Blogolj!

Blogstar kávéház

Visszaesés

Orbán Viktor feketelevese.

A második negyedévben durva gazdasági visszaesés jöhet, szükség lesz minden bevonható forrásra – összegez a Népszava Online.

„Az első negyedévben még 2,2 százalékkal nőtt a gazdaság, ugyanis a koronavírus járvány csak márciusban bontakozott ki – derült ki a KSH számaiból. Az elemzők szerint a durva gazdasági visszaesés áprilisra és kisebb mértékben májusra esik, ezért a második negyedéves növekedési számokban várnak nagy visszaesést. Éves szinten 3-7 százalékkal csökkenhet a gazdaság teljesítménye – mondta a Népszavának Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. Nehéz ennél pontosabb becslést adni, de meg lennék lepve hat öt százaléknál kisebb lenne az idei visszaesés – tette hozzá. Más elemzők nem ilyen pesszimisták, de a többség 3-5 százalék közé teszi az idei várható GDP-csökkenést. Vértes szerint éppen ezért lenne fontos, hogy a magyar kormány minél nagyobb részt hívjon le az Európai Unió mentőcsomagjából. Egyrészt a kabinet nagyon keveset költött gazdaságmentésre, csak a költségvetés egyik oldaláról a másikra csoportosított át pénzeket, ami ettől nem lett több. Ha kaphatunk pénzt a közös európai mentőcsomagból meg kell köszönni, használni kell, de sokkal hatékonyabban, mint tettük eddig az uniós pénzekkel. Olyan fejlesztésekre kell fordítani, amelyek hosszú távon alapozzák meg a növekedést, például az egészségügy és az oktatás reformjára és nem Mészáros Lőrinc cégeinek finanszírozásra – mondta Vértes András.”

Ezután jön a feketeleves

A második negyedévben durva gazdasági visszaesés jöhet, szükség lesz minden bevonható forrásra. Orbán szerint eladósítana minket az EU. Az első negyedévben még 2,2 százalékkal nőtt a gazdaság, ugyanis a koronavírus járvány csak márciusban bontakozott ki - derült ki a KSH számaiból.

Válogatás

A balliberálisok álságos nácizása.

A koronavírus-törvény kapcsán példátlan nemzetközi hadjárat indult Magyarország és a nemzeti kormány ellen. Mindenáron, akár törvénytelenül is el akarta ítéltetni Brüsszel a koronavírus ellen sikerrel védekező Magyarországot – összegez az Origo.hu.

„A baloldali politikusok, illetve a hozzájuk kötődő, jelentős részben álhíreket terjesztő sajtóorgánumok folyamatosan náciztak, diktátoroztak. Álságosan azt állították, hogy Magyarország diktatúra lett, a koronavírus-törvény hatálya örök időkre szól és a demokrácia felszámolásához fog vezetni. Többen azt hazudták, hogy felfüggesztették az Országgyűlés működését, ezt aztán sokan átvették. Orbán Viktor miniszterelnök azóta bejelentette, hogy a veszélyhelyzet megszűnik, a kormány már be is nyújtotta a parlamentnek az erről szóló törvényt, ennek ellenére senki sem kért bocsánatot a magyar kormánytól. Az Origo ezek közül a valóságot teljes egészében figyelmen kívül hagyó kritikák közül válogatta össze a legkirívóbb eseteket.”

Mindenáron el akarta ítéltetni Brüsszel Magyarországot

Az Origo már több alkalommal is beszámolt róla, hogy a koronavírus-törvény kapcsán milyen példátlan nemzetközi hadjárat indult Magyarország és a nemzeti kormány ellen. A baloldali politikusok, illetve a hozzájuk kötődő, jelentős részben álhíreket terjesztő sajtóorgánumok folyamatosan náciztak, diktátoroztak. Álságosan azt állították, hogy Magyarország diktatúra lett, a koronavírus-törvény hatálya örök időkre szól és a demokrácia felszámolásához fog vezetni.

Áldozat

A Hableány-tragédia emlékezete.

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtti balesete áldozatainak – jelenti a Hirado.hu.

„Mély megrendülést okozott a tragédia az egész országban, heteken keresztül budapestiek és sok vidéki kereste fel a tragédia helyszínét – emlékezett a miniszter, aki megindítónak nevezte azt az eseményt, amikor magyarok koreaiakkal együtt koreai népdallal emlékeztek az áldozatokra. A tragédia utáni napok és hetek példátlan szolidaritásról, összefogásról és a nehéz körülményekkel dacoló szakértelemről is szóltak – mondta, majd köszönetet mondott a mentőakcióban részt vevő magyar, osztrák, koreai és szerb szakembereknek, és felidézte: a mentőakció során hét embert sikerült élve kimenteni, majd a roncs kiemelése és a kutatási műveletek eredményeként 27 áldozatot helyezhetett végső nyugalomra családja, egy áldozatot pedig még mindig keresnek.”

A Hableány tragédiájára emlékeztek

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtti balesete áldozatainak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen. Hajók a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtt történt tragédiájának évfordulóján az üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság ökumenikus hajós szertartásán a Dunán, a Margit híd közelében 2020.

Szétlövés

A futball orosz rulettje.

Fél évszázaddal ezelőtt vált alkalmi ötletből hivatalossá a döntetleneket követő tizenegyespárbaj a világ labdarúgásában. A Magyar Hírlap Online összeállításából kiderül, hogy a magyar futball szereplői is részesei lettek a történelemnek.

„Miután az 1970–1971-es idénytől bevezették a tizenegyesrúgásokat arra az esetre, ha egy párharc mindkét mérkőzése azonos eredményt hozott, ez a döntési metódus vált általánossá. Futballtörténelmi érdekesség, hogy az első 'szétlövés' a nemzetközi kupákban egy magyar csapathoz kapcsolódott, az pedig a fagyi a tortán, hogy az első párharcot egy kapus lövése döntötte el. Kispesten, a Bp. Honvéd–Aberdeen találkozón a magyarok közül Tichy, Kocsis, Marosi és Vági, a skótoktól pedig Murray, Harper, Hermiston és Willoughby tökéletesen célzott, ellenben Forrest hibázott. Az utolsó kispesti rúgást Bicskei Bertalan kapus vállalta – s nem hibázott! A későbbiekben a tizenegyessel való döntés – ha szükség volt ilyesmire – általánossá vált, de nem a döntőkben! Az 1974-es BEK-döntőt a Bayern München és az Atlético Madrid között még megismételték. Ám két évvel később, igaz, egy válogatottaknak kiírt tornán már alkalmazták a viszonylag új szabályt: a csehszlovákok a futballtörténelem egy leghíresebb tizenegyesével nyertek, Antonín Panenka révén. (A nyugatnémet Uli Hoeness az égbe lőtte a labdát.)”

Így született a futball orosz rulettje

A korábbi metódus mindenki előtt ismert - pedig senki sem szerette. A nemzetközi kupákban döntetlen után többnyire harmadik mérkőzést írtak ki (példa erre mások mellett az MTK 1964-es KEK-döntője a lisszaboni Sporting ellen), a nagy tornákon eleinte az újrajátszás volt divatban, majd amikor a menetrend sűrűsége miatt ezt nem lehetett megoldani, sorsoltak.

Látogatás

Berki Krisztián állati meglepetése.

Berki Krisztián (35) különleges ajándékkal szerzett örömet kislányának, Liának (6) – számol be róla a Blikk Online.

„London olimpiai bajnoka, aki 2012-ben lólengésben diadalmaskodott az ötkarikás játékokon, pónit vett gyermekének. Az állat a Maximus nevet kapta. – Meglepetés volt Liának, aki nagyon örült, tetszik neki a póniló. A szüleihez hasonlóan ő is imádja az állatokat, rendszeresen jár például lovagolni. Ráadásul van itthon két macskánk, illetve egy kutyánk, angol buldogunk, velük teljes az életünk – mesélte a háromszoros világbajnok, hatszoros Eb-győztes tornász a Blikknek. Zuglóban laknak Berkiék, míg Maximus egy Dabashoz közeli faluban él. A kijárási korlátozás feloldása után nincs már akadálya annak, hogy gyakran látogassák.”

Meglepetés! Nem hiszi el, mivel szerzett örömöt a kislányának Berki Krisztián

London olimpiai bajnoka, aki 2012-ben lólengésben diadalmaskodott az ötkarikás játékokon, pónit vett gyermekének. Az állat a Maximus nevet kapta. - Meglepetés volt Liának, aki nagyon örült, tetszik neki a póniló. A szüleihez hasonlóan ő is imádja az állatokat, rendszeresen jár például lovagolni.

Címkék: Aktuális, lapszemle
https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95618/pics/lead_800x600.gif
Aktuális,lapszemle
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Blogstar kávéház

2020.07.09. 04:45
A jogállamiság különös kompromisszumai, az európai szocialisták sunnyogása, a Nemzeti Konzultáció hasítása, a Balkán gócpontosodása és Farkasházi Réka lángoló szerelme csütörtöki online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.08. 04:00
Karácsony Gergely állati hazugsága, a szélsőbal előretörése, Magyarország rejtett csodái, az innovatív kenyerek térhódítása és Ada megtervezett babaprojektje szerdai online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.07. 05:20
Soros György abortuszpártolása, az iskolaőrök elrettentése, Baranyi Krisztina boszorkányüldözése, a britek kristálytiszta részegsége és a magyar Barbie testképzavara keddi online lapszemlénkben.

Feloszlatta magát Mohács képviselő-testülete

2020.07.06. 17:15
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban - közölte a település jegyzője hétfőn.

Blogstar kávéház

2020.07.06. 05:10
Az olasz jobboldal szabadságharca, a gyermekorvosi ellátás megreccsenése, a hazai nyaralás biztonsága, a magyar gazdaság élénkülése és Kiszel Tünde ütős naptárfotója hétfői online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.05. 05:15
Orbán Viktor szívélyes köszöntése, a baloldali vörösbárók dőzsölése, a szélsőbaloldal randalírozása, a szabadstrandok süllyedése és Soltész Rezső várva várt visszatérése vasárnapi online lapszemlénkben.

Blogstar kávéház

2020.07.04. 04:10
A kormányzat kultúrharca, László Imre megfutamodása, Macron arcul csapása, az Európai Unió védtelensége és Árpa Attila fülledt szexjelenete szombati online lapszemlénkben.

Fidesz: Az önkormányzatoknak több pénz jut jövőre, mint idén, aki mást mond, az hazudik

2020.07.03. 21:35
Reagálás Karácsony Gergely, Csőzik László, Gémesi György és Tóth József sajtótájékoztatójára.

Szűk családi körben búcsúztak el Benedek Tibortól

2020.07.03. 16:40
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó családja közleményben tájékoztatta Benedek tisztelőit, hogy az augusztusi vízilabda Magyar Kupa-döntőn tudnak majd elbúcsúzni Benedektől.

Blogstar kávéház

2020.07.03. 05:15
A ferencvárosi balliberálisok széthullása, az anarchista ámokfutók történelemhamisítása, Brüsszel színvak neomarxizmusa, a Hableány-katasztrófa rejtélyei és Robbie Williams halálos fenyegetése pénteki online lapszemlénkben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?