Blogolj!

A siket sportolókat ünnepeljük ma

Dorogi László

Június 2-át 2017-ben nyilvánította egyhangúlag az Országgyűlés a magyar siketsport napjának.

Kiss Péter, siket curlingező. (Fotó: Origo/Szabó Gábor)

Bár a koronavírus-járvány és a világban zajló politikai események mellett akár el is törpülhetne, mégis fontos megemlékeznünk a magyar siketsport napjáról, amit minden év június 2-án tartanak meg Magyarországon 2017 óta.

Hazánkban több mint hatvanezer siket ember él, akik számára egyenlő feltételeket kell biztosítani a mindennapi életben, így a sport területén is - írta a nappal kapcsolatban a Fidesz frakció közleményében.

"A siket sportolók legnagyobb világversenye a Siketlimpia. Az első nyári játékokat 1924-ben rendezték meg Párizsban, míg a téli játékokra 1949-ben került sor. A négyévente megrendezendő nyári eseményeken 32, a téli siketlimpián pedig öt sportágból kerülnek ki a legjobbak. Elmondhatjuk, hogy a megmérettetéseken mindig van magyar résztvevő és a több száz élsportoló mellett több ezren szabadidő-sportolóként versenyeznek. Örömteli, hogy a 2019-es téli siketlimpián sikerült a női és férfi curlingcsapatnak a hatodik helyen végeznie, míg az alpesi sí kombinációban a 7. helyen végzett a magyar versenyző, Tulcsik Melinda.

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a hazai siket sportéletet segíti a SINOSZ Sportcentrum, mely otthon ad a Siketek Sport Clubjának is. A hitelesített kézilabda- és futsalpályával ellátott sportcsarnokban nem csak labdajátékokra van lehetőség, hanem biztosítottak a küzdősport-foglalkozások is. Ez a központ az állami támogatás mellett a siket sportolók összefogásával épült meg és stabil, érdemi segítséget jelent a siketlimpikonjaink számára.

A koronavírus által okozott járványhelyzet a siketsportot sem kerülte el, több idei EB-t és VB-t lemondtak vagy elhalasztottak, ám ettől függetlenül a siket sportolóink ugyanúgy készülnek, edzenek a lehetőségekhez mérten, hiszen jövőre lesz a XXIV. Nyári Siketlimpia. Ezúton is kitartást kívánunk nekik! Hazánkban megbecsüljük és támogatjuk sportolóinkat, és a jövőben is tenni fogunk azért, hogy még jobb feltételek között készülhessenek a versenyekre.

Köszönjük a siket sportolókkal foglalkozó szervezetek, szakemberek és edzők munkáját!"

- írta a Fidesz keddi közleményében.

https://aktualis.blogstar.hu/./pages/aktualis/contents/blog/95765/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Meghalt Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője

2020.07.10. 11:15
Szerencs korábbi polgármestere közlekedési balesetben vesztette életét, motorozás közben ütközött össze egy autóval.

Hárommal nőtt a koronavírusos betegek száma

2020.07.10. 09:20
Ezzel 4223 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, összesen így már 593-an haltak meg, de 2941-en pedig már meggyógyultak.

Orbán Viktor: több Balaton, kevesebb Adria

2020.07.10. 09:00
Az Operatív Törzsnek péntek délig kell kidolgoznia javaslatait az esetleges újabb intézkedésekről a járványügyi helyzet figyelembe vételével. Magyarország rendben van, de a vírus behurcolása probléma.

Blogstar kávéház

2020.07.10. 04:05
Az Európai Unió korrupciója, a koronavírus-járvány tombolása, a radikális baloldal káoszelmélete, a székelyek második esélye és Tóth Gabi szerelmi kürtölése pénteki online lapszemlénkben.

Hidegfront érkezik a hétvégén, 10 fokkal csökken a hőmérséklet

2020.07.09. 20:05
Frontérzékenyeknek nem sok jóval kecsegtet a hétvége, ugyanis hidegfront érkezik, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg.

A Fidesznek kedvez, ha egy listán „gyurcsányozódik össze” az ellenzék

2020.07.09. 12:35
Végleg elveszthetik identitásukat, sőt, el is tűnhetnek egyes pártok, ha mindenki mindenkivel gátlások nélkül összefog.

Gulyás: hamarosan szigorúbb járványügyi intézkedések jöhetnek

2020.07.09. 10:55
A térségben ugyanis drámaian romlik a járványhelyzet. A magyar kormánynak lépnie kell, ha meg akarjuk őrizni a viszonylag nyugodt és békés életet.

Tíz újabb fertőzött van Magyarországon

2020.07.09. 09:20
Négy nap után emelkedett a halálozások száma is, mégpedig két fővel.

Blogstar kávéház

2020.07.09. 04:45
A jogállamiság különös kompromisszumai, az európai szocialisták sunnyogása, a Nemzeti Konzultáció hasítása, a Balkán gócpontosodása és Farkasházi Réka lángoló szerelme csütörtöki online lapszemlénkben.

Kocsis Máté: nyilvános listát a pedofilokról!

2020.07.08. 20:35
A Fidesz frakcióvezetője szerint undorító, amit Kaleta Gábor tett, a bíróság ítélete pedig felháborító és elfogadhatatlan.

Ezeket a cikkeket olvastad már?