vagy nem láttok olyan sok különbséget a két kép között?"

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95489/pics/lead_800x600.jpg
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.07.09. 04:45
A jogállamiság különös kompromisszumai, az európai szocialisták sunnyogása, a Nemzeti Konzultáció hasítása, a Balkán gócpontosodása és Farkasházi Réka lángoló szerelme csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.08. 04:00
Karácsony Gergely állati hazugsága, a szélsőbal előretörése, Magyarország rejtett csodái, az innovatív kenyerek térhódítása és Ada megtervezett babaprojektje szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.07. 05:20
Soros György abortuszpártolása, az iskolaőrök elrettentése, Baranyi Krisztina boszorkányüldözése, a britek kristálytiszta részegsége és a magyar Barbie testképzavara keddi online lapszemlénkben.

Feloszlatta magát Mohács képviselő-testülete

2020.07.06. 17:15
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

Blogstar kávéház

2020.07.06. 05:10
Az olasz jobboldal szabadságharca, a gyermekorvosi ellátás megreccsenése, a hazai nyaralás biztonsága, a magyar gazdaság élénkülése és Kiszel Tünde ütős naptárfotója hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.05. 05:15
Orbán Viktor szívélyes köszöntése, a baloldali vörösbárók dőzsölése, a szélsőbaloldal randalírozása, a szabadstrandok süllyedése és Soltész Rezső várva várt visszatérése vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.04. 04:10
A kormányzat kultúrharca, László Imre megfutamodása, Macron arcul csapása, az Európai Unió védtelensége és Árpa Attila fülledt szexjelenete szombati online lapszemlénkben.

Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik

2020.07.03. 21:35
Reagálás Karácsony Gergely, Csőzik László, Gémesi György és Tóth József sajtótájékoztatójára.

Szűk családi körben búcsúztak el Benedek Tibortól

2020.07.03. 16:40
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó családja közleményben tájékoztatta Benedek tisztelőit, hogy az augusztusi vízilabda Magyar Kupa-döntőn tudnak majd elbúcsúzni Benedektől.

Blogstar kávéház

2020.07.03. 05:15
A ferencvárosi balliberálisok széthullása, az anarchista ámokfutók történelemhamisítása, Brüsszel színvak neomarxizmusa, a Hableány-katasztrófa rejtélyei és Robbie Williams halálos fenyegetése pénteki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?